Moral Of The Story || Lando Norris ✅

Tizenharmadik Rész

A kocsik készen álltak a starthoz. Lando az élen volt, elsőként pompázott a Mclaren szineiben. Második Daniel volt, harmadik pedig Checo. A rajongók feszülten figyelték a sorakozó, váró kocsikat és mikor a lámpa elaludt, s a kocsik elindultak, a tömeg tombolni kezdett.

Egyik kör jött a másik után. Lando uralta a leghamarabb vezetett köröket. Újra meg újra kapta a neve mellé a lila stopper-órát, jelezve azt, hogy bizony ő a leggyorsabb a jelenlegi pillanatban.

Egyszer se veszítette el a pozicióját. Daniel nehezebben viselte a második helyet, mivel Checo-val folyamatos harcban volt a második helyért. A pilóta kitartása és vágya a második helyért azonban nem csökkent, s egyszer se engedte az idősebb pilótának, hogy megelőzze vagy DNF legyen a futamból számukra.

Idegesen toporzékoltam egyik lábamrol a másikra, s figyeltem a monitort a garázsban. A munkatársaim néha megkérdezték, hogy jól vagyok-e, mire én egy magabiztos bólintással válaszoltam.

Mikor szükséges volt, felálltam és a gépemhez siettem, ahol kisebb változtatásokat végeztem el a kocsin. Néha többiektől kértem tanácsot és beszéltük a dolgokat át. Aztán hirtelen — a semmiből — Zak futólépésekkel durrant be a garázsba.

– Valerie, gyere, kellesz, most, azonnal! – nehezebben vette a levegőt, s kezeivel a kisebb helységre mutatott.

Nem értettem, hogy mi történik. Talán valamit csinálni kell a kocsin egy főbb helyen? Vagy most miért kell ennyire sietnem? Megérzésemre hagyakozva követtem a főnökömet, majd kérése szerint a fejemre tettem a fülest és hallgattam a pilóták rádióját.

– Itt van Valerie? – hallottam Lando-t. Felhúztam az egyik szemöldökömet és megköszörültem a torkomat.

– Igen. Itt vagyok. – Lando hangos sóhajtását még a rádió is felvette, s Zakre nézve egy aggodó, gondterhelt arccal szembesültem.

– Valerie, valamit muszáj csinálnod. A kocsi majdnem irányithatatlan állapotban van. Nem akarok rosszabbat, mint az első helyezést. –

Kitúrtam a helyéről a férfit, aki az irányító monitor mellett ült. Miután befészkeltem magamat, kezeim gyorsabban jártak mint valaha és szemeim pörögtek az olvasásban. Egy DRS zónát közelítettünk.

– Oké, Lando. Most kikapcsolom a segítő motort. Egy DRS zóna következik. –

Vettem némi időt hogy tanulmányozzam a kifejezéseket és az egyebeket, mikor a korházban voltam. Valamennyire értettem a dolgomat egy mérnökként, meg persze, hogy mekkora felelőség ez. Most már tudtam a kifejezéseket is. És még sok
minden mást.

– DRS bekapcsolva. – Lando kocsija gyorsított. A kocsi állapota stabil lett, s Lando is jelezte egy oké-val, hogy a kocsi jobb, mint volt. Daniel autóján is kikapcsoltam a segítő motort, remélve, hogy ennek a kikapcsolása nem gátolja őt meg a P2-ért.

Kocsik jöttek, mentek, baleseteztek és neki csapódtak egymásnak. Izgalmas mérközés volt, s az utolsó kör volt a legizgalmasabb, mikor Lando a kockás zászlóhoz elsőnek ért be. A garázsban maradt emberek tomboltak, a többiek már kint várták. Lando P1-et ért el. Az első győzelme a karrierjében.

– Úgy látszik a Mclaren megint dominálni fog, most már több ével később. – mondta Daniel, miközben felém tartott, a sok interjú és ünneplés után.

– Megint? Ezt hogy érted? – érdeklődtem, miközben egy darab papírt fogtam a kezemben, s azzal játszottam.

Büszke voltam a csapatra, hogy elértünk egy elég jó eredményt. Amióta ezt az állást kaptam, valahogyan a feje tetejére fordult az életem. De barátokra leltem és törődő emberekre. Talán még szerelemre is.

– Régebben a Mclaren és a Ferrari dominálta a mezőnyt. Csak..azóta változtak a dolgok. Új csapatok jöttek, meg ilyesmi. – Daniel szemei csillogtak, miközben a távozó közönség felé tekintett. Megpaskoltam a karját és a gépem felé fordultam, hogy megvizsgáljam az autót.

– Jó, én most megyek. Majd később találkozunk. – kacsintott az idősebb. Mosolyogtam és végig néztem, ahogyan elmegy.

Délutánom azzal telt el, hogy a kocsit tanulmányoztam és a kifejezéseket. Zak lepaszolta nekem a kulcsokat, ami azt jelentette, hogy rám van bízva az, hogy figyeljek az épületre és egyben mindenre is.

Nem nagy örömömet leltem a tanulásban. Főleg nem, hogy most mérnökként sok dolgot újra kell vennem. De kellett a munka, a pénz, minden, így muszály volt folyamatosan tanulnom és a jobbért küzdenem.

Figyelmesen lapozgattam az oldalakat, mikor a gépem felvillant. Felnéztem a papirról és az egeremet a kocsira vezettem. Azt írta ki, hogy a kocsit elvitték. Bár hangot nem hallottam, s reméltem, hogy csak rendszer hiba, úgy döntöttem csak elmegyek, megnézni mi a gond.

Az egyik kulcsot a sok közül kirangatva, remegő kezekkel nyitottam ki az ajtót. Az első két dolog amit megláttam az a két Mclaren volt, ami fényre kapott, mikor az automatikus lámpák bekapcsoltak.

Az ujjaimat végig futottam a kerekeken, majd a műszer oldalán. De semmi furcsát nem találtam rajta. Aztán közelebb hajoltam, mikor ugyanis egy kisebb, fekete-kékes foltot vettem észre az autón. Ujjaimat végig futottam a mélyedésen, s megbabonázva néztem a kisebb foltott. De nem tudtam rájönni, mi lehet az. Aztán dörzsöltem, remélve, hogy lejön, ámbár csak rontottam a helyzeten, mivel tisztítás helyett hirtelen a körmöm megakadt a festékben és letörtem belőle egy darabot.

Lehajoltam, hogy felvegyem. Megvizsgáltam azt is, de úgy véltem, nincs vele semmi gond. A darabot kidobtam a kukába, s vissza indultam a műszerhez. Ám de mikor odaértem, egy kisebb, piros folt bújt ki a festék alól, s ez már zavarba ejtett.

És a kiváncsisag a legrosszabbat hozta ki belőlem. Belemélyesztettem az ujjamat a festék mögé és tépni kézdtem. Hullottak a festék darabok, de a kocsiba nem tettem semmi kárt. Lekapartam a hátsó részét a kocsinak, hogy meglássam, mit rejt a festék.

Mikor befejeztem, hátrébb léptem, hogy rendesen is megtudjam vizsgálni. De a látvány, ami fogadott, egy rémálom volt.

– Ez egy..Ez egy Redbull kocsi a Mclaren szineiben.