Moral Of The Story || Lando Norris ✅

Negyedik Rész

– Bíztam benne, hogy elviselhető minőségű szobákat választottunk. – sóhajtottam, miközben leültem az ágyra. A bőröndjeim nyitva voltak, a földre ledobva, a ruháim szétterítve. Ali leült az ablak mellé.

– Én is.

– Beszéltél vele? – kérdeztem, miközben felültem. Ránéztem a ruháimra, majd vissza Ali-ra, aki gondterhelt arccal nézett vissza rám. Megrázta a fejét.

– Dehogy. Fogalmam sincs, mi baja. – mondta. Nyeltem egy nagyot.

– Ali, szerintem..

– Kérlek. Csak most ne. Majd később törődök vele. – mosolygott rám. Sóhajtottam, mire vissza mosolyogtam felé, és elkezdtem az esti pakolásomat. Némi idő után, és pár viccek során a kezembe került a szoba szervizi telefon, amit másodperceken belül csörgettem, remélve, hogy minél hamarabb hoznak nekünk kaját. A hölgy kedves volt a telefonban, és biztatott minket, hogy hamar itt lesz.

– Gondolkodtál már azon, hogy mit fogsz most csinálni? – kérdezte Ali.

Pár hónappal ezelőtt még egy olyan lány voltam, aki egyetem mellett nagyon jó keress. Promotáltam különböző tantárgyakat, szépség árúkat és egyebeket. Aztán, jött az elbocsátó levél. Hogy miért? Fogalmam sincs. Az élet elbaszott úgy, ahogy van és nem mindig terül világosságra egy-két magyarázat. A régebbi főnököm szerint nem voltam már elég alkalmas az állásra, s hogy egy influenzerként jobban kéne a videókra koncentrálnom, mint a tanulásra.

– Nem. – vallottam be őszintén. Bekapcsoltam a tv-t, s lejeb vettem a hangját.

– Neked van fizika érettségid, nem? – kérdezte Ali. Bólintottam.

– Miért nem kezdesz azzal valamit?

– Ezt hogy érted?

– Miért nem szerzel magadnak egy olyan munkát, ahol értékelik ezt? Mondjuk, lehetnél mérnök vagy valami ilyesmi. – magyarázta. Csekély volt az esély arra, hogy tényleg bármit is tudjak kezdeni az érettségimmel. Ali-nak jó ötletei voltak, de a mai világban nem értékelték a tudást annyira, mint régebben.

– És hol lennék mérnők? Nincs egy olyan rokonom, aki ilyenekkel foglalkozik.

– Mondjuk az F1-nél?

– A minél? – ismételtem meg elbizonytalanodva. Ali elmosolyodott.

– Emlékszel a versenyre, ahol voltunk?

– Ja, tegnap? Persze. Nem vagyok még ennyire hülye, hogy ne emlékezzek.

– Jó. Oda szoktak mérnököket felvenni. – felhúztam mindkét szemöldökömet, s megvakartam a fejem tetejét.

– Nem is tudom. – fújtam ki a levegőt. Lágy szellő áradt be az ablakon. Ali mosolya lassan eltűnt, úgy ahogy a gondolat is, hogy én egy mérnök legyek.

– Mindegy is. De biztos nem akarsz kezdeni valamit ebben az irányban? – kérdezte. Elgondolkodtam, hogy mit tudnék kezdeni egy fizika érettségivel. Nem jártam utána olyan egyetemre, ahol a főbb tantárgyak közé tartozik a fizika.

– Szerintem már kijöttem az ilyenekből..– kezdtem bele elhatározottan. Az ajtó felé bámultam.

– A fizika, meg az ilyenek...rájöttem, hogy nem tudok velük mit kezdeni. Hol lehetne egy lány mérnök? – kérdeztem. Ali sóhajtott, mondván hogy már megint kezdem az álmodozást, azt, hogy soha nem fogok tudni semmit se elérni, stb.

– Sok helyen, bízz bennem, mert ez így van. – bíztatott a fiú. Ránéztem és hirtelen elkapott a bűntudat, hogy már megint rólam van szó, mikor ő szenved a legjobban kettőnk között. A barátnője egy hazug köcsög, a szülei pedig utálják. Ennél rosszabb már nem lehet számára az élet.