The Price of Love [Jungkook ff.] ✓

1 (Min)

Olyan szemeket meresztettem Soyeon-ra hogy a barátnőm már tényleg kezdte rosszul érezni magát. A tükörben ismét szemrevételeztem a ruhámat. Hatalmas többszoknyás Disney hercegnő voltam életnagyságban. Vállig érő örökké egyenes fekete haj, sötétbarna szem, fehér arc, sportos testalkat és alacsony termet. Igen ez voltam én. De ezúttal a kényelmes pulóver és farmer helyett egy agyonsminkelt Csipkerózsika voltam. Hihetetlen. Soyeon mellettem igazán élvezetesnek találta a Hamupipőke kosztümöt amit viselt de én nem osztoztam az örömön. Erről nem volt szó! Az igaz hogy akármilyen munkát elvállalok - na jó majdnem akármilyet - de ez már túlzás volt! De Soyeon nem volt hajlandó meghallgatni az ezernyi kifogásomat hogy miért nem akarok ebben kimenni az utcára.

- Először is! Én túl sportos alkatú vagyok ahhoz hogy ilyen ruhát vegyek. - mutattam végig magamon. - Nem vagyok olyan vékony mint te!

- Hülyeség! - vágott vissza. - Vékonyabb vagy nálam! - ez valahol igaz is volt. - Most pedig gyerünk mert el fogunk késni!

- Nem én ezt tényleg nem csinálom!

- Unni! - fogta meg a kezem és kezdett maga után húzni. Ugyan csak meg kellett volna tartanom magam és máris nem tudott volna elhúzni, de most úgy gondoltam legjobban úgy járok, ha vele megyek.

Az egész rosszabb volt mint elképzeltem. A vidámpark nem csak tele volt srácokkal akik lekameráztak, de rengeteg gyerek is volt akik minden lépésnél fotót akartak készíteni. Nem mintha Disneyland-ben lennénk de mindegy. Próbáltam mosolyt erőltetni magamra ami elég nehéz volt. Már vagy a századik kislány akart fotózkodni velem a telefonom mintegy végszóra megszólalt. Azonnal elvonultam bocsánatot kérve miszerint ez biztosan egy fontos hívás, de amint megláttam a nevet a kijelzőn azonnal megbántam hogy fel akartam venni. A képernyőn nagy karakterekkel állt a név "Woo". Kinyomtam a telefont és visszasiettem a fotózkodó kislányokhoz. Nem akartam vele beszélni. Az utolsó ember akivel most beszélni akartam az Jeon Won Woo volt. A tömegben hirtelen kiabálás hallatszott. Arra kaptam a fejemet.

- Tolvaj! - kiabálta az egyik nő. - A táskám!

Azonnal kiszúrtam a férfit fekete pulóverben, aki a tömegben próbált lelépni. Óriási szoknyámat felkapva futni kezdtem az irányába. Szerencse hogy sportcipő volt rajtam a hatalmas ruha alatt. A tömeg megnyílt előttünk, én pedig a férfi után vetettem magamat. Rúgással terítettem földre, de azonnal fel is pattant. Hátra löktem a hajam az arcomból. Felemeltem a kezemet.

- Gyere csak. - suttogtam és a tekintetemmel felmértem mi lesz a következő mozdulata.

Ahhoz képest, hogy tolvaj nagyon lassú a reflexe és eléggé kiszámíthatóak a támadásai. Egy ideig csak hárítottam, majd mikor meguntam ezt az igen élvezetes játékot, a következő ütése elől elhajoltam és térden rúgtam. A vállaira támaszkodva lendültem át felette, majd hátra csavartam a karjait. A tarkójára ütöttem mire előre görnyedt. A betonhoz nyomtam, és az időközben a földre került táskát is felvettem. A nő akié a táska volt előre sétált és hálálkodva hajlongott. Hamarosan már jöttek a biztonságiak én pedig átadtam nekik a tolvajt. A tömegben taps tört ki. Soyeon odasietett mellém belém karolt, majd mikor a tapsvihar elhalt folytattuk utunkat a vidámparkban.

- Ez király volt. Nagyon menő voltál.

- Köszi. - mosolyogtam. - Nem volt profi. Nem volt nehéz dolgom.

- Akkor is őrületes volt. - a vattacukros felé nézett. - Kérsz? Meghívlak.

- Akkor természetesen igen! - vágtam rá nevetve.

- Oké mindjárt jövök. - mondta azzal elsietett. A fejemet rázva mosolyogtam, de a következő pillanatban lefagyott a mosoly az arcomról, ugyanis akivel szembe találtam magam mikor megfordultam nem más volt mint az ex-barátom. Won Woo.