The Price of Love [Jungkook ff.] ✓

12 (Jungkook)

Aznap megint haza kellett mennem. Mit ne mondjak nem igazán volt kedvem hozzá, de tudtam hogy az apám teljesen kiakadna ha nem mennék haza legalább vacsorára. Szóval éppen a megbeszélt időpont előtt 2 perccel estem be az ajtón. Becsuktam magam mögött, és gyorsan lekaptam a dzsekimet és a cipőmet, majd csatlakoztam a "családom" többi tagjához. Appa és a barátnője már ültek de Sana-t még nem láttam. Mondjunk nem mintha bántam volna hogy nincs még itt. Jó napom volt szóval nem akarom hogy elrontsa. Szinte el sem tudom hinni hogy tényleg megcsókoltam Min-t! Úgy érzem valami nagy áttörést értem el, pedig ez semmi olyasmi amit ne csináltam volna már korábban. 

- Valahára! - szólal meg az apám amint megérkezem. 

- Neked is szia. - mondtam gúnyosan ahogy helyet foglaltam az apámmal szembe az asztalnál. Miss. Minatozaki rám pillantott majd lesütötte a szemét. Na ő legalább kissé szégyelli magát emiatt a megszólalás miatt! Nem úgy mint az apám. 

- Milyen napod volt? - felnézek, mert az elmúlt 12 évben senki sem tette fel ezt a kérdést nekem. Kyoko, Sana anyja engem néz és halványan elmosolyodik. 

- Jó. Köszönöm. - nyögöm ki nagy nehezen. Ő volt az utolsó ember akitől vártam ezt a kérdést. Eddig soha nem beszéltem vele pedig már 5 éve apám barátnője. 

- Készítettem pár dolgot amit szeretsz. Jae-In azt mondta szereted ezeket. - lepillantok az étkezőasztalra. Az asztal alatt ökölbe szorul a kezem de nem mutatom ki hogy mit érzek. Anyu készítette régen ezeket az ételeket. De mégis halványan elmosolyodom. Jó érzés hogy elkészítette ezeket. 

- Igen szeretem. - fordulok Kyoko felé, mire rám mosolyog. Próbálom viszonozni a gesztust bár szerintem nem sikerül valami jól. Anyura emlékeztet. Ezt pedig gyűlölöm. 

- Oh Sana! Azt hittem már nem jössz hercegnő. - nem nézek oda amikor apám megszólal. 

Lesütöm a szemem és inkább csak a tányéromat fixírozom. Appa hangja kedvesen cseng. És ha az ember nem ismeri azt hinné valóban kedves. De én tudom milyen. Innentől kezdve csendben maradok. Valójában amilyen hamar lehet el akarok húzni innen. Mindenki lassan eszik rajtam kívül. Én olyan gyorsan eszek mint akit kényszerítenek. Mondjuk így is van. Szóval amikor készen vagyok azonnal felállok és szó nélkül az ajtó felé indulok. Hallom ahogy az apám utánam szól, de nem érdekel. Még odavetek egy köszönés félét, majd a cipőmet felhúzva a kabátommal a kezemben elhagyom a házat. Nincs kedvem ehhez. Nincs kedvem semmihez. Eddig olyan jó napom volt. Most bár ne kellett volna idejönnöm. Kyoko próbálta elviselhetőbbé tenni a dolgot, azt hiszem. Minden alkalommal amikor szedett valamiből magának nekem is adott azokkal a szavakkal hogy "biztos kimerültél egyél sokat!". Egyrészről jól esetett. Mindig is kedveltem Kyoko-t. Remek tanár és kedves ember. De a tudat hogy ő apám barátnője és átveszi az anyám helyét mégis keserű ízt hagy maga utána. Szóval amikor felülök a motorra és száguldva hajtok végig az utcákon, minden emléket kitörlök a fejemből. Csak én és a száguldás. És pont erre van most szükségem. 

☆☆

Eunwoo mellett ébredek. Legjobb barátom a lábát átvetve az enyémen kicsavart pózban alszik. Én próbálom letolni magamról de minél jobban erölködöm annál jobban szorít. 

- AZT A ROHADT EUNWOO ENGEDJ MÁR EL! - kiabálom mire felpattan a szeme és legurul rólam. 

- Mi a faszért ordítasz???? Miért nem alhatok?! - ül fel álmosan. 

- Tőlem alhatsz de hadd emlékeztesselek hogy ez az én ágyam. 

- Pfu haver ez furán hangzott. Mintha veled akarnék aludni komolyan. - röhög, mire csak hozzá dobok egy párnát.