annál több.

Prológus

•Kilenc évvel ezelőtt:

-Lily, eljössz a hoki meccsemre? - kérdezte Ethan a vacsora asztalnál.
-Persze, Mia ugye elmehetek Ethan meccsére? - fordultam a nővéremhez, engedélykérés gyanánt.
-Persze, hogy elmehetsz. Képzeld mind elmegyünk. - mesélte mosolyogva.
-Ez az! - pacsiztunk le Ethannel. -Izgulsz az eslő meccsed miatt? - kérdeztem.
-Nem nagyon. Jó vagyok benne és szeretem amit csinálok, szerintem minden király lesz. - mondta tele szájjal.
-Először is - köhintett egyet Daniel. - Eth, kérlek ne beszélj tele szájjal. Másodszor pedig örülök, hogy a gyermekeim azt csinálják, amit szeretnek. - mondta mosolyogva.
-De hát mi nem is vagyunk a gyerekeid. - néztem rá.
-Lily! - szólt rám a nővérem.
-Most mi az? - kérdeztem.
-Semmi baj Mia. - legyintett Daniel. - Igen vér szerint nem vagytok a gyermekeim, de úgy szeretlek titeket mint a sajátjaim.
-Én is szeretlek téged Daniel. - mosolyogtam.

Ethan hokimeccse a vártnál is jobban ment. Láttam ahogy tényleg élvezi, amit csinál és nem is egy gólt lőtt, hanem vagy tízez.
Meccs után, amíg vártuk, hogy átöltözzön addig a pályára lépett egy lány meg egy fiú és korcsolyázni kezdtek.
-Nézd Mia! - figyeltem őket csodálkozva.
-Jégkorcsolyáznak. - jelentette ki a nővérem mellém lépve.
-Ez csodálatos! - csak ott álltam a korlátnál és figyeltem őket, ahogy pöröknek, forognak, ugranak.
Annyira gyönyörűek voltak és annyira összhangba mozogtak. Csodálatosan táncoltak.

•Hét évvel ezelőtt:

-Ethan eljössz a korcsolya versenyemre? - kérdeztem boldogan.
-Sanálom Lily, nem tudok most. Meccsünk lesz aznap. - mondta szomorúan.
-Nem baj, majd máskor. - mondtam kicsit csalódottan, de nem haragudtam rá.

Boldog voltam, hogy két év után először versenyre indultam. Most még egyéniben, de a tanár nénim, bemutatta nekem Max Donovant, és azt mondta, hogy táncoljunk párban.
Én még sosem korcsolyáztam párban, de nagyon érdekelt a dolog és meg is akarom tanulni.

Mia és apa az-az Daniel egyetlen egyszer sem hagytak egyedül míg gyakoroltam. Ők is tudják milyen boldoggá tesz a korcsolyázás.
Csak az szomorít el, hogy anya nem láthatja milyen ügyes vagyok benne, de Mia mindig azt mondja, hogy anya már jó helyen van fent az angyalkákkal.

•Öt évvel ezelőtt:

Ethan nagyon megváltozott.
Gimibe jár ugyan úgy hokizik, de valahogy még is másképp viselkedik. Legalábbis velem, ami nagyon elszomorít.
Távolságtartó lett, és annyira furcsa mert még is azt akarja, hogy közel legyek.

Max és én nagyon jó párost alkotunk már két éve.
Sorra nyerjük meg a versenyeket és az edző is nagyon büszke ránk.
Mia, apa, Will és Ember mindig eljön a versenyekre, viszont Ethan még nem volt egyetlen egy versenysmen sem, ami szintén nagyon elszomorít, mert én meg mindig ott drukkolok a hokimeccsein.

Amikor átjöttek a barátnőim Stella és Ava kitalálták, hogy játszunk Hét perc menyországot, aztán csatlakoztak hozzánk Ethanék.
Akkor hosszú idő óta először kerültem közel Ethanhez, talán közelebb is, mint kellene.
Valami oknál fogva a gyomromban pillangók vannak, ha a közelében vagyok. A szívem hevesebben ver és a térdeim csoda, hogy meg bírnak tartani, annyira remegnek.
Betudtam ezt annak, hogy örülök, ha vele lehetek, mert mostanság kerül engem.

•Három évvel ezelőtt:

Ethan egyetemre megy.
Összetörtem.
Nem attól, hogy tovább tanul, hanem mert Denverbe megy, ami több, mint egy nap kocsival, így nem valószínű, hogy már sűrűn fogom látni.