annál több.

Negyedik fejezet

Ahogy leparkoltunk a ház elé a szívem már a torkomba dobogott az izgulástól.
Tényleg nem akartam kellemetlenséget és nem tudtam, hogy a fiúk, hogy viszonyulnak, majd az ötlethez, hogy egy lány költözzön be a szabad szobába.
Igaz még egyáltalán nem állandó megoldás, de kitudja meddig lesz ideiglenes.

-Akkor menjünk. Hulla fáradt vagyok és nem kevés csomag vár itt még ránk. – mutatott a hátsó ülésre, ami teljesen megvolt pakolva a csomagjaimmal.
-Menjünk, de be pakolok egyedül is, így is eleget segítettél. Es előbb persze beszéljünk a fiúkkal, hogy ők mit szólnak az ötlethez.– nem akartam több kellemetlenséget okozni, így hiába voltam hulla fáradt úgy sem tudtam volna aludni, akkor meg miért ne pakolnék.
-Dehogy is, gyorsabbak vagyunk ketten. És még az sem kizárt, hogy a fiúk is segítenek. – mondta. – De előbb menjünk be, vázoljuk a fiúknak a helyzetet és bemutatlak titeket egymásnak, tuti benne lesznek ne aggódj. – bólintottam azzal ő már ki is pattant a kocsiból.

Vettem egy mély levegőt, majd követni kezdtem Ethant.
Egy nagyobb kertesházzal találtam magam szemben, ami nagyon szépen rendbe volt tartva.
Elöl volt egy nagyobb tornác.
Ahogy beléptünk az ajtón, egy kisebb folyosó után egy hatalmas nappaliban lyukadtunk ki, ahol a többiek már vártak minket.
A nappalival együtt volt a konyha, ami csak a konyhapulttal volt elválasztva.
-Csáó haver. – szólalt meg az egyik fiú, majd lepacsozott Ethannel.
Hosszabb szőke haja volt és hasonlóan kidolgozott teste, mint Ethannek.
-Sziasztok. – köszönt Ethan többes számban és fogadta a szőke hajú srác kezelését.
-Ki ez a bombázó, akit hoztál? – lépett mellém a szőke hajú és megnyalta az alsó ajkát.
-El a kezekkel Dean. – förmedt rá Ethan. – Ő Lily, a mostoha hugom. – jött a kérdés bennem, hogy miért is mondta úgy, hogy mostoha?!
-Sziasztok. – köszöntem egy félszeg mosoly kíséretében.
-Lily ő itt Dean, egy igazi tuskó és tuti nem egyszer fog bepróbálkozni és elejt majd egy két mocskos mondatot is. – mutatott a szőke srácra. – A konyhapult mögött pedig Aaron. – mutatott egy sötétbarna hajú szemüveges srácra. – Ő csak Aaron.
-Mi szél hozott szépségem? – mosolygott rám Dean.
-Hát ami azt illeti... - kezdtem bele, de Ethan félbeszakított.
-Itt fog lakni. – tért rá egyből a lényegre.
-Persze, ha nektek nem gond. – tettem hozzá gyorsan.
-Még szép, hogy nem gond nekik, hiszen nagyrész én fizetem a bérleti díjat. – mondta Ethan mosolyogva.
-Attól még meg kell ezt beszélnünk, haver hiszen egy nő csak úgy beköltözik egy férfibarlangba, nem tudom, hogy fog ez működni. – dörzsölte az állát Dean.
-Nem fogok senkit sem zavarni, ígérem. Én sem így terveztem, de valami kavarodás miatt a kolis szobámat kiadták valaki másnak. – vallottam be.
-Jó akkor ahogy szoktuk szavazzunk. – szólalt meg Ethan. – Én támogatom, hogy itt lakjon, Dean?
-Nem is tudom, bocsi ez nem ellened irányul, de pasik között egy csaj, valahogy nem érzem jó ötletnek. – nézett rám sajnálkozó tekintettel.
-Aaron? – kérdezte Ethan.
Aaron volt az, aki eddig még egy szót sem szolt. Ő is hokizott, ugyanolyan izmos testtel rendelkezett akár csak a fiúk, de a szemüveg valahogy nem illett a képbe.
-Nekem mindegy. – rántott vállat.
-Ne már haver, állj valamelyik oldalra. – könyörgött neki Dean.
Aaron sóhajtott egyet, majd rám nézett a telefon mögül.
-Oké, akkor tudsz főzni? – kérdezte, ami nem enyhén meglepett.
-Aha?! – mondtam, de a válaszból valahogy kérdés lett.
-Akkor maradhat. – mondta, majd visszabújt a telefonja mögé.
Ethan győzedelmesen mosolygott, míg Dean kicsit sértődöttnek tűnt.
-De mi van, ha rámászik valamelyikünkre? Vagy mi van, ha mi mászunk rá? – Dean valamiért nagyon nem akarta, hogy jelen legyek a házban.
-Rámászni senkire sem fog ez biztos, te pedig tartsd a farkad a gatyádban. Probléma megoldva. – ütögette meg Ethan a vállát, majd hozzám lépett. – Gyere, pakoljunk ki. – biccentett az ajtó felé.
Kicsit könnyebben ment, mint gondoltam, de Deannek sem fogok problémát okozni, nehogy a végén még jobban ellennem legyen.