annál több.

Huszonötödik fejezet

Egy hét telt el Ethan támadása óta.
A tettest elkapták és börtönbe zárták. Daniel elintézte, hogy egy jó darabig ne lásson napfényt az a szemétláda.
Egy hete tudom, hogy egy növekvő élet van a pocakomban viszont azt még most sem tudom, hogyan áruljam el a családomnak.
Ethan jól van, szépen gyógyul, viszont még nem engedik haza így a hálaadási vacsorát bent töltjük vele a kórházban.
Sikerült feldíszítenünk egy kicsit a szobát, és egy asztal van a kórterem közepén, amit mindenki körül ül.
Daniel az asztalfőnél, vele szemben Carol néni. Daniel mellett Will, mellette Ember. Alex a babájuk a babakocsiban alszik az ablak alatt. Daniel másik oldalán ül Reed és Mia. Én Miaval szemben foglaltam helyet, Ethan pedig mellettem ül.
Ethan és én megbeszéltük, hogy ez lesz a megfelelő pillanat a bejelentésre.
Annyira izgultam, a tenyerem izzadt és a szívem hevesen vert.
Az asztal altt Ethan szorította meg a kezem, sok erőt adott a tudat, hogy itt van mellettem.

-Sajnálom, hogy itt kell töltenetek a hálaadást miattam. - szólalt meg Ethan.
-A családunk mindig együtt van! Nem a te hibád ami történt, nagyon szívesen itt vagyunk veled! - mondta Daniel.
-Nehogy bocsánatot kérj olyanért, amiről nem is te tehetsz! - mondtam.
Mindenki előtt papírtányér és papír pohár volt.
-A pulyka most kimarad, de van helyette sok más finomság. - mondta Carol néni.
-Evést előtt jöjjön a szokásunk, ki miért hálás? - kérdezte Daniel.
-Kezd te, apa! - mondta Will.
-Hálás vagyok a gyerekeimért. A családunkért. Az unokámért. - mondta.
-Én hálás vagyok, a fiamért. A gyönyörű anyukájáért. És a családomért. - mondta Will.
-Hálás vagyok mindenkiért aki ebben a szobában van! - mondta röviden Reed.
-Hálás vagyok az ételért, hogy minden nap jut. Hálás vagyok az egészségünkért. Hálás vagyok a fiamért és az apukájáért. Hálás vagyok értetek. - mondta Ember.
-Hálás vagyok a két pici lélekért a pocakomban. Hálás vagyok a családomért. Hálás vagyok, hogy mindenki itt van! - mondta Mia.
-Én mindenért és mindenkiért hálás vagyok. - nevette el magát Carol néni, mindenkit megmosolyogtatott.
-Én hálás vagyok a szerelmemért. - szólalt meg Ethan és az összefonódott ujjainkat felrakta az asztalra. - Hálás vagyok, hogy itt lehetek veletek, és hogy meg ismerhetem az unokaöcsémet, és nemsokára az unoka öccseimet. - mosolygott Miara és Reedre. - És ki tudja majd a egyszer a gyerkőcömet is. - kicsit megfeszültem, mert nem voltam rá felkészülve, hogy ilyen hamar bejelentjük.
-Azzal még várhattok egy kicsit. - mondta Mia. - Első a suli.
Persze tőle nem is vártam mást. De amit mindent elmondok neki, a B tervvel együtt akkor remélem jobban megérti a dolgaimat.
-Én hálás vagyok értetek. Hálás vagyok, hogy itt lehet velem életem szerelme. - mondtam Ethanre nézve. - Hálás vagyok, hogy egészségesek vagyunk, hálás vagyok a korcsolya miatt, hogy rátaláltam, és hálás vagyok hogy gyarapodik a családunk. - mosolyogtam a nővéremre. - És ami a legfontosabb hálás vagyok, hogy mindenki életben van! - ezt a mondatot minden hálaadáskor elmondtam.
Nem lehettem elég hálás nap mint nap azért, mert a családom, a szeretteim életben vannak.
-Szeretlek titeket! - mondtam, majd végignéztem mindenkin.
-Mi is szeretünk Tücsök! - mondta a nővérem.
-Lenne itt még valami, amit el szeretnék mondani. - mondtam, mire Ethan megbökte a lábam.
-Baj van? - kérdezte a nővérem.
-Nincs, dehogy is. - vágtam rá. - Csak annyit szeretnék mondani, hogy abbahagyom a korcsolyát. - jelentettem ki, mire mindenki megdermedt.
-Micsoda? Miért? - kérdezte a nővérem.
-Csak egyszerűen abba szeretném hagyni. Más terveim vannak.
-Mik azok a tervek? - kérdezte, de nem hagyott időt válaszolni. - Lily hiszen imádod a korcsolyát! A korcsolya lett az életed mióta anya meghalt. Abban találtad meg a menedéked.
-Változnak a dolgok Mia! Ez is megváltozott. Már sok minden mást kell figyelembe vennem.
-És miket?
-Mondjuk, hogy megfogok öregedni és akkor a korcsolyából nem fogok megélni. - mondtam ami nem is volt hazugság.
-Baromság! - förmedt rám a nővérem. - Mindig is a korcsolya volt a mindened, minden áron az átkozott Denverbe akartál menni, mondván hogy ott van a legjobb oktatás és onnan van esélyed kijutni az olimpiára.
-Bébi, nyugodj meg! Tudod, hogy a babákra is gondolnod kell. - nyugtatta Reed.
-Tudom csak... - sóhajtott a nővérem. - Csak tudni akarom az igazat. - rám, majd Ethanre emelte a tekintetét. -Te tudod ugye?
Ethan nem válaszolt, lesütötte a szemét, így már választ is adott Mianak.
-Hát persze, hogy tudod. - horkantott a nővérem. - Ne legyenek titkaink Lily. Mondd el, hogy miről van szó, hogy tudjunk segíteni.
-Nem akarok titkolózni, hiszen az teszi tönkre a családokat.
-Akkor mond el, kérlek. - nézett rám könyörgő tekintettel.
-Nem tudom, hogyan. - könnyek gyűltek a szemembe.
Féltem, hogy mi lesz ezután.
Annyi kérdés kavargott a fejembe és egyikre sem volt válasz.
Aggodalom, félelem járta át minden porcikám.
Az elmúlt hetek történései már túlszárnyalták a képességeim és persze a folyamatos rosszullétek sem könnyítették meg a dolgom.