annál több.

Huszonkettedik fejezet

A mentősök hamar kiértek és egyből tették a dolgukat.
Én csak ott álltam megdermedve, és a félelem minden egyes sejtemet átjárta.
Hamar bevittek minket a kórházba, én is Ethannel tarthattam.
Ott telefonáltak Danielnek. Nekem egyszerűen nem volt erőm és a várakozás felemésztett.
Csak ültem a váróban véres ruhában, amit Ethan vére terített be és csak bámultam magam elé.
Nem tudom meddig lehettem egyedül, amikor megérkeztek a többiek.
-Lily! Mi történt? - lépett oda Daniel.
-Én... Én... - nem találtam a szavakat. Csak bámultam magam elé és dadogtam.
-Itt vagyunk. - lépett mellém a nővérem és
magához ölelt
Sírásban törtem ki. A könnyek ismét folytak a szememből.
-Annyira gyorsan történt minden...
-Ahogy készen állsz elmesélni mi történt elmeséled. Van időnk, mi várunk. - nyugtatott a nővérem.
-Éppen úton voltam haza. - szedtem össze magam, hiszen tudniuk kellett a történtekről. - Ekkor odalépett hozzám egy alak és a pénzemet akarta. Majd megjelent Ethan... - mély levegőt kellett vennem, hogy folytatni tudjam. - Ethan megmentett engem. - mondtam zokogva. - Az az alak kést tartott a torkomhoz, Ethan pedig... Ethan pedig... Megmentett. - zokogtam tovább.
-Minden rendben lesz. Ethan erős fiú. - mondta Reed.
-Nem tudhatod! - rivalltam rá. - Azt mondtad Mianak amikor anya is itt volt. És rohadtul nem lett minden rendben!
-Lily ez nem Reed hibája. - kelt a védelmére Mia.
-Persze. Tudom... - engedtem le a vállam. - Csak aggódom.
-Ahogy mindannyian. - mondta Will.
-Megyek utánna járok, hogy mi a helyzet. - mondta Daniel, majd el is sietett.

Csak ültünk ott mindannyian.
Ember a hatalmas pocakjával, már csak pár napja maradt szülésig.
Mia Reedbe karolva, a fejét a vállára hajtva. Reed keze Mia kerekedő pocakján pihent.
És én egyedül. Egy kisbabával a pocakomban, akiről senki sem tudott csak az apukája, aki éppen az életéért küzd.
Azt sem tudtam, hogy a nagy zűrzavarba hol áll a fejem.
Levegőre volt szükségem. Ezt nem bírom elviselni.
-Ki megyek levegőzni. - mondtam, majd fel is pattantam és a kijárathoz indultam.

Ahogy kiléptem megcsapott a hideg levegő.
Mélyen beszívtam újra és újra.
-Minden oké? - hallottam meg a hátam mögül a hangot.
Hátra pillantva Reedet láttam.
-Semmi sem oké Reed. - ingattam a fejem.
-Ethan erős. - kezdett bele.
-Ne kezd el, kérlek csak ne...
-Lily, csak optimista vagyok. Muszáj mindennek jól sikerülnie. Nem veszítjük el Ethant! - ekkor tudatosult bennem, hogy Reed fél.
Azért ilyen optimista mert más már nem maradt neki.
-Nem fogjuk. - mondtam halvány mosollyal. -Mia jól van?
-Jól, minden oké vele és a picikkel is.
-Picikkel? Ikrek? - kérdeztem, mire Reed mosolyogva bólintott. - Akkor sok kisbaba érkezik a családba. - mondtam meggondolatlanul.
-Három kisbaba. - mondta Reed, majd rájöttem, hogy ez nem hangzott furcsán, amit mondtam, mivel Ember is nemsokára szül.
-Aha. - mosolyogtam. - Örülök nektek, tényleg. Csak tudod megijedtem. - vallottam be.
-Mitől? - ráncolta a homlokát.
-Attól, hogy Mia életében a háttérbe szorulok, pedig nekem már csak ő van, meg persze ti de tudod, hogy hogy értem. - magyaráztam.
-Dehogy szorulsz! Mindig te leszel neki az első és legfontosabb! Jönnek a picik, de ugyan úgy be akart vonni téged is ebbe az egészbe. Te vagy a családja! Most, hogy jönnek a fiúk nem azt jelenti, hogy el leszel felejtve! - mondta és átkarolt.
-Tudom, csak féltem. Az is rosszul esett, hogy eltitkoltátok.
-Csak nem tudtuk, hogyan is mondjuk el, és persze, hogyan fogadnád...
-Sajnálom, hogy így reagáltam. - sütöttek le a szemem.
-Ugyan tücsök. Mindenki hibázik. Ezért vagyunk emberek. - mosolyodott el.
Csöndben álltunk egymás mellett egy darabig, majd ő törte meg a csöndet.
-Veled minden oké? Mármint a doki mit mondott? - kérdezte, mire éreztem, hogy idegesség lesz rajtam úrrá.
-Persze. - hazudtam és nevettem idegesen. - Menjünk vissza, hátha Daniel tud már valamit. -mondtam majd besiettem.

Nem ez volt a megfelelő pillanat, hogy közöljek a hírt a többiekkel, hogy miszerint én is babát várok.
Azt sem tudtam mi lesz ez után.
Ethan mit akar?
Annyi kérdés kavargott a fejemben, hogy majd beleőrültem míg ültem és vártam.
Aztán hosszabb várakozás után végre megjelent az orvos.
A szívem majd kiugrott a helyéről.
Vagy most tudom meg, hogy elveszettem az eletemben lévő egyik fontos személyt, vagy elkezdek hinni Istenben.
Mert ha Isten létezik nem veszi el tőlem azt a férfit akiért a szívem dobog.
Ha Isten létezik nem veszi el a növekvő kisbabámtól az apukáját...