annál több.

Tizenhetedik fejezet

Max, Lola, Kitty és én a NightCat club előtt álltunk és vártuk, hogy bejussunk.
Max és Kitty páros jelmezt találtak ki Max lett Sherlock Holmes Kitty pedig Watson.
Lola macskanőnek öltözött. A bőrszerkója minden domborulatát kiadja és ő tökéletes. De úgy is vélekedett, hogy ő ma pasi nélkül nem fog haza menni.
Én pedig felvettem a gimi bálos fehér ruhámat, ami térd felett ér és amin van egy csillámos tüll réteg.
Tettem egy tiarát a fejemre, a hajamat leengedtem és maga voltam a hercegnő.

Sok arcot felismertem már a várakozás közben.
Mindenkit az egyetemen láttam már. Vagy felettem járnak egy-két évvel, vagy évfolyam társaim.
Nagy sor áll, így biztos vagyok benne, hogy Max nem valami gagyi helyre hozott minket.

Fél óra várakozás után jutottunk be.
Amint beléptünk, megcéloztuk a ruhatárolókat, hogy letudjuk adni a kabátunkat.
Megkaptuk a sorszámot, majd tovább mentünk a bárpultokhoz.

A hely tele volt emberekkel, akik mindenfélének bevoltak öltözve. A fények cikáztak mindenfele, és olyan hangos zene szót, hogy szinte a gondolataimat nem hallottam, nem hogy egymás szavát. De talán pont erre volt szükségem, hogy teljesen kizárjam a folyton kattogó fogaskerekeimet.

-Mit iszunk? - kérdeztem a többiekhez közel hajolva.
-Kezdjük a szokásossal. - mondta Lola.
-Én most csak vodka narancsozok, Kittyvel. - mondta Max.
Kikértek öt kör tequilát és két vodka narancsot.
-Ezt mind megisszátok? - nézett Max a tequilákra.
-Még szép. - mosolyogtam.
-Nem lesz ez sok? - kérdezte aggódva.
-Ünneplünk vagy mi a fene, nem?! - nevettem el magam.
Lolaval sorra felhajtottuk a tequilákat.
Élveztem, ahogyan az alkohol végig marja a torkom, majd leér a gyomromba.
Ma nem sokat ettem a nagy izgalmak miatt, így biztosan hamar befog ütni de nem bántam.
-Táncoljunk. - húzott Lola a táncparkettre.

A zene átjárta a testem.
Ritmusra mozogtunk Lolaval, egyre közelebb, szinte már egymáshoz simultunk, de nem bántuk.
A kezünket a magasba emeltük, a csípőnk körkörösen mozgott.
Teljesen átadtuk magunkat a zenének, és amikor olyan rész jött a zenébe, elkezdtünk lemenni guggolásba, majd lassan fel és twerkelni kezdtünk.
A fiúk körülöttünk ujjongtak, fütyültek és mi ezt mind élveztük.
-Megyek és levadászok valakit. - kiabálta Lola a fülembe.
-Csak óvatosan. - mutattam fel a mutató ujjam, mire ő bólintott, majd el is nyelte a nagy tömeg.

Ott maradtam egyedül, de nem bántam.
Tovább táncoltam.
Az alkohol már olyan hatással volt rám, hogy nem érdekelt senki és semmi sem, mert én egy kibaszott hercegnő voltam.
Több srác is odajött, de egyik sem érdekelt annyira, hogy figyelmet fordítsak rá, így csak táncoltam tovább.
Megéreztem egy kezet a derekamon, majd a leheletét a nyakamon.
-Kié vagy Kicsi lány? - súgta a fülembe.
Akartam, de mégse. Nem akartam sérülni, de a testem reagált rá.
Nem válaszoltam, tovább mozogtam a zene ritmusára és a fenekemet Ethan férfiasságának nyomtam.
A kezem hátra emeltem a nyakához és a tarkójánál összekulcsoltam.
Csókokkal hintette a nyakam.
Élveztem, és már az agyam is feladta a küzdelmet.
Az alkohol tette a hatását.
Szembefordultam vele és elveszettem az egyensúlyom, de ő azonnal megfogott.
-Mennyit ittál?
-Nem eleget. - mondtam nevetve.
-Mennyit ettél ma?
-Reggeliztem és ebédre megettem egy müzlit ha az számít.
-Menjünk levegőzzünk egyet. - mondta majd karon ragadott és kivonszolt a tömegből.

Ahogy kiértünk megcsapott a hideg levegő.
Egyből kijózanodtam, ha nem is teljesen valamilyen szinten biztosan.
Bent nagyon meleg volt és az is csak rá tett, hogy az emberek simultak egymáshoz.
-Itt egy üveg víz. - nyújtotta felém Ethan.
-Kössz. - elvettem tőle is bele ittam pár kortyot.
Amikor végeztem letöröltem a szám és rácsavartam a kupakot.
-Nagyon eredeti a jelmezed. - horkantam fel ahogy megláttam a hokis mezében.
-Hoki játékos vagyok, hirtelen ezt tudtam kitalálni. - tette fel védekezően a kezét. - Amúgy is te hercegnő lennél?
-Hahó! Nem látszik?! - mutattam a tiarára a fejemen.
-Igaz is, ne haragudj most már világos Hercegnő. - hajolt meg előttem, ami megnevetett. - Ez egy nevetés volt? - kérdezte pimaszul.
-Te is tudod, hogy az volt. - boxoltam bele a kezébe.
-Szeretem ha nevetsz. - mondta, mire össze rezzentem.
Utáltam ha ilyeneket mondd. Nem akartam ismét közel engedni magamhoz. Nem törhetek újra össze.
-Én viszont utálok fázni, így vissza is mennék a kabátom bent van. - mutattam a szórakozóhely felé.
-Aaron ott hozza őket. - mutatott a közeledő alakra.
Pár másodperc után meg is jelent Aaron a fehér kabátommal, amit azonnal a vállamra terített.
-Köszi. - mosolyogtam rá, mire ő biccentett és egy szó nélkül tovább is állt. - Nem valami beszédes típus.
-Ő ilyen. Így szeretjük. - rándított vállat Ethan.
-Én is úgy szeretem ahogy van. - bólogattam mosolyogva.
-Elmondta, ugye? - kérdezte, mire csak bólintottam.
Csend lett köztünk.
Tudtuk jól mind a ketten, hogy a szavaknak súlya van, ezért azt sem tudtuk, hogy hol kezdjünk bele.
-Reed azt mondta Mia jól van, csak egy kicsit náthás ezért volt dokinál. - törte meg a csöndet Ethan.
-Akkor jó. - sóhajtottam. - Nem értem ez miért akkora titok, lehet a verseny miatt nem merte elmondani.
-Az nagyon valószínű. - helyeselte. - Egyébként brutál ügyesek voltatok! Te a jégre születtél.
-Köszi, azt hiszem ez az amit imádok csinálni.
-Örülök, hogy megtaláltad a hivatásod. - nem válaszoltam csak mosolyogtam rá.
Kissé kínos volt köztünk a dolog. Nem találtuk a megfelelő szavakat, vagy talán én nem is akartam azokat megtalálni.
-Figyelj Lily... - kezdett bele. Tudtam, hogy előbb utóbb túl kell esnem ezen, így most esélyt adtam Ethannek.
-Ethan, tudom. Sajnálod, megértettem.
-Nem, nem érted. - vágott közbe. - Tényleg sajnálom, és nem így akartam. Ez egy olyan dolog, ami nem csak az én vállam nyomja. Hidd el ha csak én lennék szóba akkor azonnal elárulnék mindent, de Dean is benne van.
-Tanítok neked egy leckét a kapcsolatokról, ha megengeded. - mondtam mire bólintott. - Egy kapcsolat a bizalomról szól. Bizalomra épül. Ha nincs bizalom, nincs kapcsolat. - pár másodperc csönd volt majd folytattam. - Nem tudom, hogy mit csináltatok a múltban, és igazság szerint nem is érdekel annyira. Nem is azt fájt hogy nincs annyi bizalmad felém, hogy elmondd, hanem az, hogy attól félsz, hogy hogyan reagálnék. Hát tudod elmondom neked, hogy ami a múlt az a múlt. Sok hülyeséget csináltál biztos, ahogyan én is, de az már megtörtént és ha akarnánk se tudnánk már változtatni rajta. - a parkolóban álltunk és síri csönd volt. Nem lehetett mást hallani csak az éjszaka zaját. - Hát mostmár tudod, hogy kit gondolok erről a helyzetről.
-Lily én annyira sajnálom. - lépett közelebb. - Ígérem megváltozom és minden rendben lesz jöjjön bármi. Nem ítélek elhamarkodottan. - a szemében teljes megbánás csillant.
-Tudod, Ethan elhiszem, hogy sajnálod, és megbocsátok teljes szívemből. - így éreztem és így is gondoltam. - De...
-Az a bizonyos de...
-Igen, így van. De nem adok újabb esélyt. Mindig én sérülök. Minden egyes alkalommal elveszel belőlem egy darabot, szinte már elvesztem önmagam.
-Lily... - folytattam tovább.
-És ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani. - mondtam, majd tovább sétáltam.
-Mire érted? - ráncolta a szemöldökét.
-Ne mond, hogy minden rendben lesz, mert ez nem így van! Te nem tudod, hogy min mentem keresztül, amikor két évig felém sem néztél. Vagy ha mégis akkor előkaptál egy menetre. - mondtam könnyes szemmel. - Te, nem tudod, hogy most min megyek keresztül! Nem tudod, hogy az agyam folyamatosan csak kattog, nem tudsz te semmit sem rólam! - a könnyek hullottak, de nem is akartam visszatartani őket. - "én mindig itt leszek neked" ezt ígérted nekem mikor tíz éves voltam és elvesztettem anyát. Igen?! És hol voltál az elmúlt két évben? Hol voltál amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád? Ott voltál amikor egyedül sírtam át az éjszakákat a szobámban? NEM! Ott voltál amikor a földön ülve kapkodtam levegő után kisírt szemmel? NEM! Ott voltál velem, amikor mélyponton voltam? Megsúgom Ethan, nem! És a hab a tortán, hogy mind ezeket te okoztad nekem. Miattad sírtam át éjszakákat. Miattad volt légszomjam és voltam mélyponton. Mert, amikor a fiú, akibe szerelmes vagy és oda adod szíved, lelked, oda adod neki a szüzességed, másnap pedig azt mondja, hogy csak egy hiba volt felejtsd el az eléggé összetöri az embert, tudod? - töröltem le a könnyeim. - Szóval ne mondd, hogy minden rendben lesz, mert már kurva régóta nincs rendben minden és nem változik meg minden egyik pillanatról a másikra.
-Lily én ezeket nem tudtam... Annyira elbasztam.. - Ethan szeme könnyekkel telt meg. - Lily én nem... azt hiszem nem vagyok jól. - térdre rogyott előttem.
Annyira megtört. Darabokra volt törve akár csak én.
-Mi van veled? - térdeltem le hozzá.
-Elcseszett vagyok teljes. Annyira feleslegesnek érzem magam. - törtek elő a könnyei. - Annyi szarságit csináltam és nem tudom, hogyan tehetném jóvá. Ha tudnád Lily... Ha tudnád akkor te is magamra hagynál. - mondta mire fel horkantam.
-Hát nem érted Ethan?! Akármennyire is akarlak nem tudlak magadra hagyni.
-Annyira szerelmes vagyok beléd, és félek hogy elveszítelek. - vallotta be. - Szeretem, ahogy bánsz velem. Szeretem, ahogy mosolyt csalsz az arcomra bármilyen rossz állapotban vagyok. Szeretem, hogy elfogadsz olyannak, amilyen vagyok.
-Erről szól egy kapcsolat Ethan.
-Kibaszottul örülök, hogy bekerültél az életembe, és ezt az érzést a világon semmiért sem cserélném el. Kurvára szeretlek Lily! - mondta és az arcomat a két keze közzé fogta.
-Nem akarok sérülni Eth... - temetkeztem bele a kezeibe.
-Megérdemelsz valakit, aki gyengéd veled. Aki soha nem emeli fel a hangját, még akkor sem ha mérges. Aki nyugodt és kedves. Megérdemelsz valakit, aki arra törekszik nap, mint nap, hogy boldoggá tegyen. Valakit, aki mindig megmosolyogtat. Valaki aki türelmes veled és mindig arra törekszik, hogy megértsen téged. Megérdemelsz valakit, aki büszke rád! Aki elmondja, hogy milyen boldog, hogy vagy neki és sosem szégyelli elmondani a világnak, hogy mennyire szeret. Megérdemelsz valaki, aki teljes szívvel elfogad. Valaki aki ismeri a múltad, de sohasem ítél el, és aki tisztel azért, amit átéltél. Olyat érdemelsz, aki értékel téged és úgy érzed méltó a szeretetedre. És végül megérdemelsz valakit, aki nem mond le rólad. Aki mindig úgy dönt, hogy veled marad akármilyen nehéz is a helyzet. És én megígérem neked itt és most, hogy megpróbálok neked ez a személy lenni és nem mondok le kettőnkről.
-Csak lépésenként haladjunk. Nem kell egyszerre lehozni a csillagos eget, apró lépések. - mondtam mire a homlokát az enyémnek nyomta.
-Apró lépések. - suttogta.
-Nincs hazugság! Nincs csalás! Nincs szakítás! Küzdünk, javítunk és maradunk!
-Minden igyekezetemmel ezen leszek, ígérem. Annyira szeretlek Lily.
-Én is téged. Nagyon szeretlek! - vallottam be ismét és a szánk végre találkozott.
Otthon voltam Ethan karjai közt.
-Ha az én szememmel látnád magad, akár csak pár másodpercre is, rájönnél, hogy mennyire de nagyon csodállak. Mindenért.

Hittem neki és csak reménykedni tudtam, hogy nem fog újra összetörni.
Próbálkozni akar, látom rajta.
De a kérdés az, hogy mennyire akarja ezt az egészet.
Egy ember kevés egy kapcsolathoz, de ha tényleg bele ad mindent akkor az összes probléma megoldható lesz, amiket elénk sodor az élet.
Meg kell oldanunk. Muszáj lesz.
Már ketten vagyunk. Nem vagyok egyedül, innentől már nem...