annál több.

Huszonegyedik fejezet

Ethannel egy szót sem szóltunk az úton.
Ahogy haza értünk Ethan magamra hagyott és kiment a teraszra én a szobámba akartam vonulni, viszont az újabb rosszullét miatt a mosdó felé vettem az irányt.
Már csak öklendeztem és csak egy kis vizet hánytam ki.
Ott ültem a földön és sírtam és sírtam.
Fájt, hogy Mia egy ekkora dolgot eltitkolt előlem.
Biztosan akkor is kiborultam volna, de talán nem ennyire.
Nem tudom, hogy mert bevállalni egy pici babát.
Új családja lesz, és én majd feledésbe merülök...
Vagy mi van ha történik vele valami?! Annak a pici babának is anya nélkül kell majd felnőnie.
Ő nem tudja, hogy milyen anya nélkül végig csinálni a tini kort, hiszen majdnem tizennyolc volt amikor anya meghalt.
A legjobb nővér volt a világon, de nem helyettesítette az anyukámat.
Ha valaki babát vállal, felelősséggel lesz utánna élete végéig és anya itt hagyott minket, még ha nem is önszántából...
Tudtam, hogy elfog jönni ez az idő is, de nem tudtam , hogy ilyen hamar.
Az fájt a legjobban, hogy nem hívott fel ahogy pozitív lett a terhességi tesztje.
Ethanre is mérges voltam, mert nem készített fel erre ahogy haza értünk, pedig lett volna rá alkalma.

Jó néhány percig tartott mire össze tudtam szedni magam.
Odaléptem a mosdókagylóhoz, megmostam az arcom, majd ahogy tükörbe néztem elszörnyedtem a látványtól.
A bőröm hófehér, a szemeim altt hatalmas sötét karika díszelgett. Még a smink sem takarta a kinézetem.
Benyúltam a fürdőszoba szekrénybe a fogkefémért, de a fogkefe helyett egy doboz tampont pillantottam meg.
Elgondolkodtam, hogy mikor is menstruáltam utoljára.
Nem nagyon tartottam számon a menstruációm, mert volt hogy kimaradt. Azt betudtam a stressznek ami a korcsolyával és a versenyekkel jár.
Viszont most már két vagy három hónapja nem jött meg, ami aggasztó volt, hiszen ennyit még sosem maradt ki.
A tamponok mellett volt két doboz terhességi teszt, ami biztos a Miaé vagy Emberé lehetett, de hiszen nekik már nem lesz rá szükségük.
Muszáj volt megcsinálnom.
Nem lehettem terhes, hiszem Ethannel mindig védekeztünk, vagy talán...
Nem, azonnal kivertem a fejemből azt a lehetőséget, hiszen az nem lehet.
A korcsolyával még ki kell jutnunk az olimpiára Maxxal.
Az egyetemet be kel fejeznem.
Rengeteg érv szólt amellett, hogy nem lehetek terhes!

Elővettem a terhességi tesztet, elolvastam a használati utasítást, majd megcsináltam.
Biztonság kedvéért mind a kettőt.
Várnom kellett három percet, de idegőrlő három perc volt, azt hittem sosem fog letelni.
Amikor viszont megszólalt az időzítőm ledermedtem.
Féltem megnézni az eredményt, de tudtam, hogy nem lehet más, mint negatív.
Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam és abban a pillanatban megfordítottam.

Nem tudtam gondolkozni, ahogy az eredményre pillantottam.
Mind két terhességi teszten erősen látható két csík díszelgett.
Megfagyott a vér az ereimben.
Az nem lehet... Nem lehet, hogy én is anya leszek. Nem lehetek anya... Én erre még nem állok készen.
Biztosan elromlott a teszt. Csak ez lehetett a magyarázat.
Felkaptam a két tesztet, majd a táskámba dobva berohantam a szobámba.
Reggel az lesz az első dolgom, hogy elmenjek az orvoshoz, így muszáj voltam valamennyit aludni.

Ahogy reggel a nap felkelt az én szemem már nyitva volt.
Egész éjjel le sem csukódott.
Máson nem jár az eszem csak a pozitív teszteken.
Villám sebességgel el is készültem, nem várhattam tovább egy percet sem, majd magamhoz vettem a táskám és leszáguldottam a lépcsőn.
-El kell mennem.  - mondtam sietve Danielnek
aki Reeddel a nappaliban ült.
-Hová mész? Nem kellene először beszélnünk? - állt fel és sietett oda hozzám.
-Majd beszélünk ha haza jöttem. Most mennem kell. - mondtam a cipőmet húzva.
-Hova kell menned? - lépett apa mellé Reed.
-Nem mindegy? - kérdeztem rájuk nézve.
-Nem! - vágták rá egyszerre.
-Orvoshoz megyek. Szarul vagyok megvizsgáltatom magam. - hazudtam. - Kielégítő válasz volt?
-Ne menj egyedül.
-De! - vágytam rá azonnal. - Szükségem van egy kis egyedül létre.
-Ethan veled mehet. - mondta Reed.
-Nem, inkább egyedül megyek. - mondtam, majd meg sem várva a válaszukat kiszaladtam a házból.
Jobbnak láttam inkább gyalog menni, szükségem volt egy kis friss levegőre és gondolkoznom kellett.
Ethannek nem mondhattam semmit, amíg nem biztos a dolog.
Amúgy is mit szólna hozzá?
Nem akar még most apuka lenni, hiszen ő is egyetemista.
Nem is biztos, hogy el akar köteleződni.
Miért van az, hogy amikor minden jó, hirtelen minden szörnyű lesz?!
Remegve fújtam ki a levegőt és sietve lépdeltem a korház irányába, de az út egy örökkévalóság volt.