annál több.

Kilencedik fejezet

Jó néhány percig csak egymás szemébe néztünk Ethannel.
Végig fogta a kezem és csak akkor engedett el csak akkor amikor kicsordult egy kósza könnycsepp és ő azonnal letörölte én pedig nem húzódtam el.
Megtört bennem valami és tudtam, hogy pont vele nem kellene lennem, de mégsem tudtam tiltakozni.
Minden egyes érintése megdobogtatta a szívemet.
-Egyszeri alkalom volt, de innentől nincs szükségem rád. – törtem meg a kettőnk közt lévő fülsüketítő csöndet.
Egy része igaz is volt, annak, amit mondtam, de tudtam, hogy mindig szükségem lesz rá. Mindig is szükségem volt rá.
-Ne mondj ilyet. – szólalt meg Ethan búskomoran. – Elcsesztem tudom, de hadd meséljem el mi történt.
-Nem érdekel a magyarázkodás Ethan. – kihúztam a kezeimet a kezéből és az ablakomhoz álltam.
-Ez nem magyarázkodás, csupán csak arra kérlek, hogy hallgass meg. – kérlelt, de az ellenállás nagyobb volt bennem, mint, hogy végig hallgassam a mondani valóját.
-Nem vagyok kíváncsi a kis mesédre Ethan. – fordultam vele szembe. – Meg mondtam, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy a segítségedre volt szükségem, többé nem akarom, hogy bármiféle közöm is legyen hozzád.
-Ne mondd ezt Lily, amíg végig sem hallhattál. Nem is tudod, hogy mi történt és te is jól tudod, hogy pontosan ugyan olyan szükséged van rám, mint neked rád. – ahogy kimondta éreztem a gyomromban repdeső pillangókat, amit a józan eszem próbált elnyomni.
-Ezt hogy érted? – hallottam, ahogy a hangom is bele remegett a kérdésbe.
-Tudod jól, hogy értem Kicsi lány. – lépett oda hozzám és az arcom a két keze közzé fogta.
Nem tudtam tiszta fejjel gondolkodni.
Nem tudtam mit művel velem ez a srác, amíg újra össze nem költöztem vele.
Hiba volt erre az egyetemre jönnöm, nem is tudom, hogy a korcsolya hajtott igazán vagy az, hogy Ethan közelében lehetek.
És ami a legjobban fájt ez bevallani saját magamnak.
-Szükségem volt rád Ethan. Mondjuk az elmúlt években, míg te vígan élted itt az életed és kitudja hány csajt megfektettél. Vagy mondjuk az elmúlt egy hétben, amikor azt sem tudtam, hogy hányadán állunk egymással.
-Mert még én sem tudom és ez megőrjít! Nem tudom, hogy közeledjek feléd, nem tudom mit tegyek, ha a közeledben vagyok, mert a szívem mindennél jobban akar téged, de az eszem tudja, hogy nem én vagyok a neked való srác.
-Hát akkor az eszed jó hülye lehet.
-Szükségem van rád, mint az oxigénre. Ha nem vagy mellettem úgy érzem megfulladok, és ezt éreztem az elmúlt években is, szinte fuldokoltam. De másrészt, amikor a közelembe vagy tudom, hogy nem lenne szabad, hiszen apa teljesen úgy tekint ránk mintha testvérek lennénk.
-Te tényleg ennyire hülye vagy? – emeltem fel a hangom. – Te attól félsz, hogy apa mit mond? Hiszen Mia és Reed is együtt vannak és Mia is ugyan úgy a neveltlánya, akárcsak én!
-De az abban más, hogy amikor Mia és Reed összejöttek még alig voltatok ott pár hónapja.
-És? – annyira dühítő volt a gondolkozása. – Ne keresd a kifogások Ethan! Csak valld be, hogy gyáva vagy! – köptem neki a szavakat.
-Félek Lily, mindentől és mindenkitől. – vallotta be nagy meglepetésemre. – Félek, hogy nem adhatom meg neked azt, amire vágysz.
-Miért ne tudnád?
-Mert félek, hogy nem tudom, hogyan szeresselek. Te annyira más vagy, mint a többi lány. Annyi gyengédségre van szükséged és én nem tudok gyengéd lenni.
-Nem vagyok porcelán! Nem fogok eltörni csak azért, mert éppen valaki csúnyán beszélt hozzám! – kiakadtam teljesen. Sok volt már ez a nap és azt kívántam bárcsak vége lenne már.
-Ugyan Lily, hiszen a mai napig nem olvastad el anyukád levelét. – mutatott a szekrényemen lévő levélre.
-Mi köze van ennek bármihez is?
-Az, hogy félsz, hogy mi van benne. Félsz, hogy összetörsz.
-Ebben rohadtul nincs igazad!
-Dehogy is nincs. Nézd csak meg, összetörtél most is, ahogy megláttad a nyakam pedig nem is az történt, amire gondolsz.
-Összetörtem, mert egy hétig semmijen érdeklődést nem mutattál felém. Összetörtem, mert tegnap este csak odalökted nekem, hogy majd jössz erre ma késő délutánig azt sem tudtam, hogy élsz e vagy halsz. És amikor megláttam, hogy hogy nézel ki én magam fojtottalak volna meg. Én törődőm veled Ethan és nehéz elhinni, de aggódom is. És tudod mit, hozzá szokhattál volna már az évek alatt.
-Éppen ez az, hogy nem tudom mikor mit csináljak nehogy összetörjelek.
-Többé nem kell ezen aggódnod. Feltetted az i-re a pontot.
-Mit akarsz ezzel mondani?
-Ethan, néztél már tükörbe? – kérdeztem és lepillantottam a nyakára. – Én elhiszem, hogy a testnek szexre van szüksége, de a léleknek szerelem kell. Nem mindegy, hogy valakit csak jól megbaszol, vagy szeretkezel vele, mert ha szeretkezel akkor a lelked biztonságban érzi magát, és tudod én minden egyes ilyen alkalommal biztonságot éreztem. Azt éreztem, hogy szeretve vagyok általad. – szünetet tartottam, nem vártam, hogy megszólaljon és nem is szólalt, majd folytattam. – Tudod Ethan nagyon sok testet megkívánhatsz, és kielégülhetsz bármelyikkel, de a lelked csak egyet fog kívánni. Egyetlen egyet. – felmutattam a mutató ujjam, hogy nyomatékosítsak. – Nekem te voltál az az egyetlen egy. Veled biztonságot éreztem, tudtam, hogy te mindig itt leszel nekem és nem fogsz elhagyni, nem fogsz kihasználni. De ezek szerint egy kibaszott nagyon tévedtem. – horkantam fel, letöröltem egy könnycseppet és folytattam. – Én nem a testedért, nem a kielégülésért kötődöm hozzád, hanem mert amikor átöleltél én a két karodban olyan biztonságot érzek, mint még soha senki másnál. Úgy érzem, hogy haza érkeztem.
-Lily, szerelmes vagy belém? – kérdezte, mire a szemébe néztem és éreztem, hogy újabb könnycseppek törnek utat maguknak, de már nem érdekelt.
-Örülök, hogy rá jöttél, mert az évek során szerintem volt időm beléd szeretni. – mosolyodtam el, de nem volt őszinte.
-Én ezt nem... - a szavába vágtam, mert már nem volt erőm folytatni ezt a beszélgetést.
-Tudod, tizenhat évesen neked adtam azt, amit lehet nem kellett volna és utána is semmibe néztél. Majd múlt nyáron ismét megismételtük és másnap azt kaptam, hogy hiba volt. És újra bedőltem a csapdának egy hete. És ugyan úgy megsemmisítettél. De mindegyiket elnéztem neked, mert kibaszottul fontos vagy nekem és én hunyászkodok meg. Túlleszek rajta, rajtad.
-Lily kérlek, hallgass meg. – kérlelt.
-Sajnálom ezt az egészet Ethan és, amit lehet elköltözöm innen. – mondtam közben az ajtóhoz sétáltam. – Ne kezelj porcelánként.
-Lily. – visszafordultam, majd láttam a szomorúságot a fájdalmat a szemébe, de most már magammal kellett foglalkoznom.
-Látod Eth. Kést döfsz a szívembe, és jó alaposan meg is forgatod, de én bocsánatot kérek, hogy összevéreztem az inged. – mondtam, majd kinyitottam az ajtót.
Amint ajtót nyitottam szembe találtam magam Miaval és Reeddel.
Mia tekintete villámokat szórt Ethan felé, majd rám nézett.
-Lefeküdtetek? – kérdezte.
-Úgy is hallottatok mindent nem? – kérdeztem, de nem vártam választ. – Akkor minek kérdezed? – mondtam, majd elhaladtam mellettük.
Felvettem a cipőm, majd magamhoz vettem a sötétkék pulcsim és útnak indultam.
Magam sem tudom, hogy hova, merre indultam, de muszáj volt kicsit kiszellőztetnem a fejem, egy kis magányra volt szükségem.

Hideg szellő fújt, már kint voltam egy két órája is, de még nem akartam haza menni, nem volt szükségem az otthoni szarságokra.
Csak sétáltam miközben a gondolataim csak ordítottak.
A telefonomat már rég kikapcsoltam, mert folyamatosan csak csörgött és jöttem az üzenetek.
Elhatároztam, hogy nem mehet ez így tovább.
Ha azt akartam, hogy ne kezeljenek egy porcelánként, magam kellett róla tennem.
Össze szedtem minden gondolatom és arra jutottam, hogy megváltozom. Nem leszek az a félénk kislány, aki ezelőtt voltam és igen is ki fogok állni magamért és vigyázni fogok magamra.

Elindultam Max és Kitty lakása felé, hogy Maxxel is beszéljek egy pár szót.
A kapcsolatunk kicsit ingadozó volt, amióta beköpött Mianak, de tudom, hogy csak jót akart, így nem haragudtam rá sokáig.
Ahogy felértem a lakásukhoz becsengettem, és nem sokkal később Kitty ajtót is nyitott.
-Szia, Max itthon van? – kérdeztem.
-Szia, most éppen az anyukáját látogatja meg, de már úton van haza, biztos nemsokára itt lesz. Bejössz, megvárod? – kérdezte.
Mielőtt még válaszolhattam volna a kérdésére a háta mögül felbukkant egy nagyon ismerős alak, és ahogy megláttam nagy mosollyal az arcán azonnal elfogott a félelem.
-Á Lily, cicám a múltkor olyan sietősen leléptél. – lépett közelebb.
-Elég lesz Jax. – állította meg Kitty.
-Ti... Ti ismeritek egymást? – dadogtam.
-Hát egy suliba járunk, így igen. Most éppen az irodalom beadandón dolgozunk. Na bejössz? – kérdezte ismét Kitty.
-Nem, majd később vissza jövök. – mondtam, majd köszönés nélkül el is rohantam.
Sietős léptekkel indultam haza.
Nem voltam biztos benne, hogy nem követ-e Jax.
Nem fogom elfelejteni az érintését, a száját a nyakamon. A hideg is kiráz tőle.
Kitty nagyon is tisztába van vele, hogy mi történt, mit művelt velem az az állat és még is képes vele kettesben maradni.
Furcsa volt, hogy akkor nem említette, hogy egy suliba járnak. Egy szót sem mondott róla.
Elhessegettem minden Jaxxel kapcsolatos gondolatomat és igyekeztem haza.

Negyed óra alatt haza is értem, viszont már addigra besötétedett.
Ahogy beléptem a házba megcsapott a lasagne illata, Mia specialitása.
Besétáltam a konyhába és láttam, hogy négy főre volt megterítve, ezek szerint Dean és Aaron nem eszik, de lehet itthon sincsenek.
-Végre itt vagy. – mondta Mia és azonnal meg is ölelt.
Reed és Ethan a kanapéról felpattantak és ők is oda jöttek.
-Minden oké? – kérdezte Mia.
-Persze, most már minden. – hazudtam.
-Együnk egyet és utána beszélünk, jó sokat. – ajánlotta fel a nővérem.
-Nem igazán vagyok éhes. – visszakoztam.
-Ma még semmit sem ettél. – szólalt meg Ethan és ahhoz képest, hogy a nap nagy részében itthon sem volt nagyon is igazat beszélt.
Vállat rándítottam és leültem az asztalhoz.
-Ne sokat szedj légyszi, tartanom kell a diétát. – mondtam, ahogy Mia a tányérom felé nyúlt.
-Hülyeség az egész diéta, baromi csinos vagy. – mondta a nővérem.
-Az lehet, de könnyen hízok, és a versenyek csak most fognak jönni. – mondtam, mire nem vitatkozott velem senki.
Mia mindenkinek szedett egy kis lasagnét, majd töltött egy pohár vörös bort, de magának csak vizet.
-Még vezetek ma. – mondta, ahogy a vizére pillantottam, amit egy apró bólintással tudomásul vettem.
-Akkor jó étvágyat mindenkinek. – mondta Mia.
-Jó étvágyat. – mondtam hallkan.
Csak turkáltam folyamatosan az ételt, miközben Reed és Mia folyamatosan kérdezgettek a suliról és, hogy milyen itt élni.
Én pedig egyszavas mondatokban válaszoltam.
Nem volt kedvem se enni, se pedig beszélgetni egyszerűen csak le akartam feküdni és aludni egy jó nagyot.
-Inkább most bemennék a szobámba, nem érzem túl jól magam. – mondtam és felálltam az asztaltól.
A tányéromat a konyhapultra tettem a boromat pedig a lefolyóba öntöttem.
-Minden oké? – kérdezte Ethan.
-Csak fáj a fejem. – mondtam, majd mielőtt bárki is tiltakozhatott volna bezárkóztam a szobámba.

Nem hazudtam. A fejem folyamatosan zsongott. A szemeim égtek a sok sírástól. A mellkasomban újra egy szorító érzés kerített hatalmába, de még mielőtt kitört volna belőlem hagytam, hogy elnyomjon a mély álom.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek!🎄🥰