annál több.

Nyolcadik fejezet

Egy hét telt el az ominózus eset óta
Ethan egy hete nem vesz rólam tudomást.
Egy hete minden megváltozott. Elbaszódott.
Egy hete nem beszéltem a nővéremmel, nem voltam hajlandó felvenni neki a telefont és vissza sem írtam az üzeneteire.
Egy hete elkezdődött a suli. Az edzések már hétfőn elkezdődtek.
Először csapatokból válogattak ki három párt, akik a legjobbak. Ők külön edzőt kapnak és sűrűbb edzéstervet is.
Én és Max lettünk a harmadik pár akit kiválasztottak. Megkaptuk Mr. Logant.
Világbajnok harmadik a pasi úgy tudom, hogy nála biztos jó kezekben vagyunk.
Vele van esélyünk kijutni az országos bajnokságra is, de ahogy ő szokta mondani a világbajnokságig nincs megállás.

Maxxel volt egy kisebb vitánk, de persze, mint mindig ezen is túl tettünk magunkat.
Ő a legjobb barátom, és tudom, hogy csak jót akart, hiszem ő nem ismeri Ethant.

Ethannel pont ma egy hete, hogy nem beszéltem.
Ahogy hazaértek edzésről már rég aludtam. Aztán pedig a suli és az edzés minden erőm elvette, ők pedig elég későn értek haza.
Bele kell még zökkennem az egyetemista életbe.

Vasárnap késő délután van. Ethan még most sem jött haza a tegnapi bulit követően.
Tegnap este beszólt a szobámba, hogy elmegy bulizni, későn jön, de még semmi jelet nem adott magáról pedig már hívtam és írtam is neki, a többiek pedig egész nap csak alszanak, így esélyem sincs megkérdezni, hogy mi a fene van Ethannel.
Éppen a Tv-t kapcsolgattam, amikor meghallottam a bejárati ajtó csapódását. Egyből oda is kaptam a tekintetem és amint megláttam Ethant azonnal fel is pattantam a kanapéról.
-Hol a fenébe voltál? – rohantam le.
Ahogy a közelébe értem észrevettem mennyire szét van csúszva.
Az inge teljesen gyűrkös és már nincs is betűrve a nadrágba, illetve még vérfolt is van rajta.
Az arcára pillantottam, amitől azonnal kikerekedett a szemem. Szinte elszörnyedtem a látványtól.
Ethan szeme alatt egy fekete monokli díszelgett és a bal szemöldöke felvolt szakadva, amiből nemsokkal ezelőtt még vér szivárgott, és ezáltal rászáradt az arcára, ahogy lefolyt.
-Mi történt? – kérdeztem, aggódva.
Azonnal a konyhaszekrényhez léptem, ahogy az elsősegély ládát tartják és elővettem.
Ethan leült a konyhapulthoz és megvárt, aztán kezdett el mesélni.
-Egy barom belépkötött, de elhiheted nekem, hogy ő sokkal szarabbul néz ki, mint én. – húzta mosolyra a száját.
Én valahogy nem tudtam ezen mosolyogni. Mi van ha nagyobb bántódása esik?
Elhessegettem eme szörnyű gondolatot és elkezdtem ellátni a sebét.
Fertőtlenítőt öntöttem egy kis vatta pamacsra és óvatosan a sebet kezdtem vele tisztítani.
-Aúúú. – szisszent fel Ethan.
-Megérdemled. – mosolyodtam el. – Teljesen eltűntél és még csak nem is válaszoltál, sem az üzenetekre se a hívásokra. Már aggódtam.
-Ugyan már engem nem kell félteni. – viccelődött, de amikor látta, hogy nem nevetek, de még csak nem is mosolygot, komolyra vette a szót. – Tényleg, semmi bajom. Sajnálom, hogy nem jelentkeztem.
Bólintással jeleztem, hogy elfogadom a bocsánat kérését.
Amikor megtisztítottam a sebet elővettem egy ragtapaszt, hogy leragasszam.
-És merre jártál? – kérdeztem, miközben a rászáradt vért törölgettem az arcáról.
-Buliba, ahogy mondtam. – válaszolta kurtán.
-Milyen buli? – érdeklődtem, de éreztem, hogy minden szót, harapófogóval kell belőle kiszedni.
-Becca-ék volt. – mondta és azonnal le is fagytam.
Már éppen az állánál jártam, amikor megláttam a nyakát.
Azonnal éreztem, hogy elhagy minden erőm.
Tudom, hogy nem fogadtunk, hűséget egymásnak, és tudom, hogy nem vagyunk egy pár de mégis most száz darabra tört a szívem.
-Remélem jól érezted magad. – köptem neki a szavak könnyes szemmel.
Elléptem tőle, majd a kanapéról felvettem a telefonom és a szobámba indultam, de megállított.
-Jól, de most mi van? – kérdezte értetlenül.
-Csak nézd meg a nyakad. – mondtam neki megtörten, hiszen több szívás nyom is díszelgett rajta.
-Lily... - nem adtam neki esélyt magyarázkodásra, egyszerűen csak elsétáltam a szobámba.