annál több.

Epilógus

Négy hónappal később:

Tegnap este Mia életet adott John és Jace Jacobs fiúknak.
Mindenki jól van. A picik súlya kevesebb, hiszen három és fél héttel hamarabb érkeztek, de még így is a határértéken belül van.
Mia nagyszerű anyuka, már most mindent kitűnően csinál, félek, hogy a közelébe nem leszek ilyen jó anyukája a kislányunknak, de ez mind a jövő titka.

Még három hónap van hátra a terhességemből.
Három hónap és család leszünk.
Ethan izgatottan várja, ahogy igazából én is.
Sikeresen átjelentkeztem a Miami egyetemre ahol ruha és divattervező a fő szakom, amit otthon kényelmesen is tudok csinálni.
Na nem mondom,  nagyon is hiányzik a korcsolya, de nem kockáztathatom meg, hogy elesem és baja essen a picinek.
Max és Lola egy párt alkotnak, mármint a pályán, nem pedig magán életben. Brutálisan jól korcsolyáznak együtt, így Lola mehetett helyettem a versenyen, viszont annyi kikötése volt a testületnek, hogy egy egyéni versenyen vegyen részt, amin elsőnek kellett lennie.
Nagyon sokat dolgoztunk, együtt. Ott voltam és a legjobb tudásom szerint magyaráztam neki mindent, főként a négyfordulatos Lutzot.
Csodálatosan vett minden akadályt és hibátlanul táncolta el a betanult koreográfiát.
Lola és Dean között bonyolódtak a dolgok, hol együtt vannak hol nem. Mint a ketten heves természetűek így csak a veszekedésből és a 'brutál jó' szexből állnak ki, ahogy Lola mondaná.
Maxnek nincs senkije, inkább a korcsolyára összpontosít. Kitty nagyon összetörte a szívét, amikor Max rájuk nyitott Jaxxel, de össze szedte magát és már boldog kiegyensúlyozott lett.
Éppen készülnek ki az olimpiára Lolaval, ami minden idejüket és energiájukat felülmúlja és én vagyok a legbüszkébb rájuk.
Összességében nem lehetek elég hálás, hogy minden ilyen jól alakult. Mindig félek, hisz túl tökéletes minden, de persze aztán Ethan mindig megnyugtat.

-Szépségem, mehetünk? - lépett be Ethan a szobába.
-Nincs mit felvennem Ethan! - panaszkodtam. - Már most akkor vagyok, mint egy bálna és hátra van még három hónap.
-Na ide figyelj Kicsi lány. - lépett közelebb és két keze közé fogta az arcom. - Tökéletes vagy úgy ahogy vagy! Borzasztó csinos és irtó szexi! - végig a szemembe nézett, tudtam, hogy nem azért mondja, hogy megnyugtasson, hanem mert így is gondolja. - Vedd fel a fekete nadrágod, abban úgy is olyan formás a popsid! - csapott rá gyengéden a fenekemre.
Ethannel semmi nem változott köztünk. Oda figyel rám és háromszázhatvan fokos fordulatot vett úgy megváltozott, természetesen a jó irányba. Mindig kényeztet minden aprósággal és a szexxel sincs problémánk hiszen nekem a terhesség alatt a libidóm az egekbe szökött, és persze ezt Ethan egy kicsit sem bánja, minden percét kihasználja.
Ahogy felvettem a fekete nadrágot, egy fehér ing mellett döntöttem. Múlt hónapban be kellett vásárolnunk kismama ruhákból, mivel az enyémek már szűkösek voltak.
-Tévedtem. - mondta Ethan amikor megpillantott.
-Nem nézek ki jól? - kérdeztem aggódva.
-Csodálatos vagy! Túl csodálatos! Most még is hogy menjek így veled bárhová? - mutatott a teljes lényemre. - Annyira dögös vagy, hogy legszívesebben kihámoználak a ruhából és...
-Ezt inkább ne az én fülem hallatára fejezd be, fiam! - lépett be Daniel a szobába.
Éreztem ahogyan elönt a pír, hiszem fültanúja volt a beszélgetésünknek.
-Apa! Hát te? - fordultam felé mosolyt erőltetve az arcomra, mint ha mi sem történt volna.
-Csak ez szeretném átadni. - nyújtott felém egy dobozkát. - Mianak is oda adtam az övét.
-Az meg mi? - kérdezte Ethan.
-Ez Lily babadoboza. - ráncoltam a szemöldököm így folytatta. - Édesanyátok mindent bele rakott, ami a babakorotokkal kapcsolatos. Első kiscipő, első hajtincs. Mindent jegyzetelt egy papírra, mikor bújt ki az első fogatok, mikor indultatok el, kedven ételetek az adott korban. - magyarázta. - Úgy őrizte, mintha féltve őrzött kincs lenne benne, bár neki az is volt.
-Nem is tudom mit mondjak. - töröltem le egy kósza könnycseppet.
Kinyitottam és minden emlék a szemem előtt volt. Fényképek, papírlapok és sok más dolog.
-Csak gondoltam te is szeretnél majd egy ilyet meg Mia is, a piciknek.
-Annyira köszönöm, apa! - öleltem magamhoz.
Mióta minden rendben köztünk, nem zavarja, hogy újra apának hívom. El is mondta, hogy szereti, de mindenképp el kell majd magyaráznunk a kislányunknak, hogy mi miért van.
-Ugyan Tücsök. Ez természetes! - zárt a karjaiba.
Ekkor találta a megfelelő időt a kislányom egy kis pocak táncra, amitől apa azonnal el is ugrott tőlem.
-Ez mist a pici volt? - kérdezte ijedten.
-Igen. - nevettem.
-Tudtam, hogy erősen ölellek. Máskor óvatosabb leszek ígérem! - mondta aggódva.
-Apa, semmi baj. Nem öleltél erősen csak most van a megfelelő idő a táncra. - nyugtattam mosolyogva.  - Szeretnéd érezni? - kérdeztem.
Apa arcán nagyon látszódott hogy akarja de mégse, így én megkönnyítve a dolgát a kezét a pocakomra tettem.
A kislányunk aktív baba volt, néha túlságosan is, de nem bántam.
-Ez hihetetlen! - apa arcán csodálat terjed szét. - Csodálatos! - mosolygott. - Egyetlen leányzó a családban. Biztosan el lesz kényeztetve, majd én gondoskodom róla. - felnevettünk.
Tudtuk, hogy tényleg így lesz. Mindig védelem alatt fog állni, három unokabáty, két nagybácsi, egy nagypapa és egy világ legjobb apukája áll majd a háta mögött, a nagynéniről és rólam nem  is beszélve.
A Jacobs család mindent megtesz a másikért, ha törik ha szakad!

Három hónappal később:

Én és Ethan a kislányunkat kezünkben tartva lépünk be a Jacobs villába.
Senki nem tudta, hogy ma érkezünk haza, meglepetésnek szántuk.
Mindenki a nappaliban ült. Mia és Reed a piciket kezükben tartva néztek felénk. Ember és Will a szőnyegen játszottak az immár hét hónapos Alexxel. Apa és Carol néni is érdeklődve figyeltek.
-Meglepetés! - mondtam mosolyogva.
-Lily! - kiáltott fel a nővérem, azonnal átadta a kicsit Carol néninek és rohant hozzám, majd magához ölelt.
-Aú. - húzódtam el. - Kicsit még fáj. - fogtam meg a hasam.
Mivel a szülés során az a komplikáció lépett fel, hogy a kicsi nyaka köré tekeredett a köldökzsinór és már kevesebb volt az oxigén szintje így császár mentszést alkalmaztak. Nem bántam egy percét sem mert a kislányom a legfontosabb ezen a világon.
-Basszus, persze! - eszmélt rá Mia a hegemre. - Ne haragudj! Gyertek üljetek le gyorsan! - tolt be a nappaliba.
-Mondhattátok volna, hogy ma jöttök. Értetek mentünk volna. - mondta apa.
-Meglepetés apa! - nevettem el magam.
-Hol van a kis hercegnő? - kérdezte apa, majd egyből a hordozóhoz lépett. - Olyan gyönyörű! - a szemében könny csillant.
-És eláruljátok végre a nevét? Miért olyan nagy titok ez? - érdeklődött Will.
-Csak így családi körben szerettük volna elárulni, ha mindenki együtt van. - magyarázta Ethan.
Mosolyogva egymásra pillantottuk. Egy szó sem kellett, hogy megértsük egymást.
-Innentől átadom a terepet szépségem. - adott egy puszit a fejem tetejére.
-Nem gondolkoztunk sokat a neveken. - kezdtem bele.
-Szóval két neve van? - kérdezte Reed, mire bólintottam.
-De miért titok? - kérdezte a nővérem.
-Ez a két név életünk legfontosabb személyei voltak. Egyrészt a fiúké, másrészt a miénk Mia.
-Csak nem? - nem fejezte be a kérdést, de Daniel csodálkozó tekintete mindent elárult, hisz ő már tudta.
-Kérlek ismerjétek meg a családunk legapróbb tagját, Patricia Nall Jacobs-ot.
-Anya neve? - kérdezte Reed.
-Még szép bátyó. - mosolygott Ethan.
-És a mi anyukánk neve is. - törölte le Mia a könnycseppen.
-Egyértelmű volt. És amikor felvetettem az ötletet Ethannek ő nem bánta.
-Csodálatos neve van! - törölgette a könnyét Daniel.
-Isten hozott a családban Patty! - mondta Ethan, majd a kislányunkat a kezében tartva lépett oda mellém.
Így vagyunk egy család! Egy teljes nagy család, a szeretteink hiányával, de sose felejtjük őket!

Nem hittem, hogy megtalálom a helyem Miamiban, azt meg pláne nem, hogy a Jacobs villában. De minden képzeletet felülmúlva ennél tökéletesebb életem nem is lehetne.
Anya küzdött a családunkért, és mi is küzdeni fogunk azért, hogy ez megmaradjon.
Ez anya öröksége, amit féltve, nagy szeretettel ránk hagyott.
Mi pedig minden áron azon leszünk, hogy összetartsunk.

Vége!