annál több.

Huszonharmadik fejezet

Ahogy haza értünk beálltam a zuhany alá.
Legalább egy órán át engedtem magamra a meleg vizet és csak álltam ott.
Összeszedtem magam, felvettem a pizsamám, megtöröltem a hajam és elindultam a szobámba.
A lábam másfele vitt.
Ethan szobájába.
Lefeküdtem az ágyra és magamba szívtam Ethan illatát.
Hiányzott.
Tudtam, hogy nem fogok ma semmit sem aludni.
Annyi minden járt a fejemben, hogy azt sem tudtam merre vagyok arccal. És a folyamatos rosszullétek sem segített a dolgon.

Kopogtatás zökkentett ki a folyamatos gondolkodásból.
-Lily, hahó! - hallottam meg a nővérem hangját, miközben óvatosan nyílt az ajtó. - Itt vagy bent? - kérdezte.
-Igen. - válaszoltam, miközben ültem fel az ágyon.
-Aggódtam, nem találtalak sem a szobádban sem a fürdőben. - mondta, ahogy belépett a szobába.
-Csak gondoltam így könnyebben elalszok.
-Minden rendben? - kérdezte.
-Már amennyire csak lehet. - ha tudnád, mennyi minden kavarog bennem.
-Beszélj hozzám Tücsök. - lökte meg a vállam.
-Nincs mit beszélnem Mia. - sóhajtottam. - Egyszerűen csak fáradt vagyok.
-Ethannel mi a helyzet?
-Ez egy bonyolult dolog...
Mia egy atlétában volt, ami rásimult a pocakjára így már rendesen lehetett látni a pocakját, ami nem is volt olyan kicsi.
-Szóval fiúk, ugye? - kérdeztem a pocakjához érve.
-Egyszerre kettő. - mondta mosolyogva.
-Nem lesz semmi egyszerre két kis ördögfióka. - nevettem.
-Az biztos. Pláne, ha olyanok lesznek, mint az apukájuk.
-Igen az biztos. - nevettünk együtt.
A nevetésünk fokozatosan elhalkult. Csönd telepedett ránk.
-Jó anyukájuk leszel. - mondtam egyszer.
-Úgy gondolod?
-Biztos vagyok benne. Nézz csak rám - mutattam magamra. - Felneveltél engem.
-Anya végezte el a nagyobb és nehezebb részét.
-Szerintem pedig te. Veled voltam, amikor tini voltam. És valljuk be nem voltam könnyű menet. - nevettem el magam.
-Hát csináltál egy két őrültséget.
-És még a felét  nem is tudod. - nevettünk tovább. - Tényleg te mindent megtettél és még annál is többet. Nálad jobb nővért el sem képzelhettem volna.
-Te vagy a legjobb kishug a világon.
-Egy jó testvér örült volna a piciknek. - könnyek gyűltek a szemembe, ahogy beismertem.
-Ez nem igaz! A legjobb testvér vagy! Csak hirtelen ért a hír és kész.
-Féltem. - vallottam be. - Féltem, hogy ha megérkeznek a picik akkor én már nem fogok számítani neked.
-Te mindig fogsz nekem számítani! - ölelt magához. - Lehet nem beszélünk minden nap. Lehet nem találkozunk minden nap. De minden nap gondolok rád! Fontos vagy nekem és leszel is! A kishugom vagy!
-Annyira szeretlek Mia! És hálás vagyok neked mindenért! Sajnálom, hogy hálátlan voltam.
-Sosem voltál az, csak tinédzser voltál.
Ölelkezve sírtunk pár percig.
Majd Mia megszakította az ölelést és letörölte a könnyeinket.
-Na és most, mesélj nekem. - mondta.
-Mit szeretnél hallani?
-Ethan. Mi a helyzet vele?
-Ez egy hosszú történet...
-Egész éjszaka rá érek. - helyezkedett el Mia kényelmesen az ágyon.
-Ahogy felnőttünk olyan lett mint Reed volt.
-Rideg? Arrogáns? Seggfej? - sorolta a nővérem.
-Ez mind. - elnevettem magam, majd folytattam. - Régebb óta elkezdődött, de másfél- két éve fordult elég komollyá, amikor... - nehéz volt beszélnem erről, mert ilyen részletesen senki sem tudta, hogy mi történt és hogy hogyan érzek. - Amikor lefeküdtünk. - mondtam ki.
Éreztem, hogy Mia megdermed, de egy szót sem szólt.
-Majd úgy tett mintha meg sem történt volna, ami összetört, de túltettem magam rajta. Majd megtörtént újra, a ballagási bulimon. Másnap megint levegőnek nézett... Majd jött az egyetem.
-Mi történt ott?
-Folytatódott a dolog. Lefeküdtünk majd semmibe nézett, amit én már meg elégeltem. Rengeteget vitatkoztunk, levegőnek néztem, mással flörtölgettem, amit ő persze nem nézett jó szemmel. Majd összevesztünk egy bulin és ott bevallotta, hogy szerelmes belém viszont fél.
-Mitől félt? - a nővérem ölébe feküdtem és ő simogatta a hajam miközben hallgatta a történetünket.
-Attól, hogy nem tudja hogyan kell szeretni. De ezt utánna meg is beszéltük. Abban maradtunk, hogy megpróbáljuk, de másnap megint visszalépett.
-Gyáva, akár a bátyja.
-Megelégeltem. Aztán jött a versenyem, ahol elsők lettünk, elmentünk ünnepelni a barátaimmal, amin persze ő is ott volt. Ott még egymás fejéhez vágtunk pár dolgot, majd megnyílt nekem és megbeszéltünk mindent. Azóta együtt vagyunk. Legalábbis olyasmi...
-Ejha.
-Sok minden történt köztünk és biztos vagyok benne, hogy a java még most jön.
-Ez mire érted?
-Semmire. - vágtam rá. - Csak hogy most tudjuk meg, hogy milyen együtt.
-Ezt már rég tudjátok. - mondta könnyen a nővérem.
-Ezt hogy érted?
-Együtt nőttetek fel. Már az elejétől vonzátok egymást mint két mágnes. Egyértelmű volt, hogy együtt lesztek előbb vagy utóbb.
-Nem haragszol?
-Miért haragudnék? Mert szerelmes vagy? - bólintottam. - De buta vagy, dehogy haragszom. Nekem a te boldogságod nagyon fontos!
-Köszönöm Mia!
-Nem kell semmit sem köszönnöd. Ezen kívül kell még tudnom valamit? - éreztem, hogy megfeszülök a kérdés hallatán.
Az ajtón kopogattak, így megmenekültem a válaszadástól.
-Szabad. - szólt ki Mia.
-Hát itt vagytok. - lépett be Reed és Daniel.
Azonnal felültem, hátha hírt hoztak.
-Mi a helyzet? - kérdeztem.
-Will írt, hogy megszületett Alex Daniel Jacobs. - mondta, majd felénk nyújtotta a telefont, amin egy ráncos, gyűrött kisbaba arca villant fel.
Azonnal mosolyra húztam a szám.
-Ember hogy van? - kérdezte Mia.
-Minden a legnagyobb rendben ment. Mindenki nagyon jól van. - mondta Daniel.
-És Ethan? - kérdeztem.
-Will volt nála. Jól van, az állapota stabil, láza nincs. Az értékei nagyon kecsegtetőek. - magyarázta Reed.
-Akkor jó. - mondtam halvány mosollyal.
-Viszont már elég késő van. Tegyük el magunkat holnapra. - mondta Daniel.
-Itt aludnék, ha nem probléma. - mondtam, mire Daniel bólintott.
-Vele maradok. - mondta Mia Reednek.
-Rendben van, de aludjatok! Pihenned kell! - parancsolta Reed, majd megpuszilta Mia homlokát, majd leguggolt Mia pocakjához. - Hagyjátok a Mamit aludni, pihenjetek ti is odabent. - mondta, majd megpuszilta a pocakját. Felállt és Daniellel együtt az ajtó felé vették az irányt. - Jó éjt. - mondták egyszerre.
-Jó éjszakát. - mondtuk Miaval.

Ahogy kimentek, mi kényelembe helyeztük magunkat.
-Nem muszáj velem maradnod.
-De én veled szeretnék. - mondta hozzám bújva.
-Szuper anyuka leszel.
-Ahogy te is, ha eljön az ideje. - mondta.
Nem is tudta, hogy mennyire beletalált a témába.
-Lehet nem is olyan soká. - mondtam halkan.
A nővérem már szuszogott a vállamon.
Elaludt.
A sors is úgy akarta, hogy ne tudjon meg a terhességemről semmit sem.
Legalábbis most, ebben a pillanatban ne.
Így megmaradt az én titkomnak, egyenlőre...

Nem tudtam aludni.
Hajnali két óra volt de én a mennyezetet bámultam.
Mivel csak forgolódtam, úgy döntöttem, mielőtt felébreszteném Miat inkább lementem a nappaliba.
Csináltam magamnak egy bögre teát és bekuckóztam a kanapéra.
Csak ültem, hallgattam az óra ketyegését, de az idő, mint ha megállt volna.
Egyszer csörömpölést hallottam az ajtó felöl, majd megjelent Will.
-Hát te, hogy hogy itthon vagy? - kérdeztem.
-Reggel megyek is vissza, csak Ember ragaszkodott hozzá, hogy haza jöjjek aludni pár órát.
-Minden rendben velük?
-Minden szuper! Csodálatos Alex, és Ember ahogy életet adott a kisfiamnak eszméletlen volt. - mondta csillogó tekintettel.
-Gratulálok nektek! - mosolyogtam és magamhoz öleltem.
-Te hogy, hogy fent? - kérdezte ahogy megszakadt az ölelésünk.
-Csak nem tudtam aludni. Gondoltam mielőtt felébresztem Miat lejövök.
-Ethan jól van. Voltam bent nála mielőtt eljöttem. Reggel le is veszik a lélegeztető gépről olyan jól az eredményei.
-Ennek nagyon örülök. - mosolyodtam el.
-Akkor mi bánt? - kérdezte és a mosolyom egyből elhalványult.
-Sok minden összejött most. - mondtam, ami nem volt hazugság.
-Ethannel minden oké köztetek? - ahogy megkérdezte elmosolyodott. A kezeimbe temettem az arcom és onnan dörmögtem.
-Ennyire látszódik?
-Hogy van valami köztetek? - kérdezte, mire bólintottam. - A vak is észre venni. Én öt-hét évet adtam nektek. - belebokszoltam a karjába, amin nevetni kezdtünk. - Ethan önfejű, de megéri küzdeni. - mondta.
-Nem az önfejűségével van baj. Azon már nagyon keményen dolgozik, és látom rajta, hogy ténylegesen akar változtatni. -  meséltem.
-Akkor mi bánt?
-Vannak olyan problémák, amit nem tudom, hogy fogunk megoldani, lehet hogy a kapcsolatunk is rá megy.
-Mik ezek a problémák? - kérdezte, mire nemet intettem a fejemmel, jelezve, hogy nem szeretnék róla beszélni. - Egy kapcsolat öt perc szerelem és egy életen át tartó szenvedés. A problémák, a hullámvölgyek szörnyűvé teszik a kapcsolat fogalmát. De vannak boldog percek, órák, napok, amikért megéri küzdeni és megéri túltenni magadat a problémán.
-És ha ez a probléma nem is olyan kicsi? Vagy éppen most még pici, de megnő majd? - kérdeztem teljesen homályosan.
-Megcsalt?
-Dehogy! - vágtam rá.
-És te megcsaltad?
-Nem!
-Akkor nem olyan probléma, amit ne lehetne megoldani. Ha mindketten akarjátok, sikerülni fog!
-Köszönöm Will! - mondtam, majd megöleltem. - Menj pihenj le. - böktem a lépcső felé.
-Te is pihenj kicsit. - mondta mosolyogva.
-Úgy lesz. - mosolyogtam vissza, majd figyeltem ahogy Will felmegy a lépcsőn.

Meg fogjuk oldani ezt a pici problémát, ami nem is probléma.
A pici babám már itt van és él.
Itt van velem és senki sem veheti el tőlem.
Sok megbeszélni valóm van Ethannel, de tudom, hogy mellèm fog állni bármiről is legyen szó.
Mindent leküzdünk együtt, hiszen nem vagyok egyedül.
Már nem!