Just us? [Taegi ff]

3.rész

Yoongi

Éppen a teremben voltunk és próbáltam aludni. De persze drága barátomnak pont ilyenkor kell a lányokról beszélni. Felemeltem a fejem, hogy jól leszidjam, amiért nem hagyott békén, de a figyelmemet elterelte valaki más. Abban a pillanatban lépett be a terembe. Olyan mintha megállt volna az idő. Csak ő létezett.

Megráztam a fejemet, hogy gondolataimat eltereljem. Nem tudom mi van velem. De amióta itt van, furcsa érzések kavarognak bennem. Nem mintha buzi lennék. Nem. Soha.

Taehyung

- A következő feladatot párokban fogjátok csinálni. - Mondta a tanár. Összenéztünk mosolyogva Jiminnel. Hoseok nincs velünk egy osztályba, így tudtuk, hogy együtt leszünk. - Ne örüljetek. Én választom a párokat. - Nézett végig az osztályon. Megint összenéztünk. Ahogy sejtettük, nem együtt lettünk. Én Yoongival lettem. Mondjuk nem is bánom annyira. Szegény Jimin. Neki a fő ribi jutott.

- Adok egy tanácsot. - Kezdte Jimin, mikor oda akartam ülni Yoongi mellé. - Inkább csináld egyedük. Yoongi nem szereti ha felkeltik. - Utalt a már megint alvó fiúra. Hogy nem bukott még meg?

Nem foglalkozva vele oda ültem mellé, és ébreszteni kezdtem. Jimin erre csak arcon csapta magát, és ezt tátogta: te teljesen hülye vagy. Ha meghalsz így jártál. Azt hiszem ezt tátogta.

Folyamatosan rázogattam a fehér hajút, aki csak morgott. Hirtelen felébredt és haragos tekintettel nézett rám. Mondani akart valamit, de elnémult. Mintha meglepődött volna. Helyette csak bámult.

Yoongi

Mély álomba voltam, de éreztem, hogy valaki rázogat. Ki az isten az aki fel akar ébreszteni? Felkeltem, majd üvölteni akartam. De elnémultam. Amint megláttam azt a gyönyörű szempárt. Mi van velem?

- Mivan? - Kérdeztem flegmán.

- Páros feladat van. És mi együtt vagyunk.

- Leszarom. Csináld meg egyedül! - Feküdtem volna vissza a padra, de a mellettem ülő rácsapott a tarkómra. - Áú. Ez meg mire volt jó? - Kérdeztem, tarkómat simogatva.

- Nem hagyom, hogy aludj. - Jelentette ki parancsolóan. Mint valami főnök. Gyilkos tekintettel nézett. Ilyet se csinált még senki. Csak Jeongguk.

- Jólvanna. - Adtam be a derekam. Mire ő csak elmosolyodott, mint egy kisgyerek. Aranyos.

Próbáltam odafigyelni arra amit mondott. Végül sikerült valamit összehozni. Óra végén a tanár beszedte mindenki munkáját, és végre aludhattam tovább. Végre senki sem zavart. Még Jeon sem. Túlságosan el volt foglalva a lányokkal. Nem tudom, hogy bírja. Konkrét minden éjjel elvisz valakit a házába. Csoda, hogy még nem lett AIDS-es. Nekem is vannak szükségleteim, de ez azért már túlzás. Ezt ő is tudja. Csak túl nagy az egója, és meg akarja mutatni a világnak, hogy milyen menő. Remélem jön majd valaki aki észhez téríti. Hamár nekem nem sikerült.

****

Épp a szobámban ültem és telefonoztam, amikor apám rontott be a szobámba. Szigorú tekintettel mért végig. Ahogy mindig szokta. Sosem láttam mosolyogni. Mindig azt mondja, hogy a szeretet gyengévé tesz. És, hogy erősnek kell lenni. Egy igazi üzletember. Akit mindenki imád. Ha tudnák milyen is valójában.

- Öltözz fel szépen! Ma nem itthon vacsorázunk. És viselkedj! - Mondta majd ki is ment.

Gondolom megint valami ügyfelével kell találkoznunk egy puccos étteremben. Tévedtem. Az új szomszédok hívtak meg minket. Éljen! Újra láthatom Kim Taehyungot. Hurrá! Nem mintha bajom lenne vele. De semmi kedvem megint látni őt.

Felvettem egy fekete nadrágot, fekete inget és fekete cipőt. Beraktam kedvenc fülbevalóim és felvettem pár gyűrűt. Beállítottam a hajam, majd lementem. A szüleim már ott vártak.

- Temetésre mész fiam? - Apám imád beszólogatni, és lealacsonyítani. Már kezdem azt hinni, hogy ez a kedvenc elfoglaltsága. Persze csak a munka után. Annál nincs fontosabb.

- Hagyd! - Mondta lágy hangon anyám, kezét apám vállára téve. Ő legalább figyelembe veszi érzéseim. - Jól nézel ki kincsem. - Mondta kedvesen, és végigsimított karomon.

- Gyönyörű vagy anya.

Egy fehér ejtett vállú felsőt és egy sötétszürke ceruzaszoknyát viselt. A cipője pedig egy egyszerű magasított bakancs volt. Haja pedig egy laza konytba volt. Nagyon értett a divathoz. Elmosolyodott bókomra, majd elindultunk hátrahagyva apám.

Taehyung anyukája üdvözölt minket. Anyámmal összeölelkeztek. Nos igen. Az anyukám nagyon barátságos, kedves és törődő. Még Jeonggukkal is úgy bánik mintha a sajátja lenne. Hamár nem kapta meg az anyai szeretetet. Apáink csak kezet ráztak. Láttam apám szemeibe a megvetést. Mindenkire így néz aki nem elég gazdag. Ha jól tudom, jól keresnek. Ez a házból is látszik. Elég nagy. Bár a miénk sokkal nagyobb. De természetesen apám szemében nem eleget keresnek. Na nem mintha pám a leggazdagabb lenne a világon. Amint láttan Taehyung meglepődött. Hát igen. Valahogy mindig összefutunk.

Leültünk az asztalhoz és enni keztünk. Az ételeket az anyukája főzte. Isteni. Sokkal jobb mint amit a szakácsunk főz.

- Nagyon finom az étel. - Dicsértem.

- Köszönöm. - Mosolygott rám melegen.

Amint elnéztem, boldog család. Jó a kapcsolatuk egymással. Irígylem őt. Az apja nagyon szereti őt. Bárcsak én is megkapnám az apai szeretetet. De erre várhatok.

- Taehyung. Mi lenne ha megmutatnád Yoonginak a szobád? Még mi felnőttek még beszélgetünk. - Fordult felé apja.

Taehyung bólintott, majd felálltunk és felvitt a szobájába. Jó kis szobája van. Úgy gondoltam kipróbálom az ágyát. Belefeküdtem. Jó puha. Felnéztem rá aki csak értetlenül nézett rám.

- Látom otthon érzed magad. - Mondta inkább magának, majd befeküdt mellém.

Egy darabig néztük a plafont, majd egymás felé fordultunk. Mélyen néztünk egymás szemébe. Nem szóltunk egymáshoz. Csend volt. Nem kínos csend. Kellemes volt. Csak néztük egymást. Ezek a percek óráknak tűntek. Egy kis idő után kopogtak. Taehyung felült, majd ajtót nyitott. Én tovább feküdtem és még mindig őt néztem.

- Hoztam nektek desszertet. - Mondta az anyja átnyújtva neki egy tálcát.

- Köszi anya. - Mondta majd becsukta az ajtót.

Visszasétált hozzám. Mostmár én is felültem. Lerakta az ágyra a tálcát, amin muffinok voltak. Jól néztek ki. És az ízük is mennyei. Csendben elfogyasztottuk ezt a csodát, majd újból egymásra meredtünk.

Taehyung felemelte kezét és letörölt egy kis habot a szám széléről. Én csak kikeredett szemekkel néztem. Teljesen zavarba jöttem. Ilyen még sose volt. Sose jöttem még zavarba. Nem hogy egy fiútól. Szerintem még el is pirultam.

Látva reakciómat elkezdett nevetni. Röhögőgörcsöt kapott. Már a hasát fogva röhögött. Ez, és az aranyos vigyora és nevetése, nekem is mosolyt csalt az arcomra. Majd egy kicsit nevettem is. Nem is olyan rossz fej. Habár nem beszélgettünk. Szinte semmit. De jól éreztem magam vele. Nem mindenki tudja elérni, hogy somolyogjak vagy nevessek. Lényegében senki. De neki sikerült.

Taehyung

Istenem az a fej. Mint aki szellemet látott. Nem bírtam nem röhögni. És a kis cukiság még el is pirult. És az a mosoly. Annyira aranyos. Mint egy kiscica. Köcsög meg minden, de aranyos. Sajnos hamar menniük kellett. De holnap úgyis látni fogom. Táncon is. Ezek után még talán barátok leszünk. Legalábbis remélem. De ha ő nem kezdeményez, akkor majd én. Nem fogom feladni. Készülj fel Min Yoongi.