Just us? [Taegi ff]

45.rész

Meglepődtem. Nem is kicsit. Még sosem ölelt meg férfi. Egyszer sem. Furcsa érzés volt, de egyáltalán nem volt rossz. A sokktól nem öleltem vissza, ezért el akart engedni. Viszont még mielőtt hátrébb húzódott volna, megöleltem. Szorosan hozzábújtam és percekig csak így ültünk. Nem akartam elengedni. Jó érzés volt. És csak még szorosabban öleltem, mikor elkezdte a hátamat és a fejemet simogatni, közben megnyugtaró szavakat mondott nekem. Ilyen érzés lenne az apai szeretet?

Szipogva ölelgettem, majd miután úgy éreztem, hogy kiélveztem, elengedtem. Nem szóltunk egymáshoz, amitől kezdett kicsit kínos lenni a dolog.

- Bocs, hogy így...

- Ne kérj bocsánatot! - Simogatta meg a vállam. - Komolyan mondtam, mikor azt mondtam, hogy nekem elmondhatsz bármit. Meghallgatlak. De ha egy öleléssel tudok segíteni, akkor bármikor szólj.

- Köszönöm. - Mondtam elérzékenyülve. Tekintetünket újra a képernyőre szegeztük, majd abban a pillanatban majdnem felkiáltottunk. Nagy örömünkben újra meg öleltük egymást, de csak pár másodpercig.

- Tudtam, hogy nyerni fognak. Úgy tudtam. - Mondta, kicsit hangosabban, mint kellett volba. A szájára tette a kezét, majd mindketten felnevettünk, de igyekeztünk halkak lenni. - Na most, hogy mi nyertünk, ideje aludni. - Mondta felállva.

- Hmm. Jó éjt!

- Jó éjt, fiam! - Veregette meg a vállam.

A fiam szóra ismét boldog lettem. Sosem hallottam egy férfitől így ezt a szót. Érződött benne a kedvesség. Apám egyszer se mondta ki úgy, mintha a fiának tekintene. Az ő szájából ez semmit sem jelentett. Csak egy egyszerű szó volt. Ahelyett, hogy felmentem volna, megálltam előtte. Vette a lapot, majd kitárta a karjait. Vidáman öleltem meg újra. Fél perc múlva elengedtük egymást, majd vissza mentem. Levettem a pólómat, majd lassan befeküdtem Tae mellé. Mint aki megérezte, hogy itt vagyok, szorosan magához vont. Belefúrtam a fejem a mellkasába, és szerintem pár perc alatt el is aludtam.

****

Reggel semmi kedvem nem volt felébredni, így Tae húzott ki az ágyból. Szó szerint.

- Aludni akarok. - Nyafogtam, miközben kifelé tartottam a szobából.

- Hidd el, kiscicám, én is.

- Mostantól tényleg így fogsz hívni?

- Tegnap már megmondtam, hogy igen, kiscicám.

- Idegesítő vagy. - Forgattam meg a szemem.

Bementünk a konyhába, ahol a többiek már reggeliztek. Köszöntünk nekik. Tae apjára nagy mosollyal néztem. Ő is viszonozta, majd adott nekem egy tálat. Öntött bele nekem tejet, én pedig megköszönve kezdtem kiszedni a gabonát. Tae furcsálva nézett rám, de mivel csak megvontam a vállam, így ő sem szentelt több figyelmet rá.

A reggelit lassan ettem, kiélvezve minden falatot. Természetesen Tae tudta, mire megy ki a játék. Semmi kedvem nincsen suliba menni, főleg mivel dogát fogunk írni. Matekból. Abból pedig segg hülye vagyok. Bár lehet ha tanulnék, akkor jobb lenne, de minek? Tae már kezdett siettetni, így úgy voltam vele, hogy akkor sajnos nem húzom tovább az időt.

Szomorúan ettem meg az utolsó falatokat, majd felálltam. A párom már rég felettem állt és sürgetett. Tae apja megölelt minket, elköszönés képpen, aztán ment is dolgozni.

- Mikor lettél ilyen jóban apámmal?

- Éjszaka óta. Együtt néztünk kosármeccset.

- Öhm. Oké. Hát örülök neki. Viszont most siess!