Just us? [Taegi ff]

25.rész

Pár nap után Yoo-t hazaengedték. Ezalatt a pár nap alatt, minden nap meglátogattuk suli után és hétvégén is Jeonggukkal. Egyszer még Jimin is eljött. Nem hagytam ki a lehetőséget, így mindig mikor ott voltunk, én etettem Yoo-t. Nem tudom, miért, de jól érzéssel töltött el, hogy én etettem. Jó érzés volt róla gondoskodni. Neki már annyira nem tetszett ez az egész, de már beletörődött a sorsába. Jeongguk pedig azt a lehetőséget nem hagyta ki, hogy ezzel cukkoljon minket.

Yoongi

Nehezen nyitottam ki a szemem. Minden fényes és fehér volt. Lassan körbepillantottam, és megláttam Taehyungot. Mégjobban körbenéztem, majd rájöttem, hogy egy kórházban vagyok. Mi történt? Tekintetem újra Taehyungra szegeződött.

- Yoo. - Suttogta, mosolyogva. Erre anya is felébredt.

- Mi történt? - Kérdeztem erőtlenül. A torkom ki volt száradva.

Elgondolkoztam mégjobban, hogy, hogy kerülök ide. Ekkor villantak be az emlékképek. A motoromon voltam. Esett az eső. Ütköztem egy kocsival. Borzalmasan fájt a vállam. Gyengének éreztem magam. Majd sötétség.

Lenéztem a karomra, valamiféle rögzítő volt rajta. Egy picit megpróbáltam megmozdítani, de nem mozdult meg. Helyette hihetetlenül erős fájdalmat éreztem. Valószínűleg eltört.

Az orvos negvizsgált, és valóban eltört a vállam. Azon kívül semmi bajom. Egy pár napig viszont még bent kell maradnom. Szuper.

****

Nem a legkényelmesebb a kórházi ágy, de mivel könnyen elalszom, bárhol és bármikor, így nem volt olyan nagy probléma.

Olyan tíz óra körül, simogatásra ébredtem. Lassan kinyitottam a szemem. Anya mosolygott rám bájosan. Picit elmosolyodtam én is.

- Jó reggelt álomszuszék. Hogy vagy?

- Megvagyok.

- Nem vagy éhes? Van kaja. - Mutatta meg, a kórházi ételt. Bólintottam, ő pedig megfogta az evőeszközt, majd etetni kezdett.

- Az mi? - Kérdeztem, rámutatva anya arcára, miután megettem - a nem túl ízletes - kaját. A bal arcán volt egy piros folt. Biztos, hogy nem smink, mert a másik oldalon, szinte nem volt semmi pirosas árnyalat. - Anya. - Mondtam, közben éreztem, hogy egyre feszültebb leszek.

- Semmi drágám. Csak kidörzsöltem. - Felelte, odasimítva a haját, hogy eltakarja.

- Anya! - Szóltam rá egy kicsit erőteljesen. - Kérlek, mond, hogy nem! - Ejtettem ki a szavakat kétségbeesetten.

- Nem. - Hiába próbálta normálisan, és magabiztosan mondani, a hangja beleremegett.

- Anya. - Suttogtam. Anya a földet nézte, de még így is láttam, hogy könnyezni kezdett. - Anya. - Mondtam amilyen halkan és lágyan csak tudtam.

- Semmi baj szívem. Ez semmiség. Te is tudod. - Mondta remegő hangon.

- Azt hittem már abbahagyta. - Mondtam magam elé.

- Ismered őt. - Törölte le a könnyeit. - Mindig is toxikus volt, és az is marad. Mégha le is állt, viszonylag sok időre...számítottam rá, hogy nem örökké.

- Mi történt?

- Visszaszóltam neki.

- Mikor jött vissza?

- Tegnap este.

Apám az eddiginél is sokkal jobban koncentrált mostanában a munkára. Külföldre is ment párszor, így szinte sose volt otthon. Persze ettől még tett megjegyzéseket, ha gazajött, de már annyira nem foglalkozott velünk mint azelőtt. Mindig is gyanús volt, de már kezdtem nem törődni vele.