Just us? [Taegi ff]

8.rész

Figyelem! Bántalmat és nemi erőszakot tartalmaz

Yoongi:

- Gyere Holly! - Mondtam kutyámnak, aki felmászott az ölembe, majd elkezdtem simogatni, miközben írtam. Hirtelen egy csörömpölést hallottam, majd veszekedésre lettem figyelmes.

- Kérlek ájj le! - Hallottam anya kétségbeesett hangját. Megint kezdődik.

Mióta az eszemet tudom, mindig veszekednek. Vagyis úgy is mondhatjuk, ha valami nem tetszik apának, akkor lebassza anyát. Meg persze engem. Ha viszont nagyon mérges, akkor ütni is szokott. Mindig görcsben áll a gyomrom, mikor meghallom, ahogy anyám próbálja lenyugtatni őt. De sosem sikerült. De mit tehetnénk? Ez már szinte minden napos.

Nagyon sajnálom az anyámat. Egy igazi tündér volt mindig is. De apa lelkileg tönkre teszi. Az egész ott kezdődött, hogy a nagyszüleim hozzáadták apámhoz, üzlet miatt. Tizenöt évesen. Kényszerítették rá. Nem tehetett semmit, így végül összeházasodtak. Apa mindig is toxikus volt. Mindig is verte őt. Később pedig engem is.

Anya mindig mosolyog, de az csak mű mosoly. Így próbálja elnyomni a fájdalmát. Leginkább értem. De minél több idő telik el, annál nehezebb fent tartania a látszatot. Viszont próbálja azt mutatni, hogy őt nem viseli meg ez az egész. Pedig de. Még ha nem is mondja, tudom. Sokszor hallottam esténként sírni. Erős nő. Erősebb mint hinné.

- Na adok én neked te kibaszott kurva!

Hallottam meg ugyanazt amit kilenc évvel ezelőtt is. Pontosan ugyanezt mondta. Pontosan ugyanígy mondta. A földre rogytam. A szék is a földre csapódott, akárcsak Holly. Ki csak ijedten és értetlenül nézett rám. De most nem hatott meg. Nekidőltem háttal az írőasztalnak. Nem kaptam levegőt. Éreztem, hogy könnyeim egyfolytában folynak. Kezeim pedig remegnek. Kapkodtam a levegőt. Folyton víszhangzottak apám szavai a fejemben. Reszkető kezeimmel befogtam a fülemet. De nem segített. Egymás után jelentek meg a rossz emlékek. Nem tudok másra gondolni. Nem megy. Nem tudom, hogy mit csináljak.

****

- Na adok én neked te kibaszott kurva! - Ordította apám a másik szobából.

Letettem a játékaimat, majd a hang irányába mentem. Kiváncsi voltam mi történt. A szüleim szobája előtt álltam. A kiszűrődő hangok nem nyugtattak meg. Félve kinyitottam az ajtót, de csak résnyire. Apa megpofozta anyát. Ő pedig sírt. Nem először láttam már, hogy megüti. De most valahogy más volt.

Apa belökte anyát az ágyba és ráfeküdt. Anya kapálózott, sírt és könyörgött neki. Apa megfogta a nyakkendőjét és összekötötte a kezeit vele, majd az ágy támlájához kötötte.

- Kérlek, Könyörgöm, hagyd abba!

Apa rátette a kezét a nyakára, amitől márcsak halkan sírt. Elkezdte levenni a sajátja és anya ruháit, majd miután pucérok lettek mindketten, valamit elkezdett csinálni. Anya csak mégjobban sírt. Nem értettem mi történik. Sokszor láttam már, hogy megüti. De ez most más volt. Ilyet még nem csinált. Féltem. Féltem bemenni. Féltem apámtól. Féltem, hogy mit fog csinálni velem. Ugyanezt? Vagy rosszabbat. Mivel féltem, így inkább csendben visszamentem a szobámba. De ott is hallottam. Befogtam a fülem és csendben sírtam.

****

Boldogan mentem haza az iskolából. Anya rámmosolygott, de apa csak komoran nézett rám, amitől egyből lefagyott a mosolyom. Lesütöttem a szemem, és félve mentem az asztalhoz. Kivételesen apa hamar jött haza. Általában csak este jön haza.

- Hogy megy az iskola? - Kérdezte apám.

- Jól. - Mondtam félve.

- Kaptál ma valamilyen jegyet? - Még mindig ridegen kérdezte.

- I-igen.

- Hanyas?

- Egy k-kettest. - A hangom is elcsuklott a félelemtől. Itt már anya is letette a pálcikát és félve nézett apára. Én viszont nem mertem ránézni.

Apa elkezdett nevetni. Nem értettem. Miért nevet?

- Egy kettes? - Bólintottam. - Rendben. - Mondta nyugodtan. Azt hittem, le fog ordítani.

Felállt, majd elém sétált. Félve néztem rá. A következő pillanatban pedig kezét éreztem arcomon. Eddig mindig csak leordított. Most meg megpofozott. Leestem a székről. Ez is fájt. Elkezdtem sírni. Anya is felállt és próbálta lenyugtatni, de ő csak tovább ordítozott.

****

A nappaliban játszottam. Volt ott egy asztal, amin pedig egy méregdrága váza, amit véletlenül lelöktem. Hoppá! Az volt apám kedvence. Pont akkor lépett be a szobába. Mikor meglátta az összetört vázát. Odarohant hozzám. Megragadta a vállam, és kiabálni kezdett.

- Mit tettél? Huh? Hát te semmit sem tudsz rendesen csinálni? - ordította

- Hagyd! - Próbálta leállítani anya, de apa félrelökte őt, így a földre esett. Én csak sírni tudtam.

- Most meg sírsz, mint egy kislány? Haszontalan vagy! Adok én neked! - Ordította, majd levette az övét. Elkezdett vele ütni.

Anya újra megpróbálni leállítani, de apa megint félre lökte. Én csak sírni tudtam. Fájt. Nagyon fájt.

****

Este volt. Hallottam, hogy anya sír. Apa nem volt itthon. Bementem hozzá. Ott ült a padlón, és összekuporodva sírt. Mikor meglátott, letörölte könnyeit és mosolyogva nézett rám.

- Drágám! Aludnod kéne. Nem tudsz aludni? - Kérdezte bájosan.

- Anyuci. Mi a baj? Miért sírsz?

- Semmi baj. Nem sírok. - Szipogott, közben könnyeit törölgette.

- Apa miatt sírsz? - Kérdeztem. Ő csak szomorúan rám mosolygott és odahúzott magához.

- Bármi is történik, légy erős! Oké? - Bólintottam.

Gondolataimból anya sikolya zökkentett ki. Féltem. Gyenge vagyok. Nem tartottam be anyámnak tett ígéretem. Nem akartam, hogy újra megtörténjen. Egyszer már láttam és végighallgattam. Még egyszer nem fogom. Tennem kell valamit.

Összeszedtem bátorságom és minden erőm, majd kirohantam a szobámból. Lementem a lépcsőn, egyenesen a nappaliba. Anya a földön feküdt sírva. A feje véres volt. Körülöttük törött tányér darabok voltak. Akkor ez volt a csörömpölés. Apa anyán feküdt, és próbálta levenni a nadrágját.

Gondolom nem kilenc éve volt az első és utolsó alkalom, hogy ezt tette. De, hogy a nappali kellős közepén erőszakolja meg? Ilyet még nem csinált. Itt vannak a házban a szobalányok is. De úgy tűnik nem érdekli. Nagyon ideges lehet.

- Hagyd abba! - Ordítottam rá. Mintha ez bevállna.

- Ó, fiam. Jöttél nézni a showt? - Villantotta meg fogait.

Itt borult el az agyam. Rátámadtam. Lelöktem anyámról, majd behúztam neki. Persze ő ezt nem nézte jó szemmel. Rögtön visszaütött. De most nem hagytam magam. Verekedni keztünk.

- Egy hálátlan korcs vagy! - Mondta, majd behúzott egyet nekem. Én belerúgtam a hasába, amitől hátra esett. Ráültem a csípőjére és ütni kezdtem.

Ő is visszaütött hiába nézett ki úgy, mint egy hulla. Leestem róla. Most már ő akart a csípőmre ülni, de hirtelen összeesett. Azt hiszem elájult. Felnéztem. Anya állt ott egy serpenyővel a kezében.

Mindkettőnknek ez volt az első alkalom, hogy szembeszálltunk apa ellen. Hirtelen anya összerogyott. Elkaptam. Ő is elájult. Mit csináljak? El kell vinni a kórházba. De nem tudok vezetni. A mentők pedig mire kiérnek.... Tudtam kit kell hívnom.

- Jeongguk-ah! Baj van! - Mondtam sírva.