Just us? [Taegi ff]

58.rész

Azóta a nap óta, hogy szakítottam Tae-vel, eltelt egy hónap. Hamarosan itt a suli, én pedig elmegyek valami újba valami fost tanulni. Ez részben rossz és részben jó is. Azért rossz, mivel így mindenkitől távol kell lennem. Anyától, Jeongguktól és persze Tae-től. Amiért jó, az pedig pont ez. Nem kell minden nap látnom a meggyötört arcát, azt, hogy mennyire törtem össze. Ma pedig Hyeminnel van az eljegyzésünk. Legszívesebben megszöknék, de persze nem lehet. Érdeklődtem Jeongguktól hogy van, hát nincs túl jól. Alig beszél vagy eszik. Aggódom érte. Viszont nem mondthatom el neki az igazat. Vagy megpróbálna segíteni, vagy csak szimplán rájönne mekkora egy gyáva alak vagyok. Akárhogyis reagálna, nem tehetünk semmit. Ösztönösen a nyakamhoz nyúltam, de persze a cicás nyaklánc nem volt rajtam. Bárcsak még most is rajtam lenne. Akkor az ilyen helyzetekbe is olyan lenne, mintha velem lenne. Bár mondjuk....

Ránéztem Tae ablakára. Most kivételesen nincs lehúzva a redőnye. Csak nagyon ritkán van felhúzva. De akkor se látom soha. Ha jól látom nincs a szobájába, az ablaka pedig nyitva volt. Elmosolyodtam, majd megnézdtem az időt. Még van időm. Remek. Most, vagy soha. Vettem egy mély levegőt és kinyitottam az ablakom. Elkezdtem kimászni, aztán rámásztam a fára. Óvatosan átmásztam Tae ablakához, de megcsúsztam. Szorosan fogtam a fát, hogy le ne essek.

- Istenem, miket művelek egy nyakláncért. - Mondtam magamnak, csukott szemmel. Mélyeket lélegeztem, aztán újra mászni kezdtem.

Megfogtam az ablakpárkányt, majd jobban kinyitva az ablakot, behúztam magam az ablakon. Az ágy szélére estem, onnan pedig egy nagy csattanással értem földet. Csendben nyöszörögtem a fájdalomtól, aztán gyorsan bebújtam az ágy alá. Valaki benyitott, majd ki is ment. Megkönnyebbülten sóhajtottam, s abban a pillanatban hallottam, hogy valaki liheg mellettem. Mikor odanéztem egy nagy szőrcsomó kezdett nyalogatni. Próbáltam Yeontant arrébb lökni, de ő ugatni kezdett.

- Shh, Yeontan! Kérlek maradj csendben!

Tan ugatott, s nyalogatott, majd meghallottam az ő hangját.

- Tannie! Hol vagy? Mit csinálsz? - A hangja fáradt, szomorkás és rekedtes volt. Lefagytam egy pillanatra. Olyan régen hallottam a hangját. Sok önuralom kellett ahhoz, hogy ne másszak ki és öleljem meg szorosan. De tudom, hogy nem tehetem. Lefogtam Tanniet és a száját is befogtam. - Tan! Az ágy alatt vagy? Gyere elő!

Láttam amint letérdelt az ágy mellett, hogy benézzen. Gyorsan, de óvatosan ellöktem Tant, még mielőtt benézhetett volna. A levegőmet bent tartottam, s úgy néztem, ahogy Tan kiszalad a gazdijához, aki mit sem sejtve fogta meg Tant és feküdt be az ágyba. Francba. Most mégis, mit csináljak? Apám kinyír, ha nem készülődök el időben. Egy pár perc után hallottam, hogy egyenletesen szuszog és nem mocorog. Megkockáztatva mindent, kúsztam ki az ágy alól. Félve néztem fel az ágyra. Aludt.

Megkönnyebülve néztem rá. Szerencsére Tan is aludt. Halkan feltérdepeltem és nézni kezdtem az arcát. A karikák a szemei alatt arra utaltak, hogy keveset alszik. Ez is mind miattam. De még ígyis helyes. Fájó szívvel emeltem fel a kezem, s sepertem ki egy tincset a szeméből. Végigsimítottam arcán. Egy kicsit megmozdult, de nem kelt fel. Mintha az érintésemtől megnyugodott volna. Bár lehet csak én képzelem be. Lenéztem a kezére. A karkötő, amit tőlem kapott, ott volt. Még a közös nyakláncunkat is hordra. Viszont az enyém nem volt rajta.

Ami szemet szúrt, az az egyik pólóm volt, amit a kezében tartott, szorosan magához szorítva. Ez megmelengedte a szívem. Újra megsimogattam puha és selymes bőrét, majd adtam a szájára egy puszit. Felálltam és az asztalhoz sétáltam. Kihúztam a fiókot és túrkálni kezdtem. Nem volt ott. Megnézdtem az ékszeres dobozt, de ott se volt. Benyitottam a szekrényekbe, de sehol se találtam. Neztelenül visszasétáltam, s kihúztam az éjjeliszekrény fiókját. Megkönnyebültem sóhajtottam, mikor láttam, hogy ott volt. Már kezdtem azt hinni, kidobta. Kivettem a fiókból és felvettem.