Megalkuvó vonzalom

2

Sziasztok!

Örülök, hogy itt vagytok velem és írtok, na meg, hogy olvassátok a sztorit. Remélem továbbra is tetszeni fog. Vágjunk bele a srácok megismerésébe!

Ben szemszöge

Az egyetlen amit megtanultam a másodévem első hetén, hogy nem minden itteni diák normális. Végtelenül nyugodt személy vagyok és némileg azt hiszem megfontolt. Gyógyszer kutatónak készülök, én segíteni akarom a tudásommal az embereket, ellenben vannak olyanok akik semmit sem csinálnak az egyetemen azon kívül, hogy idegesítenek másokat a rossz szokásaikkal. Példának okáért itt van Haku. Szerintem akkor találkozott utoljára tankönyvekkel amikor a fejére estek, mert nekiment a polcnak.

Rossz előérzetem van az emberrel kapcsolatban. Nem hittem volna, hogy ilyen. Korábban, már kereszteztük egymás útját, de úgy nézett ki mint akinek ez kiesett. Állítom ő egy balszerencsét hozó Jinx! Sosem fogom elfelejteni a testalkatomra tett megjegyzését!

Még be se mutatkozott már utáltam, ugyanis nagyjából egy hónapja belém kötöttek az utcán. Csupán véletlenül nekimentem egy random embernek, s hiába kértem bocsánatot a megsértődött pöcs nem igazán akart az utamra engedni. Ereje teljében folyamatosan lökdösődve fenyegetőzött, aztán amint az öklét emelte volna, Haku lefogta. Az önérzetemet itt már tacsra vágta, na de amikor megszólalt...

Azt merte mondani a csávónak, hogy csak mert nőies kinézetem van ne erőszakoskodjon. Maradjunk annyiban, hogy ezek után legszívesebben az ő képét vertem volna be. Ellenben nem vagyok egy alkalom szülte harci hörcsög. Tehát köszönet helyett elküldtem melegebb éghajlatra majd otthagytam. A gyorsaságomnak és a sértettségemnek hála kétszer találkozhattam vele azon a héten mert később a telefonomat is ő szolgáltatta vissza, amit mint kiderül elejtettem dulakodás közben.

Pár napja vágattam le a hajam, néhány centivel hosszabb tincsekben lógott. Ezért érdektelen, hogy az arcomra nem emlékszik. De, hahó, még a nevemet se tudja megjegyezni, hogy vehették fel ide? És miért nem láttam eddig az előadásokon?

Mindegy, ha azt nézzük jót tett velem. Miatta megismerkedhettem Natsuméval. Kiválóan tanít, holott nem a kreditekért iratkoztam fel az órájára. Első pillantásra beleszerettem. Vagyis azt hiszem. Mindössze azzal levett a lábamról ahogy megitta a tanáriban az almalevét. Lehidaltam tőle. Úgy felhörpintette a gyümölcslevet a vastag ajkai közé szorított szívószállal, hogy még a doboz is behorpadt. Vágyódtam utána, ez az érzés pedig azóta is tart.

A probléma nem ott kezdődik, hogy nem tudnám vagy merném felszedni. Hanem ott, hogy van-e értelme. Vonzódom hozzá, de mi a garancia rá, hogy kölcsönösen egymásba szeretünk úgy igazán? Nehéz ügy. A legtöbb partneremnél egy fárasztó érzéki éjszaka után, ébredéskor jövök rá, hogy ezt nem kellett volna. Addig meg hajt a vadász ösztön, amiről azt hiszem, hogy szerelem. Iszonyat rossz szokás, hát még érzésre...Vajon tényleg kell erőltetni?

Valahol azért kíváncsi vagyok Haku mit hoz ki ebből a dologból. Bár néha nem értem miért viselkedek úgy mint egy hajótörött. Olyan mintha ő lenne az utolsó esélyem. Pedig nem, csak kapcsolati téren meg vagyok lőve. Az előző próbálkozásom sem sikerült, amit pár hónapja közöltem is, mindenkivel a pub-ban.

- Szakítottunk. – válaszoltam az egyik baráti összejövetel során, miután megkérdezték, hogy hol van Kaoru.

- Ez várható volt. Mi már csak a napokra fogadunk, hogy meddig fog tartani egy-egy románcod. – nem hibáztatom őket, hogy ezt tették, soha sem tudtam szeretni. Egyszer sem fogott meg annyira senki, hogy tényleg szerelmes legyek. Lassan azon agyalok, van-e helyem ezen a világon.