Megalkuvó vonzalom

25

Haku szemszöge

Éjszaka lévén a srácokat nem sok helyen kereshettem a lakókocsin kívül, mégis féltem, hogy kifutok az időből, mert valahogy a kocsmákban bővelkedett a falu. Mint ahogy a gengszterekben, akik öt forintért felnyomnak bárkit. Így alakult, hogy egy parányi útbaigazítást kaptam az egyik gyanús alakokkal teli lebujban. Mondjuk, nem hittem, hogy az, hogy elárulták merre lakik egy bizonyos Kino nevű srác, ennyit fog segíteni. Azonban mivel nyakig benne voltam a szarban, minden apró információt komolyan vettem. 

Egy étteremben bukkantam rájuk, a lakhelytől nem messze, s a jómadarak éppen a pénzen vitáztak. A megkönnyebbülés lazított a befeszült izmaimon, és bár hirtelen éhesnek éreztem magam egy pillanatra sem foglalkoztam vele.

- Ha azt mondja nincs szükségük rá akkor nincs! – förmedtem az idegenre. Toronak kikerekedtek a szemei ahogy meglátott, miközben eltátotta a száját, de Ben a fejét sem emelte fel. Boldogabb fogadtatásra vártam, noha már akkor elszivárgott minden rossz érzésem amikor az ablakon át megláttam a kis csapatot.

- Jól van, én csak segíteni akartam. – védekezett felmérve az ismeretlen.

- Egyszer már visszautasítottak, és hiába kapálózol a kezeiddel, ne haragudj, de nem bízom mindenféle jött-ment rossz életűben. – jegyeztem meg – Mostantól praktikusabb lenne csendben maradnod.

- Adj neki egy kevés pénzt a fáradozásaiért, ha megkéred valamire. – csóválta meg a fejét Toro – Hol lett ilyen rossz a modorod? Ez nem te vagy. Komolyan neki akarsz esni?

A látszat ellenére nem akartam a srácnak esni ahogy a kotnyeles fogalmazott, sem különösebben foglalkozni vele, ezért beleegyezően a pénztárcámba nyúltam. Ám nem vettem ki sokkal többet mint amennyibe a vacsorájuk kerülhetett, majd Ben mellé guggoltam. Valami nem volt vele rendben, és ez ismét megijesztett.

- Ben, jól vagy? – tapogattam le a testrészeit, és ugyan sértetlennek találtam mégis beindultak az agytekervényeim – Miért nem szólal meg? – kérdeztem Torot.

– Nem tudom, eddig se volt szószátyár. – húzta el a száját – Kívülről jól néz ki, talán bent romlott el benne valami.

- Ő nem egy háztartási gép, - válaszoltam a vállam fölött - egyébként meg szarul néz ki.

- Kösz...– nyöszörgött mérgesen Ben, és tőle szokatlanul csendesen hagyta, hogy a vállamra döntve a fejét a karjaimba vegyem. Kezei lágyan a ruhámba kapaszkodtak, ezért kapott egy puszit a homlokára. Az elektromosság ami átcikázott a testemen egy kis borzongásba torkollott, és Ben elmosolyodott mielőtt hozzám bújt.

– Francba! Hol van itt a legközelebbi kórház? – Kiabáltam a pultban álló kiszolgálónak, aki flegmán sóhajtott.

- Száz kilométerre egyenesen, a domb másik oldalán. - Ez most komoly? Mi van ha épp a halálán van? Abszolút nem úgy viselkedik mint szokott...

- Akkor egy orvos, vagy vajákos van itt? – csattantam föl - Mit szoktak csinálni a hegyi emberek amikor vészhelyzet van?

Hiába voltam jól láthatóan ideges az ismeretlen gyerek ismét kinyitotta a száját. - Te lenézed a vidékieket? – majd gyilkos tekintetét Toro felé fordította - Mi az a vajákos? Különben meg, nem értem a városi embereket. Épp hogy abbahagyta az egyik a pattogást, - fixírozott minket Bennel - erre megjelenik a másik és ő kezdi el. Hogy bírod?

- Ne is mond Kino, általában kerülöm őket ha együtt vannak. De ez egy kényszer utazás..

Mielőtt megdorgálhattam volna Torot, hogy mennyire nem foglalkozik a barátjával, Ben a nyakamba akasztotta a karját, hogy ráfigyeljek. - Aggódsz értem? – lassan és halkan beszélt, borzasztóan féltem tőle, hogy valaki esetleg megmérgezte, de ezt nem közöltem vele. A végén ráhozom a szívbajt, annak meg semmi értelme. Vajon segít ha meghánytatom? – Haku... - Viszont mi van ha tévedek? – Haku!