Megalkuvó vonzalom

19 (+18)

Haku szemszöge

Amint szemtől szemben ültünk Kibával a bárban várva a rendelésünket, zavartan piszkáltam a gyertyát az asztalon. Elvileg az én ismerősöm, de valójában lila gőzöm nem volt, ki ez a vöröskés srác velem szemben. Nehéz megbízni benne. – Kiba, mit tudsz a Yamaguchi klánról? – Rögtön a közepébe vágtam, hogy túlessünk a kellemetlen részen. Fel is ugrott a szemöldöke.

– Prostik, bárok, kaszinók, fegyverek és drog a fő profiljuk, de hogy tisztára mossák a pénzt, utazási irodákat és hoteleket is üzemeltetnek. Nem rég volt valami családi balhé amiben az egyik meghalt. Náluk meg ritka a családon belüli gyilkosság, nagy port kavart.

- Szt..áu! – rántottam el az ujjam, mert végül sikerült megégetnem. De kezdeti meglepődésem folyamatos döbbenetté alakult át, amikor Kiba a kezem után nyúlt, bekapta, hogy megnyalja a sérült részt, majd elkezdte fujkodni.

- Honnan tudod hol volt ez az ujjam a szád előtt?

- Ennyi baci kell. – dobott egy áll mosolyt, és ismét komolyra váltott, hogy szakszerűen egyengethesse a levegőt az ujjamon. Mintha Karint láttam volna.

– A klánra visszatérve, ez az info lepke fing. – vette el Ben Kiba szorításából a kezem, és a jegesteába nyomta - Ha ennyit tudtok, akkor nem tudtok semmit. – fordult felém, némileg kirekesztve Kibát, pedig mind szembenéztünk vele. Mintha csak kihallgatáson, vagy legalábbis egy állásinterjún lett volna.

– Szerintem meg túl sokat mondott. – tátogott Toro halkan suttogva köztünk – De ki ölné meg a nagybátyját? Hidd el Haku, annak a vénembernek velem együtt kellett volna még szenvednie ebben a világban!

– Nyugodjatok le, ma kivételesen nem csupán hárman dumcsizunk. – mosolyogtam Kiba felé bólintva. Ezek egyébként is alap infók. Amik olyanok mint a pletykák, gyorsan terjednek bizonyos körökben, és van olyan köztük, amely nem igaz. Ha mindent pontosan tudna a rendőrség nem itt tartanánk.

- Karin azt mondta problémáitok vannak és kéne egy barát, de azt nem említette, hogy kereszt kérdéseket kapok, mert akkor jobban felkészülök. – Kiba halál nyugodtan figyelt minket, s nem is tudom, hogy elgondolkodva, vagy inkább csábítva, de az álla alá tette kezeit.

- Igen, őszinte leszek. – Vettem ki a praclim a teából, hogy igyak. Kicsit húztam az időt azzal a két korttyal ami alig csúszott le a torkomon. Arra gondoltam, ha nem megbízható a srác, bajban leszünk, ezért körültekintő akartam lenni. - Tudod, hogy be vagyok építve és ők az én – néztem kicsit elgondolkodva a fiúkra, de hamar visszafordultam Kibához – az én osztálytársaim. Megbízhatóak. Szóval, tételezzük fel, hogy rájöttünk, hogy a Yamaguchi klánnak itt lett volna áruátadása, de kirabolták őket. Ti találtatok valami furcsa árut? Egy vagy több rekesz italt fenyőmaggal az alján?

- Nem. Eddig legalábbis biztosan, viszont tudok kérni fokozott figyelmet a kedvetekért. Vagy egy kis razziát tudunk elrendelni a környéken.

Ez mind szép és jó, de tényleg nem zsaruként találkoztam vele. – Csendesen szeretném intézni.

- Jó, Karin mondta, hogy vannak képeid. – dugta az arcát közelebb - Muti őket, mert egy-kettővel van egy kis gikszer.- Elővettem a telefonom, és már biztos voltam benne, hogy azt a gyilkos nézést amit Bentől kaptam évekig ecsetelni fogom a pszichológusomnak, azonban nem hajoltam el. – Na, őt – mutatott Kiba a képernyőre – két hónapja adtuk át a határon túli rendőröknek. Azóta is sitten van. Ők, meg - pörgetett arrébb a képek között még közelebb hajolva – sose dolgoznának együtt. Hamarabb kinyírnák egymást.