Megalkuvó vonzalom

10

Ben szemszöge

Reggel amikor Haku karjai között ébredtem sosem gondoltam volna, hogy ez lesz. 

Az első, sokéves gyakorlatomból fakadó megérzésem akár rossz jelkén is felfoghatta volna az események láncolatát, de én csupán zavarban voltam. Még az a kérdés is megfordult a fejemben, hogy jól érezte-e magát velem az este, aminek lássuk be igazán semmi értelme nincs. Mármint, hogy ilyeneken aggódjak. Csupán az önbecsülésem követelte meg. Mert ugye mi van ha alig súroltam nála az elmegy kategóriát?

Megalázó lenne, de ki tudja? Annyi illetőhöz volt már köze, lépten-nyomon szexel, ami elbizonytalanít a saját képességeimben. Az ember ezen a ponton mindössze abban lehet biztos, hogy volt már nála jobb.

Akkor még ilyesmiken aggódtam, most pedig minden más miatt. Például a bosszús tekintet miatt amit érzek magamon, miközben türelmesen várakozok a főház irodájában. Ugyanis pont befejeztük a tárgyalást az ELIT értékesítését illetőleg a Buki klánnal, amikor megkaptam azt az átkozott SMS-t. Kellett hozzá úgy fél perc mire felfogtam, s legalább olyan furcsán éreztem magam a bőrömben, mintha egy atombombát dobott volna le valaki előttem, elvileg biztos távolságról. Aztán tátott szájjal, alig észrevehetően körbenéztem. Egész kevéske sikerrel tettem meg a mozdulatot, mert Haku nem volt ott, kinézni pedig nem akartam az ablakon.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a mohó vezetőjük nem elégedett meg az anyag hírnevével, és kértek belőle, így kaptam az alkalmon. – Max félóra szükséges hozzá és a főnök, hogy elhozhassunk egy adagot. – füllentettem, s Satoshi, Toro apja nyilván tudta, de valami isteni csoda folytán nem buktatott le. Annyi eszem volt, hogy az öreget magammal rángassam a helyszínről, mindössze a „feláldozható" embereinket hagytam ott biztosítékként. Ja, habár a klán azt hihette arra adunk biztosítékot, hogy visszatérünk, ám arra kellettek, hogy ha Haku igazat írt, ne legyen a lerohanásukból háború. Sokat számít ha van az embernek lélekjelenléte, habár még most sem tudom merre vagyok arccal. Ez nem csupán egy meleg helyzet volt, hanem kurva meleg helyzet. Túl gyors fordulatot vettek az események.

Az viszont vitán felüli, hogy a mesékben leírt jótett helyében jót várj el fog maradni. Mert amint biztos helyre értünk a házba, a főnök megtapsolt. – Nohát Ben, sejtettem, hogy van benned kurázsi, de hogy ennyi...- emelte feljebb kezeit ahogy összecsapkodta akár a boldog fókák - Csodás vagy! - Kérdőn mellkasomra mutattam, nem tudtam mire gondol, vagy miért néz olyan gyilkos szemekkel azok után, hogy kimentettem magunk. – Két kapura játszol igaz? Elkapták a legrégebbi, leghűségesebb embereimet miattad.

- Várjunk csak. Két kapura? – bárgyún kikerekedtek a szemeim, mielőtt a nyugtalanság új mélysége nyílt meg előttem. Felfogtam mire gondol, csak nem hittem a füleimnek. – Ennyire őrültnek nézel, hogy megásnám a síromat?

Elgondolkodott egy pillanatra, de aztán megforgatta a szemét. – Ne legyél ennyire színpadias. Most már értem miért álltál ellen az ajánlataimnak. Mit kaptál a rendőrségtől?

Hmm, ha jól sejtem többszörös orgazmust. De azért még ne menjünk ilyen messzire. - Valóban bátor vagyok és ezt nem tagadom, viszont hülye nem. Toro és te a családom vagytok, egyedül a biznisz nem érdekel, mint ahogy a rendőrség sem. Amúgy se lesznek sokáig bent az embereid. Nem volt náluk semmi egy-két fegyveren kívül aminek nem hallottam a puffogását. Jó esetben megússza mindenki.

- Torot ne rángasd bele! – csapott az asztalára dühösen, ezért visszább vettem.

- Véletlenül sejtettem meg, hogy jönnek, mivel kaptam egy fülest. Elég nehéz nekem a saját életem, miért akarnék több bonyodalmat? – szinte fájdalmasan néztem rá, ám nem hatotta meg.