Megalkuvó vonzalom

29

Haku szemszöge

- Ah, Haku lassabban. – Nyögött alattam a legszebben parancsoló férfi hang amit valaha hallottam. – Így el fogok mennih..

- Nem értem.. - hajoltam a hátára, hogy amennyire a helyzet engedi a fülébe szusszantsam. Feltüzel a tudat, hogy ez megőrjíti, és nem vártam sokat az újabb lendülettel. Az ujjai lélekszakadva kapaszkodnak a párna szélébe, mintha csak a zuhanástól félne, pedig minden porcikája remegve várja már a megkönnyebbülést. 

- Mh, el.. – szűkölt erotikusan izmos vádliját az enyémekhez feszítve, esélytelenül próbálta befejezni a mondatot. 

- Ah- azth akarom! Imádom amikor rám szorulsz. - A fejem kótyagosan zsongott, még abban sem voltam biztos, hogy én kezdeményeztem ezt az egészet kora reggel, de gyönyörű volt látni Bent, ahogy a kezeim között hullott szét a boldogságtól amin áthajszoltam. Konkrétan ez az emóció az amely végtelenül űz tovább állandóan, hogy folytassuk, mivel az összes érzékszervemet kielégíti.

- Kikészültem...- hanyatlott az ágyba - te és az a mocskos szád... - A fáradtságtól lihegve ölelte át a párnáját behunyva szemeit pár másodpercre, s én is mellé feküdtem, hogy megpihenjek kicsit. – Mit bámulsz mindig? Tetszik amit az arcomon látsz?

- Mármint a szex közbeni kifejezéseidre gondolsz, hogy érdekel melyik mozdulatomat élvezed, vagy a mostani kielégült állapotodra? – kérdeztem a pontosítás érdekében megpuszilva a homlokát. Zavarában felfújta az arcát, hogy úgy nézzen ki mint a gömbhal és hátatfordított.

- Hagyjuk.

- Minden nagyon tetszik rajta. – csókoltam a hajába, azonban hirtelen hiányérzetem támadt. Ami azért érdekes, mert még nem szokhattam hozzá, hogy egyáltalán velem legyen, de amint eszembe jutott és áttapogattam magam a mellkasomtól a kulcscsontomig, rájöttem, hogy fogalmam sincs hol van.

Az aggályaim semmihez sem hasonlíthatóak, azonban sejthetően, ha elmondom Bennek abból baj lesz. Nagyon nagy baj. Olyan szintű, mint amikor képzetlenül meg kell küzdened egy sárkánnyal, mert út közben elhagytad valahol a kolbászt, amit neki hoztál. A francnak van kedve harcolni!!! Ráadásul hiába nyüstölöm az agyam, a tegnap estém kieső részleteit nem pótolja semmi. Túl részeg voltam... Óvatosan felkelek az alkaromra helyezkedve, hogy a párnán is körül nézzek, majd kicsit távolabb. Közben Ben jókedvűen a hátára fordult, hogy a plafont szuggerálja és random össze-vissza ugrálva az időben, na meg az emberek között a tegnap esténkről beszélt. Csüngtem a szavain, ellenben lankadatlanul kerestem az ékszert. A tekintetemet kapkodva már az éjjeli szekrényen lévő dolgokkal szemeztem. Bőven volt rajta minden. Vagy négy könyv egymáson, mellette felstócolva a zsebkendő, egy félpár zokni és a lámpa amiről pont fél pillanattal ez előtt csúszott le Ben pólója, csakhogy éppen ami miatt tűvé tettem a szekrényt az nem volt.

– ...sose hittem volna hogy Karin képes leinni Torot...- csendesedett el a cserfes - Haku figyelsz rám? – Némán bólintva válaszoltam a faggatózásra, mert hogy ne figyelnék. Rá mindig, holott most túl léptem a békés biztonsági zónán, amit ő egyelőre, szerencsémre nem vett észre.

Igen, nagyon jó, hogy nem vette észre!!!

Behúztam a nyakam a gondolatra, majd minden félelmemet egy zseniálisan kidolgozott lassú mosollyal kíséreltem meg leplezni. Hülyén hangzik, ám egy kisebb balhéra készültem, hogy megelőzzem a nagyobbat. – Tudod hogy nézel ki?

- Mint a legférfiasabb fáradt férfi az összes közül? – Tisztán lehetett látni, fogalma nincs miért kérdezem, és olyan bizonytalanul húzta össze a szemöldökét, hogy tombolt bennem a csókja utáni vágy.