Megalkuvó vonzalom

23

Haku szemszöge

Mint a hűs vízcsepp úgy érintett meg Ben lágyan csiklandozva a bőrömet. Az apró anyajegyek vagy hibák ellenére finoman nyúlt hozzám, mintha elillanhatnék, és a tekintetétől zavarba ejtően tökéletesnek éreztem magam. Furcsa, hogy így zavarba tud hozni, pedig kettőnk közül ő az aki a legelképesztőbb. Tulajdonképpen még mindig hozzá kell szoknom ehhez a sok új érzéshez amit a közelsége ad. Viszont olyannak szeretem amilyen. Hogy milyen az az amilyen, pontosan nem tudnám megmondani....amilyen ő. 

Automatikusan mozdult a testem utána, s az arcélét a tenyerembe véve megsimogattam hüvelykemmel. Beledörgölőzve lehunyta pilláit, és csupán az elmémbe tetovált emlékképből nyerhettem vissza a szemében lévő csillagokat. Talán ezért is hasogatott a fejem. 

Fájó csuklómon éreztem a leheletét mikor egy csókot nyomott rá, és a mellkasomat ellepte a libabőr mihelyst a kezét a szívemre csúsztatta. Az meg mintha megparancsolta volna neki, őrülten verte ketrecét, élénken dobogva, mígnem átölelt, és a fülembe suttogta: - Ébredj!

Madár csiripelés és víz csöpögés, ez volt az amire feleszméltem. A fájdalom, mely a legtöbb helyen fáradhatatlan lüktetett eszembe juttatta a történteket. Megfontolt lassúsággal nyitottam ki a pillám, mintha Ben még ott lenne mégsem láttam semmit. Bekötötték a szemem...

Elcsesztem, nem figyeltem oda, csak a saját tervem után mentem, arra pedig egyáltalán nem gondoltam, hogy óvatosabb legyek. A lakókocsiba kellett volna maradjunk. Most meg itt ülök, feltehetően egy kemény széken, s mintha kötél vájna mélyen a bőrömbe, fáj a csuklóm. Nem tudom mióta lóghat a karom a fejem felett, de elzsibbadt a vállam is, és a tarkóm sajog a rá mért ütéstől. Tuti megtalálom aki fejbe vert és akkor kamatostul visszaadom neki úgy, hogy a fal adja a másikat!

Miközben dühödten hergeltem magam a távolban halkan nyílt egy ajtó, majd csapódott. Egyszerre több cipőt hallottam koppanni a padlón, így abba kellett hagynom saját magam idegesítését, mígnem kimért léptekkel közeledett felém valaki.

- Remélem élvezed a vendéglátást. - Figyelembe véve az elmúlt huszonnégy órámat, legalább pihentem, de tapasztalat alapján mondhatom, néha jobb a hallgatás, ezért nem feleltem. Csakhogy nem hagyott, s lekevert egy nagyot. - Talán süket vagy? 

- Au, ez kibaszottul fáj, ha nem számít rá az ember! - szívtam be fogaim között a levegőt -Mindenesetre élvezetesebb lenne a vendégszeretet, ha nem zsibbadnék.

- Na végre! Ki vagy te? - Á, biztos nem akarja tudni, vagy lehet én nem szeretném..

Mert ugye az igazság néha fáj. Ez pedig nagyon fájna mindkettőnknek. Főleg nekem, mikor megölne és biztosan megtenné! Istenem, veszélyben az életem, és nekem ilyenkor jön meg a humorérzékem...

Egész kevés idő jutott annak latolgatására hogyan is folytassam, de válasz előtt kiköptem vérem fémes ízét a számból. - Jó kérdés! - hangom csupán suttogásnak rémlett először, mígnem rájöttem jobb ha felszabadult maradok, legalább boldogan halok meg - Többször feltettem magamnak, de őszintén szólva én se tudom kivagyok.

- Egy vicces gyerek, az már biztos. Sajnos emlékeztetsz valakire. Mondd minden zsaru ilyen vicces? - Nocsak, mit akar ha tudja rólam? Ez most meglepett. - Azért kérdezem, mert érdekel mennyi kárt szenvedne a nemzet, ha kivágnám a nyelved. 

- Az keveset, de beszélhetnénk esetleg úgy, hogy lássuk egymást? A szemfedő nem túl átlátszó.

 - Rendben, adjuk meg a tiszteletet egymásnak. Vegyétek le róla! - osztotta parancsba és ahogy lekerült az anyag, fejbe szúrt a lámpa fénye - Tényleg csak pár órája ül ezen a széken? Olyan mint a mosott szar.