Megalkuvó vonzalom

4

Benjiro szemszöge

- Tudok járni egyedül, ne aggódj miattam. – Engedtem el Natsume vállát amibe eddig kapaszkodtam, mivel az az átkozott Haku, most már szellemileg és testileg egyaránt bántalmaz. Viszont megbocsájtok neki, belátom nagyon hatásosan, az ügyetlensége ellenére a férfira traktált. 

Nem mintha fájt volna a lábam, de megvártam amíg betámogat Natsume a suliba. Azon töprengtem mit érzek éppen, vagy mit kellene éreznem, hiszen a karjaiban tart. Szó se róla, kellemes érzés büntetlenül hozzásimulni , de az jutott eszembe, talán jobban szereti a hős típusú férfiakat, akik kibírnak egy karcolást.

- Ne ilyenkor féltsd a hírneved te suhanc! – Ripakodott rám, és hát adott pillanatban fogalmam se volt hogy magyarázzam el neki, hogy én máshogy értettem. Leszarom a többi diák véleményét! Tényleg ennyire más hullámhosszon vibrálunk gondolatban? – Hogy csináljátok? Veletek soha sem unalmas az életem. Amúgy ne várd tőlem, hogy megvárom amíg felbaktatsz az első emeletre. Egy hétig várhatnék mire egyedül feljössz. Inkább elviszlek a hátamon. Elbírlak ígérem!

– Oké. – egyeztem bele tétován. Némileg frusztrált és egyben izgatott, hogy a vállára tehetem az állam, miközben a lábaim átfutnak a derekán és a nyakából lélegezhetek. Mit tagadjam? Egy huszonkét éves egészséges srác vagyok. Mitöbb mindenhol egészséges..

Felsegített az első lépcsőfokon, hogy kényelmesebb legyen a hátára venni és míg elém állt, rendben ment minden a forgatókönyv szerint. Majd a keze becsúszott lassan a térdhajlatom alá, végig simítva libabőrömön a nadrágon keresztül. Akkor már visszatartottam a lélegzetem. – Ugye jobb mint rajtaállni? – Bólintottam, noha nehezemre esett két dologra koncentrálni. Főleg lentre figyeltem, nehogy bajok legyenek. Így meg még, hogy beszélt is nem könnyített a dolgomon. A szívem eszméletlenül kalapált. - Kapaszkodj erősen!

Ez volt a végső szava és én onnantól kezdve a testben lévő hormonokat soroltam magamban, hogy ne tudjak másra gondolni. Akkor fejeztem be amikor leültetett a betegágyra. – Ne mozdulj! – Fordult felém.

- Oké. – néztem a szemeibe.

- Vagyis de, vedd le a nadrágod. – nyalta meg a száját kissé talán sürgetve szemeivel.

- Oké – Mondtam harmadjára is ezt az egy szót, és megköszörülve a torkom űztem el azt a tévképzetet, hogy zavarba hoz. – Ez egy kicsit gyors..biztos ezt akarod?

- Szerintem nem eléggé. – mutatott rá sürgetve, hogy toljam már lentebb a nadrágom, de igazán nem tudtam eldönteni, hogy az alsómmal együtt vegyem-e le. Azonban szerencsémre dőlt belőle a szó, szóval az utolsó pillanatban meggondoltam magam. – Igyekezz, mert így nem látom mekkora a seb és nem tudom kitisztítani.

Ismét teljesen másra gondoltunk.

- Natsume! Kérdezhetek valami személyeset? – Emeltem meg a fenekem, hogy az anyag végre a földre kerüljön.

- Ki vele! – Porolta le azonnal a nadrágom és a mellette lévő székre tette.

- Te voltál valaha szerelmes? – egy pillanatra megállt minden tettében.

- Ha azt vesszük most is az vagyok, csak elérhetetlen akivel szeretnék lenni. – Húzta el a száját kezében a fertőtlenítővel.

- A suliból valaki? – Már nincs visszaút, utána kell járnom van-e értelme.

- Nem, házinyúlra nem lövünk. Vele néha esténként futok össze. – rázta meg a fejét - De nem is értem miért beszélek erről. – aztán rám mosolygott – Vagy tanácsot akarsz kérni?