Megalkuvó vonzalom

1

Haku szemszöge

Szart se tudok az egészséges életmódról, még annyit sem az orvoslásról, mégis némi kényszerrel jelentkeztem diákként egy ilyen egyetemre.

Azt hiszem a jó isten tehet a sorsomról, mert fittnek és jóképűnek születtem.

Én nem igazán értek ahhoz amit tanulunk, sőt, időm se akadna házidolgozatokat írni a munkám miatt, amit így is hazahordok, azonban a főnököm megköveteli tőlem a közepes teljesítményt, hogy ne keltsek feltűnést. Azt mondta rutin feladat kezdőknek. Egyszer azért megnézném, ezt ő hogy viszi véghez. Valójában tök mindegy mennyit sopánkodok, mert ebben a szakmában nem mondhatok ellent a felettesemnek. Még ha előre sejtettem mennyire el fogja szívni az összes energiámat és az időmet ha két életet élek. Meg kell csinálnom amit kér, és ha lehet mosolyogva. Szerencsére nem kitétel, hogy fejen állva tapsikoljak hozzá...

Gyerekkorom óta ezt akartam, erre a napra vártam, amikor majd engem küldenek. Na de nem egy iskolapadba! Ebből kifolyólag kevés erőfeszítéssel szerettem volna megúszni a tanulást. A drága előadó tanárunk, név szerint Ito Natsume pedig ösztönösen, ámbár nem szándékosan az utamba állt.

Pontosan akkor amikor kitalálta, hogy havi szinten adjunk le neki pár oldalnyi esszét az aktuális padtársammal aki mellé aznap lehuppantam. Persze mindenkitől ezt kérte a teremben, viszont én az illetőnek még a vezetéknevét se tudtam! Habár az nyilvánvaló volt a felsőbbrendű nézéséből, hogy ő egy okostojás. Egy gyönyörű tekintetű, szimpla, dögunalmas ember. A keresztnevét is csak azért sejtettem, mert a hátunk mögötti lányok túl hangosan járatták a szájukat róla, miután összeraktak minket.

- Hali tigris, Bennek hívnak igaz? - Suttogtam a jobb oldalamon ülő strébernek aki különös áhítattal leste a tanárt. Mosolyra késztetett, szinte rögtön leesett mi van a háttérben. Főleg a nyála árulta el ami majdnem lecsöppent, és az az apró fonál, mely a lélektüréből szakadt le, hogy körbejárja a férfit, magába szippantva külleméből az utolsó apró részletet, s aztán visszaolvadt a szemébe. Ráadásul a rettenetes ízlése ellenére még képes volt odaadóan magában vigyorogni. - Hahó, hallasz? - Vettem a hangom egy fokkal feljebb, de továbbra se foglalkozott velem, ezért megbirizgáltam a tarkóján lévő pille haját. Idegesített ahogy kiállt, biztosan elaludta.

- Ne érj hozzám! - Morrant rám arrébb csúszva pár centit.

Hm, legalább kaptam némi figyelmet...Nos, rajtam ne múljon. - De én hozzád akarok érni Beniló, olyan aranyosan hunyorogsz előre. - csavartam ujjam köré azt a bizonyos tincsét, amelyiknek már úgyis mindegy volt, s megtámasztottam karom a széke támlájánál. Bíztam a mázlimban, a csajok szerint kitűnő. Akárhogy is, de szükségem volt a tudására.

- Elég ne kóstolgass, a nevem pedig Benjiro te sötét.. - Fogott a karomra olyan erővel, hogy majdnem eltörte, mégsem állítottam magamon. Egyre jobban tetszett a játékunk, hiszen sejtelmem se volt, hogy létezik ilyen oldala.

- Az meg miféle gagyi név? - ráncoltam homlokom, miközben ő mély levegő vétellel Natsume fele fordult, hát a nyakába vetettem a karom, mintha csak régi cimborák lennénk - Na, Benihill, figyelj már rám. - csapott meg kellemes illata, s közelebb hajoltam egy szippantásra.

Véletlenül a nyakához ért az orrom. Halkan felkuncogott ahogy megrezzent, és a fejével a vállához szorította az állam. Mindketten megdöbbenten néztünk a másikra. Azt nem tudom neki mi járt a kis agyában, de nekem az, hogy mennyire szemtelenül aranyos. Végül ajkai ívei mérgesen megremegtek - Tch, - megvető pillantása majdnem könnyeket csalt a szemembe, de nem vagyok túlérzékeny típus. Sejtettem, hogy nem fogja magát könnyen adni. - Ülj máshova amíg szépen mondom!