Megalkuvó vonzalom

9

Haku szemszöge

Egyszerűen nem vágom miért szeretnek az emberek egymás mellett ébredni reggelente. Merthogy két lehetőséged van. Vagy a kínos érzés ráz ki az ágyból ami a tarkódtól érkezik, és úgy nézel szembe a másikkal mint valami idióta, hiszen nem tudod milyen kifogással lépj le. Vagy felébredsz egy százötven méter széles ágy leges legszélén egy tenyérnyi helyen, gúsba kötve nyálasan, amitől aztán úgy érzed magad mint egy idióta, és nem érted mit keresel ott. Tehát akármi legyen mindenképp idióta maradsz.

Ahogy tanult kollégám Karin mondaná ezek az olyan „mi a fasz?" pillanatok. Habár ő csak visszakérdezett amikor ezt ecseteltem neki, de teljesen helyt állt a kérdés.

Azonban ma reggel valami más. A százötven méterből minimum száz az enyém az ágyon, mert Ben annyira elaraszolt tőlem, hogy félő, ha felkelek ledobja a szivacs. Mitöbb, tudom, hogy a legszívesebben kirakna mint egy kutyát, amint kinyitja a szemét, ezért nincs bennem semmi kényszer. Azaz de. Magamhoz akarom húzni az illatától tobzódó takaróm alá, hogy jobban átmelegítsen és visszaaludjak. Talán a szernek valami mellékhatása, ám eszem ágában sincs lelépni. Egyedül azt remélem, hogy nem nő ki tőle még egy fejem.

Gondolataimat követve húztam be az ágy közepére, még zavart, ködös aggyal, hogy kiélvezzem ezt a békés momentumot, csakhogy felébredt, s rekedt hangja átszelte a nyugodt csendet. – A fenekemnél az egy merevedés?

Olyan édesen kérdezte, hogy lassan a cukorbetegséggel viaskodtam. - Dehogyis, csak a szokásos reggeli erekcióm. Aludjunk még egy kicsit. – A homlokom a tarkójához nyomtam, nagy ívben téve rá, hogy elszörnyedt, mert akkor lenne fura, ha máshogy viselkedne. Ez nála alap.

- Menj arrébb! Istenem mit tettem? Hmmh – mocorgott óvatosan, aztán a pihenés utolsó mozgató erejét is elüldözte belőlem elhúzott nyöszörgése – Most mi lesz?

- Semmi. – cirógattam a mellkasát nyugtatásként - Ha bonyolítod a dolgokat az életed nehezebbé válik. – érveltem hátha beválik - Gondolj rám úgy mint az ágymelegítődre, vagy a lágy szélre ami átfújt rajtad.

A hasonlatom kétségkívül nem nyerte el a tetszését. - Ugye viccelsz? Mondhatni az úthenger alatt aludtam. Hála neked fáj mindenem, aligha lehetne szellőnek titulálni.

Bágyadtan sóhajtva engedem el mielőtt a hátamra gurultam. - Ne engem hibáztass! – Nem akartam seggfej lenni, de veszélyesen közel jártam ahhoz, hogy kibukjon belőlem némi utalás az esténkre, ahol ő harsogta, hogy erősebben. Mindenesetre leálltam vele vitázni, mert hihetetlenül jólesett a reggeli csevej, pedig ha a saját elhatározásaimat követném, már a szobámban hédereltem volna. - A sorsunk meg van írva, de nem én írtam. Azt a löttyöt viszont te csináltad.

Kevésbé voltam zavarban amikor rá mosolyogva összenéztünk, mint amennyire ő cikinek érezte a helyzetet. - Egészen élveztem az estét, és nem hibáztatok senkit csak.. 

- Prűd vagy. – segítettem ki.

- NEM! - Förmedt rám, és nem tudtam eldönteni, hogy érdekes, vagy botrányos, hogy még mindig ugyan úgy izgat mint tegnap.

Határozottan imádom a szemeit, hogy ilyen sejtelmesen csillognak akkor is amikor legszívesebben megölne, holott ez ingoványos talaj. Egyáltalán nem vagyok rá felkészülve érzelmileg. Általában szeretem a szexet és ez izgat a partnereimben a legjobban. Benne azonban jelenleg minden lázít. Ugyan szerelmes nem vagyok, és nem is akarok lenni, de egy különös határon táncikál ami a barátság és a nem barátság között lebeg. Szerencsére távol állok az sz-betűs szótól, de a szokásostól eltérően újonnan szerzett érzésekkel lettem gazdagabb.