Apaként az élet

▪️19. rész ▪️

CHRIS

Hihetetlen ami történik velem. Egyetlen vágyam volt, hogy velük lehessek. Hogy Lara megbocsájtson és esélyt adjon nekem.

Amióta az eszemet tudom egy műhelyről álmodoztam...és most hála neki ez megvalósulni látszik.

Lizával sétáltam miközben ezen gondolatok jártak a fejemben.
Egyetlen dolog árnyékolja csak be ezt a hangulatot...hogy most Olivia biztosan uszítja ellenem.

- Nagyon édes kislány. - lépett oda egy idős hölgy - Szoktam látni az anyukájával. Örülök, hogy végre együtt a család.

- Köszönjük. - mosolyogtam.

Nem akartam bele menni a szerep leosztásba, egyébként is én lennék a legboldogabb ember ha Lara valóban az anyukája lenne.

Lassan vissza indultunk. A házban friss illat volt.

- Megjöttünk. - szóltam a nappaliból.

Nem jött válasz.

A konyhában és a szobákban nem volt.

A fürdőből halk dúdolást hallottam. Elmerülve a habok között találtam rá.
Mivel be volt dugva a füle próbáltam nem megijeszteni, így szembe léptem vele.

- Már meg is jöttetek?!

- Elég nagy kört mentünk, elaludt. - léptem egy csókért. 

- Úgy elrohantál.

- Nem akartam hallani, hogy Olivia ellenem beszél.

- Tudod mit hallottál volna? - kérdezte a habok közül - Hogy bocsánatot kér, elmondja, hogy félt és nem akarná hogy újra fájdalmat okozz, de el kell fogadja hogy szeretlek. - válaszolta a bólintásomra.

Nem gondoltam volna.

- Közöltem hogy én is mondig mellette vagyok ha vissza megy Mikihez újra és újra...pedig ő is tudja hogy Miki sosem változik.

- Így? - meglepett.

- Így...és rá is tettem a telefont. Hagy gondolkodjon el.

- Miattam ne vessz össze vele.

Meghallottam Lizát sírni.

- Mindjárt jövök én is. - szólt utánam.

Még törölközőben volt mikor a gyerekkel rohantam hozzá.

- Tűz forró.

- Vetkőztesd le. - mondta belépve a zuhanyba ahogy végeztem át vette a kislányt.

Nagyon aggódtam még sosem volt beteg.

- A szekrényben van egy matricás hőmérő idehozod?

Szinte futottam érte. Rátettük, pár perc alatt ki is mutatta, hogy 39 fokos láza van.

- Mit csináljak? Hogy segítsek? - járkáltam idegesen.

- Először is nyugodj meg. Készíts a pelenkázóra mindent.

Tettem amit mondott, de megnyugodni nem tudtam. Lara a mellkasán tartva a kislányom ringatva énekelt neki.

- Kicsi vagy még, de erőd van,
biztonságban vagy itt, a karomban!
A kapocs köztünk törhetetlen,
lásd, itt vagyok, óh, ne sírj! A szívem vigyáz rád, a szívem vigyáz rád!
Mostantól, és mindöröké már.
A szívem vigyáz rád,
hisz mindegy, ki mit mond.
A szívem vigyáz rád, mindig!

Disney© Tarzan

Napról napra szerelmesebb tudok lenni belé...amilyen odaadással van a lányom fele. Mintha a sajátja lenne. 

A dal hatására Liza megnyugodott. El is pilledt.

- Most már talán lement neki. - értem hozzá - Nem olyan meleg.

Csak bólogatott.

- Add csak. Szállj ki te is, már lila a szád.

- A tapaszt. - alig értettem úgy vacogott.

- Na gyerünk kifelé. -  fogtam meg a kezét és húztam ki - A végén még te is lebetegszel nekem.

Lara köntöst kapott magára úgy jött a szobába.

- Ne csatold be. Megmérem a lázát. - lépett oda.

Szerencsere elég jól lement neki. Az öltöztetés többi részét megcsinálta így én kimentem egy adag tápszert csinálni.

- Oda adom neki, öltözz fel. - vettem át tőle. 

Csak próbálkoztam, de nem evett. Sem nálam sem Laránál. Inkább elaludt.
Betettem az ágyába, majd az ajtóban álló barátnőm mellé léptem.

- Aggódom. - motyogta.

- Tudom...én is. De nem lesz semmi gond.

- Azon gondolkodom mit csináltam rosszul...

- Butaság! - szakítottam félbe - Nézz rám!   Mindent tökéletesen csináltál, ilyen előfordul. - próbáltam nyugtatni.

A szoba ajtaját nyitva hagyva kimentünk a nappaliba.

- Mit csináljak neked vacsira? - kérdezte a konyhába indulva.

- Inkább gyere ide. - nyújtottam a karom felé.

Az ölembe ülve ölelt át.

- Szeretlek. - súgta.

- Én is téged. - csókoltam meg.

A hajam babrálása közben simogatta a nyakam. Ezen felbátorodva köntöse alá jutattam a kezem. Az oldalát simogattam.

Két hónapig távol voltam tőle és bár minden porcikám arra vágyott az első pillanattól, hogy testünk eggyé válljon ehhez idő kell. Idő, hogy újra bizalmat kapjak tőle.

Ahogy ajkai a nyakamhoz értek nagyot sóhajtottam. Nem tudtam sokáig vissza fogni magam. Vadul csókoltam.