Apaként az élet

▪️58. rész ▪️

CHRIS

Hónapok óta leste ezt a koncertet...jegyet keresett rá sikertelenül...erre jövök én és bamm.

- Ezt hogy?! Nem hiszem el. - annyira izgatott és boldog volt.

Végig tombolta a koncertet. Énekelt, táncolt húzva magával engem is.

Az étterem tetszett neki, a koncert állati jó volt és ez még mindig nem minden...
A partra viszem...vár némi rózsaszirom, pezsgő, eper, szőlő, ananász és csokiszökőkút. Mindközül emiatt izgulok a legjobban. Megkérem a kezét. Olyan régóta tervezem már, mindent jól átgondolva, milliószor megfogalmazva a tökéletes szöveg most mégis remeg a gyomrom.

- Ez eszméletlen volt! - ölelt át - De hogy?!

- Az legyen az én titkom. - kacsintottam rá.   

A koncert után megindult volna kifelé a tömeggel.

- Várj még. - húztam vissza.

Láttam, hogy nem érti.

Az emelvény nem csak azért volt, hogy jobban láthassuk a színpadot...az emelvény plussz tulajdonsága a pincéren kívűl az is, hogy személyesen jön ide fotót készíteni és autógrammot adni a fellépő.

Ahogy közeledni látta némán figyelte  könnyes szemmel míg fel nem lépett hozzánk. Akkor elsírta magát.

- Ezt te ?! Úristen...

Nagyon kedves volt elkészült a közös kép, aláírt neki majd elköszönt.

- Nem hiszem el...én...

- Ezért a mosolyért bármit elintézek. - töröltem le egy kigördülő könnycseppet - Most viszont induljunk.

- Ugye nincs több meglepetésed? - nézett rám.

- Nekem?! Oooo dehogy. - emeltem fel a kezem ártatlanul.

Átkarolva sétáltunk ki. Az épület előtt már várt a kocsink sofőrrel.

- Ha ezt Brúnó megtudja...

- Ő intézte a sofőrt.

Mindenről tud, beavattam.
Lassan elértünk a parthoz, így utunk utolsó állomásához értünk.

- Baba...Bízol bennem?

- Igen.

- Akkor most bekötöm a szemed. - vettem elő egy kendőt.

- Chris...

- Csak bízz bennem. - csókoltam meg.

Kiszállva bekötöttem a szemét. Átkarolva indultam el mellette.

- Lassan...itt homokos lesz.

- Ki fogom törni a bokám. - erősen kapaszmodott a karomba.

- Vigyázok rád!

Ahogy egyre közelebb értünk hevesebben vert a szívem. A helyszín csodásan néz ki, gyertyák vilagítják be a területet.

- Miért engedsz el?! - kétségbe esett.

- Leveszem. - léptem mögé.

Lassan bontottam ki a csomót...majd hagytam hogy leessen.

- Nyisd ki a szemed. - suttogtam.

A látvány ismét sírást váltott ki belőle.

-  Istenem...

Az asztalhoz ülve töltöttem a pezsgőből.

- Remélem, jól érezted magad...

- Viccelsz?! Még most sem tértem magamhoz. - válaszolta óriási mosollyal.

- Ennek örülök. 

Hagytam, hogy a beszélgetés más irányokat vegyen ezzel ülepedni az eddig történteket. Vártam a tökéletes pillanatra ... aztán azt éreztem, hogy most vagy soha.

- Tudod...van még valami ... amit el akartam mondani... - kezdtem a mondandómba fogva a kezét - Amikor először megláttalak ülni azon a padon, a könyveddel a kezedben azt gondoltam milyen gyönyörű lány. Normál esetben az ember lát valakit, megnézni majd elfelejti...de te más voltál. Rád nézve furcsa érzés tört rám. Furcsa, ismeretlen érzés. Olyan szinten megfogtál...folyamatosan rád gondoltam, látni akartalak újra és újra. És ahogy megismertelek egyre erősödött bennem az a fura érzés amit az első pillanattól fogva éreztem, amit a mai napig érzek. Bár tudom, nem vagyok a legjobb ember, nem vagyok a legjobb társ de szeretnék a legjobb lenni. A legboldogabbá tenni téged.

- Boldog vagyok. - suttogta könnyes szemmel.

- Nem egyszerű eset a miénk. Vagyok én...egy igazi suttyó, aki talán meg sem érdemelte, hogy szeresd te mégis szeretsz engem. Mindemellett van egy lányom...akit te szintén szeretsz az első pillanattól kezdve. Azok után amennyi fájdalmat átéltél már miattam, meg sem érdemlem, hogy szeress. Te mégis itt vagy és nem engeded el a kezem. - megálltam egy pillanatra, hogy össze szedjem magam mert belegondolva  a sírás tört rám - Tudnod kell, hogy az az érzés bennem már nem ismeretlen...tudom mit érzek... Elsöprő szerelmet irántad...mindent felégető vágyat amit csak te váltasz ki belőlem...és mérhetetlem büszkeséget mert Te vagy az a nő aki mellett megtaláltam a boldogságot. Aki mindent jelent nekem. Mindent ma...holnap és mindaddig míg a szívem dobog  ... - elő vettem a kis dobozt a zsebemből  - Lara...- térdeltem le - Hozzám jönnél feleségül?!

Zokogva borult a nyakamba.

- Igen! - csókolt meg - Igen, igen, igen!