Apaként az élet

◾️26. rész ◾️

CHRIS

Nem voltam nyugodt amikor ott hagytam ezután a magán akció után. 

- Minden rendben volt itthon. - fogadott Brúnó.

- Legalább itt. Lara alkotott bent. - ültem le a kanapéra majd elmeséltem a történteket.

- Az durva. De megértem, én bele örülnék ha nem kelhetnék fel.

Valahol én is megértem.

Bementem Liza szobájába és leültem a fotelbe. Imádom nézni ahogy alszik. Igazi kis angyal.

Larának küldtem pár képet róla majd tovább nézve a fotelben aludtam el.

Reggel Liza gügyögésére ébredtem.

- Jó reggelt hercegnőm. - léptem a kiságyhoz egy nagy nyújtózás közben.

- Aja. Aja. - hallatszott ki a gügyögésből amit én anyának vettem ki.

Nagyon nézett a forelre.

Mia képe villogott a kijelzőn.

Felvettem a telefont és át nyomtam videóra.

- Sziasztok! Istenem de jó látni manócska!

- Aja! - kiabálta nagy mosollyal Liza.

- Aja?! Lara akar lenni? - jött be Brúnó. 

- Anya. - motyogta Lara könnyek között - A kórházban kezdte mondani. A nővérek mindig úgy jöttek be, hogy na anyuka...Probáltam megmagyarázni, hogy én nem...

- Nem te szülted, de nálad jobb anyja nem lehetne Lizusnak! - vágott a szavába Brúnó.

- Ezt magam sem Mondtam volna másként.

- Na hagyjátok abba mert sírni fogok.

Közben lementünk megreggeliztünk.

- Most le kell tennem, jönnek be. - rakta le gyorsan.

- Mi lenne ha együtt mennénk be? - mondta Brúnó.

- Lizust nem engedik be.

- Pár percre csak megengedik. Vagy esetleg az udvarra Larát kiengedik.

- Próbáljuk meg. - mentem bele.

Ha ez össze jön mindketten nagyon boldogok lesznek.
Elkészültünk majd el is indultunk.

- Chris.

- Doktor úr...Van valami fejlemény?

- Tornász van nála most is. Segít átmozgatni. Ha végez okosabbak leszünk. 

- Akkor addig nem megyek be. Viszont kérdeznék...Nem leherne hogy egy pár percre behozzam hozzá a kislányt?

Nagyon elgondolkodott...végül belement.

- Tényleg csak néhány percre.

Azonnal írtam Brúnónak, hogy jöjjenek be.

Kis várakozás után amikor a tornász kijött én bementem Lizával.
Lara az ablak felé fordulva feküdt így nem látott minket.

- Aja. - motyogta Liza erre rögtön megpördült.

Könnyekkel teli szemekkel nézett ránk.

- Megengedték!? - kérdezte - Istenem mennyit nőttél.

- Igen.

- Megfoghatom? - válasz nélkül az ölelébe adtam közben egy csókot loptam.

- Chris beszélhetünk? - nyitott be az orvos.

- Mindjárt jövök. - fordultam Lara felé.

Kimentem.

- Baj van?

- Lara elutasítja a torna kezelést. És azt is mondta, hogy haza megy saját felelősségre.

- Beszélek vele. Nekem ezekről semmit sem mondott.

Ledöbbenve hallgattam.

- Próbáld jobb belátásra bírni. Ha fel fog tudni kelni, én haza engedem. De ehhez ő is kell.

- Értettem. Megteszek mindent.

Mielőtt vissza mentem volna a szobába felhívtam Brúnót, hogy jöjjön Lizáért.

- Gyere baba, Brúnó bátyó haza visz. - vettem volna fel.

Annyira kapaszkodott, nem akarta elengedni Larát. Sírva kiabált érte.

- Sh semmi baj, nem sokára ő is jön haza kicsim! - nyugtattam.

- Nyugi megleszünk. - mondta Brúnó át véve a kislányt.

Lara is sírt. Átöleltem.

- Nagyon szeret téged.

- Én is őt.

- Akkor miért nem hagyod hogy az orvosok segítsenek? 

Kérdőn nézett rám.

- Mindent tudok.

- Chris...el akarok menni innen.

- Ahhoz az kell, hogy jól legyél! Hogy fel tudj kelni, ebben akarnak segíteni a tornával is! - próbáltam hatni rá - Hidd el én lennék a legboldogabb ha végre magunk mögött tudhatnánk ezt az egészet és veled feküdhetnék, veled ébredhetnék.

- Szörnyen fáj. Egy óra kínzás amit csinálnak. Ez nem segítség!

- Szerelmem...

- Nem akarok több fájdalmat. - sírta el magát.

Szorosan átöleltem. Minden érvem elszállt.