Apaként az élet

▪️21. rész▪️

CHRIS

Az éjjel be mentünk a kórházba. Liza újra lázas, de ezuttal nagyon magas.
Lara maradt bent vele. Szörnyű volt ott hagyni őket. Haza mentem, hogy össze szedjem nekik a szükséges dolgokat.

- Pelus, törlőkendő, ruhák, ruhapelenka, törölköző. Popsi krém, fürdető szer. Plusz takaró. Tápszer, víz, cumisüveg. - soroltam az eddig bepakoltakat.

- Igen, meg kérlek a konyhában a mosogató alatti szekrényben van az a fertőtlenítő kendőt azt hozd el. - mondta el hívásban.

- Neked mit vigyek? - kérdeztem.

- Semmit. - megfordította a kamerát - Ez a szobánk.

- Na ne. - borzadtam el.

- Amíg nem érsz be a dolgokkal semmihez nem nyúlok.

- Intézni fogok valamit. - ez borzalom.

- Nee. Hagyd a fenébe. Az a lényeg, hogy Liza rendbe legyen.

- És még azt mered mondani hogy senki vagy... - utaltam vissza arra amit a kórházban mondott - Nem kívánhatnék jobb anyát.

- Szeretlek titeket.

- Mindjárt megyek vissza. Csók. - köszöntem el.

Azért egy két szett váltás ruhát és egy takarót Larának is tettem be. Aztán vissza indultam.

- Had vigyem be, csak pár perc az egész. - könyörögtem a nővérpultban.

- Jó vigye...de maximum 5 percet maradhat!. - szigorú volt de legalább bemetek.

Kopogás után léptem be a pici szobába. Kamerán keresztül még nem is volt ilyen borzalmas.

- Azóta így alszik? - kérdeztem látva ugyan abban a pózban látva Lizát.

- Igen, ha át veszed lepucolom gyors az ágyat és akkor be tudjuk tenni.

Félve fogtam meg a karjában lévő tű miatt.

- Nem maradhatok csak 5 percig. - mondtam.

- Sietek. - át törölte az ágyat majd a pelenkázót is - Egy textil pelust azért alá rakok.

Úgy is tett, majd Liza is bele került az ágyba.

- Amíg alszik letörlök minden mást is.

- Remélem nem kell sokáig itt maradnotok. - öleltem át.

De már jött is a nővér hogy mennem kell.

- Szeretlek. - csókoltam meg mégegyszer majd elhagytam a szobát.

Otthon csak idegesen járkáltam volna, így inkább kerestem egy edzőtermet. Ott töltöttem el az időt míg újra bemehezek hozzájuk. Jól esett kiadni magamból a feszültséget.

Mikor végeztem felhívtam Larát.

- Szia. - vette fel szinte azonnal.

- De gyorsan felvetted.

- Vártam már hogy hívj.

- Baj van?

- Neem. Csak egyszerűen megőrülök egyedül itt. Liza alszik a lázcsillapító elnyomja.

- Nem sokára megint bemehetek. Vigyek valamit?

- Csak legyél itt. Nem kell más.

- Pár perc és ott vagyok. - közben már úton voltam oda.

Sietve léptem át a kórház kapuját.

- Végre. - ölelt át ahogy beléptem.

A doki is bejött. Elmondta hogy a labor eredmények jók de megfigyelésre bent tartaná pár napra.

A délutáni látogatást rövidítették így alig 20 percet maradhattam.

- Hívlak majd. Szeretlek. - intettem vissza mikor a főorvos kivonszolt el sem köszönhettem rendesen.

Nem értettem mi oka ennek, de nem tehettem semmit sem. Haza kellett mennem.
Ahol meglepetésemre ott várt Olivia.

- Szia. Hát te? - kérdeztem kiszállva a kocsiból.

- Larával akartam beszélni...nem ír nem reagál tegnap óta. Aggasztott.

- Lizával bent van a kórházba. Nagyon belázasodott ezért bevittük. Épp onnan jövök. - avattam be.

- Jaj istenem. De nincs nagy baj ugye?!

- Nem semmi komoly elvileg.

Behívtam.

- Ma már nincs látogatás, de biztos örülne ha felhívnád.

Tárcsáztam is.

- Sziasztok. Végre ébren is látlak hercegnőm. - Liza vigyorgott.

- Van valaki aki szeretne veled beszélni szerelmem. Én most át adom neki.

- Kicsoda? - kíváncsiskodott.

Látva Olviát meglepődött.

Magukra hagytam őket. Egy kávéval kiültem a teraszra.

Gondolkodtam, terveztem holnap amíg nem mehetek be hozzájuk elmegyek a műhelyhez, megnézem mi használható.

- Köszönöm, hogy megbeszélhettem vele. - jött ki Olivia.

- Sikerült?

- Igen, minden rendben. Tőled is bocsánatot szeretnék kérni.

- Nem kell, megértem a te álláspontodat is. Valószínűleg ugyan így tennék.

- Akkor is. Sosem láttam olyan boldognak azelőtt mielőtt téged megismert volna.

Jól esett ezt hallani. Tényleg boldoggá szeretném tenni.

Maradt még egy kicsit aztán elment.

Magamra maradva szörnyen éreztem magam. Hiányzik Lara, és Liza. Velük vagyok teljes.