Apaként az élet

◾️46. rész◾️

CHRIS

Pokoli napokat éltem át mióta elment Oliviával. Hiába hívtam, írtam soha semmire nem kaptam választ. Úgy éreztem tennem kell valamit. Ezért is indultam útnak, odamentem a szórakozó helyre ahol a feltett kép alapján lehettek.

Most először előnyömre vált a rengeteg buli. Elsőre megtaláltam a helyet. Meglepte hogy ott vagyok, de Olivia jobban kiakadt. Kibukott a dolog, csak azért hozta el, hogy nekem keresztbe tegyen. Tudtam volna mit mondani még neki, de Lara kiment az épületből így inkább utána indultam.

A kocsiban ülve hosszasan beszélgettünk.

- Rettenetesen hiányztál. - mondtam ölelve.

- Mégsem hívtál egyszersem. - tolt el.

- Hogy tessék?! - kérdeztem - Lara én milliószor hívtalak! Üzenetet írtam. Nézd csak meg. - adtam a kezébe a mobilom.

Láttam rajta a meglepettséget.

- Én ezekből semmit sem kaptam meg.  - megmutatta ő is.

Azonnal hívni próbáltam és bár úgy jelzett kicseng Lara telefonja meg sem szólalt.

- Ez bizonyára szintén Olivia műve. - dühös voltam rá.

- Nem tudom megérteni miért volt jó ez neki, miért lenne jó ha szétszedne minket ?!

- Én sem tudom de efelől nyugodt lehetsz szerelmem. - emeltem magamra a tekintetét - Amíg én létezem ezen a világon mindig lesz valakid, aki melletted áll mindenben.

- Ha el nem rontom. - motyogta halkan.

- Nem tudod. Tehetsz bármit itt leszek.

Mindent tisztázva indultunk útnak.

Lara az elsuhanó fényeket figyelte, csendben ült mellettem.

Szerettem volna megtörni a csendet, de nem tudtam mit is mondhatnék...
Végül zenét kapcsoltam.

- Tudod...ha történt bármi amíg távol voltál ...

- Nem történt. - vágott közbe.

- De ha mégi...

- Chris. - szólt rám - Nem! Minden este az ment amit akkor láttál mikor oda jöttél, ittam, elviseltem, hogy ott vagyok de egyáltalán nem éreztem jól magam. - mondta egy szuszra.

- Rendben.

- Az is hiba volt, hogy eljöttem akkor Liával. 

- Én sem tettem ellene eleget...mert nem tudtam, mivel teszek jót. Nem akartam erőltetni magam...miközben legszívesebben ott lettem volna minden percben melletted.

- Magam sem tudom mi lett volna és mi lenne jó... - tartott egy kis szünetet - Csak azt, hogy nem akarok távol lenni tőled.

Amikor a mondat első fele elhangzott a szívem kihagyott pár ütemet, azt hittem az következik, hogy ne folytassuk ... aztán kimondta a második felét és tonnás súly szakadt le rólam.

- Én sem akarom! - mondtam miközben magamhoz húztam egy csókra.

- Az útra figyelj. - tolt el.

Az út maradék részét bár csendben töltöttük, a kezét fogtam, a combját simogattam. Ha össze akadt a tekintetünk elmosolyodott.

Haza érve leparkoltam a ház előtt. Lara kissé tétovázva szállt ki.

Bár Brúnó poénkodása számomra megszokott, és alap helyzetben őt sem zavarná ... most nem tudom mennyire vevő ezekre így reméltem, hogy tekintettel a dolgokra nem fog bele menni a viccelődésbe.

- Nagyon hamar vissza értél. - szólt a konyhából Brúnó majd mikor kijött a nappaliba meglepve nézett Larára - Már gyorshívásra tettem Rose nénit ... ha a szükség úgy adná.

A reményeim itt elszálltak.

- Törölheted is. - böktem oda átkarolva Larát - Vagy tartsd meg magadnak...nagyobb szükséged van rá mint nekem.

- Itt minden a régi. - nevetett rajtunk.

- Viccet félre téve...örülök hogy haza tért a ház asszonya. - ölelte át Larát Brúnó - Már zártam a szobám ajtaját...féltem hogy rám mászik amilyen kanegér. - súgta neki.

- Mi változik ha itt vagyok? Ugyan úgy megteheti. - válaszolta komoly arccal.

- Kizárt! - vágtam rá - Ha megszűnne a női nem akkor sem tenném!

- Megnézem Lizát. - került ki minket - Ti meg meccseljétek le nyugodtan de ne a mi ágyunkba. - mosolyodott el a végére.