Apaként az élet

◾️45. rész ◾️

LARA

A haza érkezésem napját át sírtam, majd a következő napokban mindenkit eltaszítva magamtól csak voltam a világban. Nem beszéltem senkivel, kerültem mindenkit. Egyedül Lizához mentem be ha sírt, enni adtam neki. Ez az állapot tartott már jó ideje mikor megjelent nálunk Olivia.

- Te mit keresel itt?! - nagyon meglepett.

- Chris hívott...

- Nem kellett volna ... jól vagyok.

- Látom. Néztél már tükörbe? - állt elém - Elhiszem, hogy pokoli amin keresztűl mentél...de ez nem megoldás! Tönkre teszed magad. És a kapcsolatod is!

Csak mondta és mondta. Én pedig hallgattam.

- Velem jössz, elviszlek magamhoz pár napra. Bulizunk a csajokkal.

- Nem akarok bulizni.

- Itt akarsz aszalódni bent?! Senkivel nem beszélsz! Chris bele őrül abba hogy eltaszítod magadtól.

Addig beszélt, míg meggyőzött, hogy a jelenlétemmel csak ártok a körülöttem lévőknek.

Chris a nappaliban könyörögve kért, hogy maradjak. Mégis kisétáltam az ajtón. Olivia bele is vetette magát abba amihez a legjobban ért...bulit szervez.

- Nekem ehhez tényleg nincs kedvem.

- Nem hagyom, hogy egy szobában aszalódj tovább!

Bármit is mondtam volna le csittegett. Így hamar a discoban találtam magam.

Nem volt ez másként egyik nap sem. Nappal aludtunk, éjjel pedig a szórakozóhelyeket jártuk.

De itt sem tudtam másra gondolni csak arra az elvesztett lélekre és Chrisre.

Egy hete vagyok itt, mindennap buli.  Épp most is oda tartunk. Az ital valamellyest segít kizárni a gondolataim.

- Lara. - hallottam ismerős hangot.

Megfordulva Chris állt előttem.

- Chris teljesen elrontod... - Olivia kiakadt a jelenléte miatt.

- Azt kértem segíts! Nem azt, hogy elszakítsd tőlem. - állt előtte dühösen.

Szó szót követett hangos vitájukra figyelt mindenki a bárban. Én meg csak álltam kettejük közt.

- Te is elszakítottad tőlünk ideje volt vissza kapd! - mondta ki Olivia.

- Tessék?! - kérdeztem ledöbbenve.

- Én sosem tiltottam meg neki semmit sem! - folytatta Chris.

- Elég! Ez az egész most mégis miről szól?! - de mintha itt sem lennék.

- Arra kértelek segíts, kizökkenteni abból az állapotból amiből nekem nem sikerült erre te bosszúból elhozod csak hogy belém rúgj?!

- Nekem legalább sikerült!

- Sikerült?! Valóban? - fordultam a barátnőm felé - Az hogy itt vagyok iszom, lötyögök veletek nem jelenti azt, hogy idebent - kezem a mellkasomra tettem - Nem ugyan abban az állapotban vagyok mint otthon! Nem tudom melyik a rosszabb!

- De ... azt hittem jól érzed magad.

Kikerülve őket kimentem az épületből. Levegőt akartam.

A barátnőm kicsinyes bosszújának bábja voltam?! Azért, hogy keresztbe tegyen annak akit szeretek?! Ez szörnyen fájt.

Legszívesebben elmentem volna innen egymagam. De amilyen alakok voltak kint inkább elvetettem a gondolatot.

- Lara ... - jött utánam Chris szinte azonnal - Vedd ezt fel, hideg van. - adta oda a kabátját.

- Köszönöm. - makogtam - Hazaviszel? - néztem fel rá, olyan jó volt látni végre.

Bólintott.

- Én inkább levetkőztetnélek bébi. - szólt oda az egyik alak.

Chris rögtön befeszült. Épp oda fordult volna.

- Kérlek...ne is figyelj rá. - tartottam vissza - Menjünk.

Hallgatott rám. Elsétáltunk a kocsihoz, miután beültem becsukta az ajtót és ő is elfoglalta a helyét a vezetőülésen.

- Szét vertem volna... - jelentette ki.

- Részeg volt és idióta. Felesleges bele állni.

Közben elindultunk. Csak őt néztem, hogy mennyit változott, hogy milyen aggodalommal néz rám.

- Megjöttünk. - állt meg.

Olivia háza előtt álltunk.

- Tudnod kell, hogy rettenetesen hiányzol nekem. Nem azért jöttem, hogy kényszerítselek rá, hogy velem gyere ... ha itt akarsz lenni elfogadom csak nem bírtam már nélküled. Nem láttalak, nem hallhattam a hangod...

Csak mondta és mondta. Nem tudtam szóhoz jutni. Magamhoz húzva megcsókoltam, így elhalgattatva őt.

- A haza ott van ahol te vagy. Ahol ti vagytok. - mondtam kissé elhúzódva.

- Ez azt jelenti ... 

Majd kiugrott a bőréből.

- Menjünk haza. - mondtam összekulcsolva az ujjaink.

Megcsókolt majd elindult.

- Én nem akartalak eltaszítani magamtól ... a helyzetet nem tudtam vagyis nem is tudom kezelni. Mindenki előtt tartani magam ezt teszem mióta az eszemet tudom. - lehet, hogy az a néhány vodka mondatja ki velem ami a lelkem mélyén van - A kórházban, otthon ... sehol sem voltam egymagam, hogy kiadhassam magamból a fájdalmam.  Ezért zárkóztam be, hogy egyedül legyek. Ne kelljen erősnek mutatnom magam senkinek.

Lassított és megállt. Nem értettem míg felém fordulva beszélni nem kezdett.

- A szerelmem vagy. Soha így senkit nem szerettem még, és nem is fogok!
Bár az esküvőkön klisének tűnik a mondat miszerint jóban rosszban míg a halál el nem választ de én ezt teljesen így gondolom az első perctől kezdve, ahogy megismertelek! - a kezem fogta miközben beszélt végig a szemembe nézett - Fogni akarom a kezed ha boldog vagy, ha szomorú vagy, ha bármi fáj, ha sírsz, ha nevetsz...mindig. Előttem nem kell mást mutass bármit is érzel!

Szavai könnyeket csaltak a szemembe.