Apaként az élet

▪️22. rész ▪️

LARA

Egy napja vagyok bent Lizával a kórházban, az első éjszaka amit a széken ülve ébren töltöttem.
Liza sem aludt jól, a folyosóról beszűrődő fények, hangok zavarták.

- Jó reggelt. - jött be a nővér valamikor a hajnali órákban - Minden rendben? Nem lázas?

- Most nincs láza.

- Rendben arra szeretném kérni csak nagyon fontos esetben hagyják el a szobát, csak maszkban. Lezárják a kórházat járvány veszély miatt. Látogatók sem jöhetnek.

- Tessék!?

- Sajnos ezt a szabályt muszáj betartanunk. - ezzel ki is ment.

Hát ez csodás...

Reggel igyekszem majd korán hívni Christ, hogy ne jöjjön ide feleslegesen.

- Mi ez az egész? Nem engednek be. Itt állok a kórház kapujában. - mondta mérgesen.

- Lezárták az egész kórházat valami járvány miatt. A szobából sem mehetünk ki. - mondtam el amit tudtam - Akartalak hívni de megelőztél.

- Alig vártam hogy lassalak végre titeket...nem hiszem el.

- Én sem örülök. - közben Liza épp felkelt.

- Hallom ébred. - át is nyomta kamerára.

A haza úton és otthon is hívásban voltunk. 

- Vizit lesz, utána hívlak. - tettem le látva a dokit és a nővéreket az ajtóban.

Nagy dolgok nem történtek, papírokat töltötték minden rendben van e és ennyi.
Ez ment már három napja. Harom napja nem alszom, ugyan abban a ruhában ülök itt.

- Szerelmem bemegyek Lizához te pedig haza jössz pihenni.

- Nem hiszem, hogy megengednék, meg csak mehetünk már haza. - legalábbis nagyon bízom benne.

- Beszélek a dokival. Ez nem állapot.  - bontotta a vonalat.

Egy órával később hívott. 

- Komolyan mondom katasztrófa ami ott megy. - mérgelődött - Nem javasolják hogy bemenjek váltani téged...de másik szobát sem tudnak adni mert tele az osztály.

- Kibírom ne idegeskedj ezen.

Megnyugtatni nem sikerült, de Liza felébredt és így a figyelem rá irányult.

Teltek a napok ... másfél hete vagyunk bent. Tegnap óta nincs láza. Én viszont egyre rosszabbul érzem magam. Talán a fáradtság üt ki.

- Ma ha nem jöhettek haza is elhozlak. Pihenned kellene.

- Én már nem bízom semmiben ...minden nap abban voltam hogy na majd ma... de nem. Én elengedtem. 

- Nekem kellett volna ott maradni.

- Neked sem lett volna jobb itt ülni. Sőt...te kibontottad volna a falat ettől a bezártságtól.

Igazat adott nekem. Liza evett majd nagyokat ásított.

- Próbáljatok meg aludni. Te is szerelmem. Olyan rossz ilyen kimerültnek látni.

Elköszöntünk, Liza elaludt. Én csengettem a nővérnek.

Az hogy a fáradságon kívül majd szét esett a fejem, fájt a hasam már kibírhatatlan lett. A nővér beküldte az orvost aki teljes védő felszerelésben érkezett.

- Ezt a tesztet elvégezzük. - mondta - Más  tünete van?

- Nehéz légzés. - ez néhány perce kezdődött és egyik pillantról a másik egy rosszabb és rosszabb lett.