Apaként az élet

◾️44. rész ◾️

CHRIS

Annyira örültem amikor azt mondta a doki, hogy haza jöhetünk. Jól meg is leptük Brúnót, nem szóltam haza.
Lara azonnal elvonult én váltottam pár szót Brúnóval majd benéztem Lizához és a hálóba mentem. A földre rogyva zokogott. Már kiabálva próbált kizavarni mikor Brúnó bejött és kihúzott.

- Eressz már! - hadonásztam - Engedj  el!

A nappaliban meg is tette ezt.

- Hagyd egy kicsit...

- Ott kellene lennem vele! - dühöngtem.

- Nem akarja! - taszigált vissza mikor újra meg újra a szoba felé indultam.

Ettől csak még idegesebb lettem. Mérgemben inkább eljöttem otthonról. Csak száguldoztam a városban egy ideig. Lehiggadtam valamellyest így haza mentem. Brúnó a nappaliban altatta Lizát.

- Nézd ki van itt?! Apa.

- Már aludnod kellene. - vettem át.

- Nincs változás, nem jött ki, de már nem hallom sírni. - mondta közben.

- Megnézem. - vissza adtam Lizát aki már el is aludt rajtam.

Lassan nyitottam rá az ajtóra, meglepett, hogy nincs zárva. Lara az ágyon kuporodva alszik. Szeme piros a sok sírástól. A homlokát is melegnek érzem, most mégsem keltem fel. Inkább borogatást hoztam be amit a csuklójára tettem.

- Lizát betettem az ágyába. - mondta halkan az ajtóban állva Brúnó.

- Köszi.

- Tudok ... valamit...

- Nem. - ki sem vártam hogy a mondat végére érjen - Feküdj le nyugodtan.

Szó nélkül fordult ki.

Én csak ültem és néztem őt, ahogy alszik közben folyamatosan azt figyeltem mennyire forró.

Hajnalban mocorgásra ijedtem fel.
A szemem kinyitva csak azt láttam ahogy Lara bemegy Lizához aki sír.

Utána mentem, az ajtóból néztem ahogy a karjaiban tartva ringatja és altatja vissza.

- Adjam oda? - kérdezte felém fordulva.

- Ne. - léptem oda hozzájuk - Szeretlek nézni titeket.

- Azt hittem, a történtek miatt nem akarod...

- Butaság. - öleltem át.

Liza hamar elaludt, miután ágyba tette vissza mentünk a hálóba. Hamar elaludt, mellette én is.

A napok teltek, és bár biztos voltam benne, hogy Larát megváltoztatja ez a dolog azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire.
Reggel mire felkelek ő màr a teraszon ül, beburkolózva egy takaróba. Ha kimegyünk bejön, folyton bezárkódik együdül. Napját sem tudom mikor beszélgettünk utoljára.

Szerettem volna megnyitni a műhelyt de úgy, hogy ő is ott van. Ez most lehetetlennek látszott.

- Ehhez kevés vagyok. Valamit tennem kell. -  fakadtam ki Brúnónak.

- Mit akarsz tenni?

- Ide hívom Oliviát.

Valóban ő volt az egyetlen reményem.

Délután telefonáltam neki, estére itt is volt.

- Hol van? - kérdezte azonnal.

- A hálóban.

Ő felment, én Lizát mentem fürdetni és aztán altatni. Hamar elaludt így a nappaliban egy sör társaságában ültem le.

- Elviszem hozzám pár napra. - jött ki Olivia egy nagy táskával a kezében.

- Tessék?! Nem erre gondoltam amikor azt kértem tegyél valamit.

- Chris kell neki a levegő változás...néhány nap.

- Nem maradnál inkább te itt?!

- Abban neki nem sok változás lenne...

Lara kijött. Rám nézettn, de egy szót sem szólt.

- Tényleg el akarsz menni? - álltam elé.

Nemlegesen rázta a fejét.

- De jobb lesz mindenkinek.

- Nekem biztosan nem.

Megöleltem, megcsókoltam, könyörögtem, hogy ne menjen el.
Azt éreztem ha elmegy sosem jön vissza. Minden hiába ... kisétáltak az ajtón.

Brúnó végig nézte ezt a konyhából.

Őrjöngeni tudtam volna, de nem akartam felébreszteni a kislányt.

- Igyál...- nyújtott egy sört.

- Ha ezt tudom esküszöm fel sem hívom.

- Én sem gondoltam erre.

Egy hete ment el ... egy hete nem tudok róla semmit. Hiába hívom őt is és Oliviát is ... egyikük sem veszi fel a telefont.

- Nézd. - jött oda Brúnó a telefonját nyújtva.

Egy fotót tartott felém, amin ők voltak valami szórakozó helyen.

- Oda kellene menned...beszélni vele.

Így, hogy tudom hol keressem nem volt maradásom. Mire Brúnó kimondta a kocsikulcs a kezemben volt. Bízva abban, hogy legalább beszélni tudok vele indultam el.