Apaként az élet

◾️37. rész ◾️

LARA

Chris remegett idegességében mikor haza értem. Olyan szorosan ölelt azt hittem össze roppanok.

Kivettem a kocsiból a táskám és együtt bementünk.

Liza sírt így hozzá sietett Chris.

- Fura voltál mikor azt mondta a kórházakat hívta. Miért? - kérdezte Brúnó.

- Orvosnál voltam. - mondtam halkan.

- Azóta is rosszul vagy?! Akkor itt az ideje, hogy elmond neki!

- Így is folyamat aggódik.

- Te mondod el vagy én? - ahogy ezt kimondta abban a pillanatban lépett be Chris.

- Mit kell elmondani?! - kérdezte - Szólaljon meg valaki. - dühös lett.

- Gyere velem. - kézen fogtam és a hálóba húztam.

- Mi ez az egész Lara?!

- Orvosnál voltam. - mondtam ki.

- Tessék?

- Nem szóltam, mert nem akartam, hogy aggódj de mióta haza jöttem nem múlt el ezért jobbnak láttam elmenni.

Dühösen járkált.

- Brúnó tudott róla?

- Arról, hogy nem vagyok jól igen. Azt nem, hogy orvoshoz mentem.

- És nem szólt egy szót sem. - még dühösebb lett elindult kifelé.

- Nee. Én kértem, hogy ne szóljon! - húztam vissza - Amikor Liával beszéltem a teraszon...akkor jött ki mikor neki mondtam.

- Ő is tudott róla?! Komolyan ennyire nem számítok?! Mégis mi bajod amit nekem nem lehetett elmondani?!

Indulatos ami kissé megijeszt.

- Folyamatos hányinger és szédülés. Ha eszem a hasam rettenetes fáj. Leadtam három kilót. - félve mondtam ki - Csináltak labort, és ultrahangot. Az eredmény szerint van egy csúnya gyulladás, kaptam rá antibiotikumot. - mondtam el majdnem mindent.

Az erek duzzadtak a nyakán. Éreztem hogy dühös.

- Sajnálom.

Mikor erre sem mondott semmit ki akartam menni a szobából de elkapta a karom magához húzott, szorosan ölelt.

- Azt hittem elveszítettelek. Bele őrülnék.

- Itt vagyok. - csókoltam meg - Itt is leszek!

Éreztem minden aggodalmát.

Percekig ölelt némán.

- Menjünk le csinálok nektek valami kaját. - húzódtam el kicsit.

- Nem akarok mást csak hozzád bújni, hallgatni ahogy dobog a szíved, ahogy levegőt veszel.

Liza sírt lent így elindult. Chris felvette a kislányt.

- Az a fránya fogacska igaz? - csupa piros a szája körül, kicsípte a nyál.

- Minden ok? - jött utánam Brúnó a konyhába.

Csak bólintottam.

- Dühös rám mert nem szóltam igaz?

- Elmondtam, hogy miattam nem tetted. De inkább ennek a balesetnek a hatása alatt van.

- Nagyon kiborult amikor a híradó beadta, tombolt. Még nem láttam így.

Kivettem a hűtőből a fogíny zselét és vissza mentem hozzájuk.
Miután bekentem az ínyét megnyugodott és játszott.

- A szájá köré popsi krémet szoktam, ha már alszik...akkor nem nyalogatja le.

Egész estig minden léptem mögött ott volt. Bújt, vagy simogatott. Brúnó elvonult egymaga.

- Nem is ettél még. - szólalt meg vacsora közben látva, hogy nem nyúltam a tányéromhoz.

- Már nem is merek ... - motyogtam - Nem akarok szenvedni tőle. 

- Annyira rossz a helyzet?

Bólogattam. Pár szem krumplit ettem, de azt is megbántam húsz perc múlva.

Lizát elvitte aludni én pedig a kanapén görnyedtem.

- Baba. - sietett mellém - Mit hozzak?

- Semmit sem tudsz. - vettem be gyógyszert.

- Nem tetszik ez nekem...menjünk vissza.

- Nee. Majd csak jobb lesz az antibiotikumtól.

Hagyta magát meggyőzni.

Annyit voltam kórházban...nem akartam vissza menni. Épp ezért jöttem el most is saját felelősségemre.

- Felmegyek zuhanyozni, az jót fog tenni.   - keltem fel de a hirtelen mozdulattól megszédültem.

- Ez ment eddig is? - kérdezte.

A választ nem tőlem kapta meg.

- Igen. - mondta Brúnó - Két napja éjjel a konyhában el is esett.

- Muszáj?! - kérdeztem tőle mérgesen.

- Mit tudsz még!? - kérdezte haverját Chris.

- Vidd fel és meglátod.

- Mit?!

- Semmi ... Te pedig fejezd be! - szóltam rá.

- Ez a csávó megőrül érted! Az életét adná érted! Ne csináld ezt!

- Miről beszél?

- Chris...

- Tudni akarom mi folyik itt! - kiabált amitől össze rezzentem.

Ezután Brúnó elsétált.

- Mit tud amit én nem?! - kérdezte újra.

- Babát vártam. - mondtam ki zokogva.

- Tessék?! - rogyott elém.

- Hétfőn elmentem dokihoz, megállapított egy elhalt terhességet. Előjegyzett mára műtétre, reggel 8-kor már bent voltam.

- Ezt ő mind tudta?! - állt fel és elindult a szobába

- Neee! - húztam vissza - Könyörgöm. - sírva próbáltam vissza fogni.

- Brúnó. - üvöltött.

- Nem tudta! Tegnap megtalálta a leletem mikor Lizu kipakolt a táskámból. De azon csak annyi volt hogy elhalt terhesség.

- Tehát tudta.

- Hazudtam neki, hogy már elmondtam neked.

Ekkor kijött Brúnó.

- Ez volt?! - nézett rá úgy mint aki rögtön neki esik.

Próbáltam jelezni neki hogy mondja azt, hogy igen.

- Így. De akkor is mondanom kellett volna...ne haragudj rám!

- Az istenit neki...- dühöngött.

Felkapta a kocsikulcsot és elviharzott.

- Megérte elhallgatni? - kérdezte én pedig csak összeomolva sírtam.

Kitört minden amit elnyomtam magamban egész eddig.