𝙄 𝙣𝙚𝙚𝙙 𝙮𝙤𝙪 | GxG 18+

II.kötet - 11

A nap végén megkönnyebbülten léptem ki az iskola kapuin. Az a gondolat volt mindvégig a szemem előtt hogy a holnapi nap sokkal jobb lesz.
Yuna egyfolytában került engem, és szerintem, a barátai azt hiszik hogy hibbant vagyok amiért többször is próbáltam beszélni vele azok után, hogy azt mondta nem ismer. Nagyon rosszul éreztem magam. De próbáltam nem nagy dobra tenni mindezt. Elmondhatatlanul hülyének éreztem magam, és még most is így érzek. Egy röpke sóhaj elhagyatala után elővettem a mobilomat és hívni kezdtem Yuna számát de nem vette fel.

Nagyon jó lenne ha felvenné, mert szeretnék szólni hogy kareokizni megyünk és valószínűleg későn érek haza..

-  Szia! Jössz akkor? – nyomott a kezembe egy jegyet Yon.

-  Hát nem is tudom.. – vakartam a tarkómat.

-  Indulhatunk! – mosolygott Minho.
-  Ugye benne vagy? – nézett rám remélve a fiú.

-  Hát persze! – mosolyodtam el lágyan.

-  De jó! De jó! – karolta magához Yon a mellette levő lányt, Jungot aki a telefonján lógott.
-  Ugye örülsz hogy hallhatod ismét a gyönyörű szép énekemet? – kezdett el bemelegíteni enyhe hamis hangon amit hallgatva jókat nevettünk.

Az iskola területét elhagyva messziről megláttam Yunát aki kitűnt a többiek közül. Pár diákkal a padon ült. Egy pillanatra meg is álltam.

Ezt nem hiszem el.. Komolyan ezért nem képes felvenni a telefont?

-  Minden rendben? – tette a vállamra a kezét Minho mire szótlanul bólintottam párat.
-  Biztos? – állt hozzám közelebb.

-  Persze – mosolyogtam.

Utólag, még egyszer vissza néztem, és akkor találkozott a tekintetünk Yunával. Egy pillanatra sem vette le a szemét rólam, és még akkor sem miután a mellette ülő srác beszélni kezdett hozzá.

Ennél zavarosabb helyzetbe sem kerülhettem volna..

-  Szeretnétek valami nasit ? – kérdezte Yon mire a lányra vezettem a tekintetem.

-  Most bármit megtudnék enni – fogta a hasát Minho mire Jung bólogatni kezdett. 

-  És te éhes vagy? – kérdezte tőlem Yon.

-  Igen.. Elmehetnénk előtte kajálni.. – motyogtam.

-  Mit szóltok egy hamburgerhez? – kérdezte Minho mire egy részletes megbeszélés után megegyeztünk abban, hogy inkább menjünk el fagyizni.

-  Mi a kedvenc jégkrémed? – kérdezte Minho miközben a legközelebbi fagyis standhoz sétáltunk.

-  Én.. – kezdtem bele a mondandómba mikor is a rezgő telefonomra figyeltem fel.
-  Egy pillanat.. – álltam arrébb.

A képernyőn Yuna neve állt. Nem tudtam dönteni hogy most mégis mitévő lehetnék.

- Én egy vaníliásat szeretnék.. – szóltam Minhonak aki bólintott párat és be állt a sorba.

Csak arrébb álltam és fogadtam a hívást.

-  Szia már.. – szóltam a telefonba de Yuna közbe vágott.

-  Hova mész? – kérdezte.

-  Az osztály társaimmal.. – mondtam mire egy fél percig csend lett.
-  Te mit csinálsz? - kérdeztem az  ajkaimat harapdálva.

-  Felmegyünk valaki lakására – mondta mire szemeimet forgatva leültem a legközelebbi padra.

-  Nem megyünk inkább együtt haza? – vetettem fel.

-  Maradj csak a barátaiddal – mondta, majd bontotta a hívást.

Ez most komoly baszki?

-  Tessék – adta a kezembe a fagylaltomat Minho.

-  Köszönöm.. – mosolyogtam.

Szinte egész út alatt olyan idegesen nyaltam a fagylaltomat hogy a szembe jövő emberek egyre kíváncsibb szemekkel illettek engem.

- Minden rendben? – Kérdezte Minho a torkát köszörülve.

- Persze, miért? – néztem a fiúra aki engem pásztázva a zsebébe dugta a kezét.

- Nem úgy tűnik - húzott elő egy zsebkendőt amivel meg törölte az ajkamat.
- Bocsi csak úgy eszel mint egy óvodás – mosolygott mire lágyan felnevettem.

- Hát lehet igazad van.. – sóhajtottam fel.

- Egyébként jobb ha inkább lassítasz, mert fájni fog a torkod – simogatta a fejem bubját.

- Nem baj.. – vontam vállat amit nézve Minho elmosolyodott.