𝙄 𝙣𝙚𝙚𝙙 𝙮𝙤𝙪 | GxG 18+

II.kötet - 36

- Szia? - néztem a nőre zavarosan.

- Gyere velem! Van itt valaki aki hozzád jött.. - ragadta meg a csuklómat és elkezdett a kijárat felé húzni.

- Iseul mégis mi a franc.. Történik?! - gabalyodtak össze a lábaim útközben valaki teljesen más emberkével aki mit sem törődve velem tovább furakodott rajtunk keresztül.

Iseul nem válaszolt semmit. Mikor ki értünk egy fekete furgonnal találtam szembe magam. Ami aztán percek alatt kinyílt.

Yuna szállt ki az autóból.

Nyeltem egy nagyot ekkor. Hirtelen elöntött a düh, egy csepp boldogság ami fájdalommal keverődött , valamint hiányérzet, ridegség, és valamiért az éhség is.

Baszki!

- Yuna? - néztem a szótlan lányra.

- Én most magatokra hagylak titeket - szállt be a furgonba Iseul.

- Hol is kezdhetném..? - szólalt fel Yuna egy röpke csend elteltével.

- Miért vagy itt? - hagytam hogy elhagyják a számat ezek a szavak szemrebbenés nélkül.

- Mert hibát követtem el.. - lépett közelebb.
- Egy visszafordíthatatlan nagy hibát.. - nézett maga elé.

- Ugye nem ölted meg..? - ráncoltam össze a szemöldököm. Abszúrd hülye nagy kérdés volt ilyet kérdezni ilyen helyzetben, de már nem tudtam mi az amire még gondolhatnék.

- Jesszus! Sajna nem..! - nézett rám zavarosan.
- Te ittál? - lépett még egy lépést hozzám.

- Egy kicsit.. - gondolkoztam el.
- Na de térjünk a lényegre - Próbáltam úgy viselkedni, mint aki haragszik, bár leginkább a falhoz nyomtam volna a lányt és addig csókoltam volna amíg meg nem fulladok. De komolyan. Olyan régen láttam, hogy abban a pillanatban ugyanolyan érzések kavarogtak bennem mint a legelső csókunknál.

- Azért jöttem hogy elmondjam hogy hatalmas hibát követtem el azzal hogy hagytam hogy Phung befolyásoljon engem, és elvegyen tőlem.. Az sem volt igaz hogy beteg, hiszem csak ki találta az a hárpia hogy maga mellett tarthasson.. Sajnálom hogy ennyi időre magadra hagytalak! Úgy hiányoztál nekem hogy majd megbolondultam! - kezdtek el lefolyni heves könnyei a sápadt arcáról.
- És ez az egész házasság dolog borzasztó volt! Konkrétan a falra másztam már annyira elegem volt! - temette a kezeit az arcába.
- De az fáj a legjobban hogy téged elhagytalak - szipogott.
- Pedig gondolhattam volna hogy Phung megint csak hazudik! - Vette szaporán a levegőt.
- Úgy hiányoztál! Éjszaka nem tudtam aludni hiszen folyton csak az járt a fejemben hogy biztosan találtál már más valakit magadnak.. - törölte szemeit.
- Nagyon sajnálom ezt az egészet! Teljes szívemből! - emelte a kezem a mellkasához.
- Ugye nem találtál senkit..? Vagy mégis? - nyomta a kezem a mellkasának aminek hatására érezhettem a hevesen verő szívét.

- Eszemben sem volt az ilyesmi - sóhajtottam fel.
- Most akkor mégis most mi lesz velünk? - ültem le a padkára.

- Nem tudom édesem - ült le mellém remegő hanggal. Még sosem hallottam ilyennek.
- Szerinted tudnánk.. Újra.. A régiek lenni? - nyúlt a kezemért.
- Én mindent meg fogok tenni azért hogy vissza kaphassalak - fordította maga felé a tekintetem.
- De ez tőled függ hogy szeretnél még.. Engem - tűrte a fülem mögé az arcomba logó hajtincsemet.
- Tudok még tenni érte valamit? Most nem úgy nézel rám mint szoktál.. Teljesen tanácstalan vagyok - nézett maga elé.
- Persze azt is megértem ha ezek után inkább meg próbálnál közel engedni magadhoz mást..

- Hülye lennék - sóhajtottam fel.
- Te rád van szükségem és senki másra - suttogtam az ajkaira. És lágyan megcsókoltam.

- Tudom kevés alkalommal mondtam neked de nagyon szeretlek téged - ölelt magához.

- Köszönöm. Én is szeretlek téged - suttogtam a fülébe.
- Haza megyünk?

- Menjünk - kerekedett egy széles mosoly az arcára.

Vége.