𝙄 𝙣𝙚𝙚𝙙 𝙮𝙤𝙪 | GxG 18+

85

Amint haza értem le kellett hogy üljek hogy kifújhassam magam. Már enni sem volt kedvem. Csak készítettem egy teát és leültem tévét nézni hogy elterelhessem a zavaró gondolataimat.

Üresnek éreztem magam, és pár csatorna utána rájöttem hogy a tévé nem nekem lett kitalálva, és nem köt le egyáltalán. Ekkor az ajkaimat elhagyta egy röpke sóhaj.

Utálom ezt az érzést

Gondoltam inkább elmegyek zuhanyozni hátha jobban fogom érezni magam, és felfrissülhetek de nem így lett. A meleg zuhany után ahelyett hogy felmelegedtem volna úgy rezkedtem mint a kocsolya.
Még fagyit is ettem, de az sem segített.
Próbáltam pihenni is, de ez is balul sült el mivel minden álom kiment már a szememből. Tisztában voltam vele hogy lelkileg vagyok fáradt és nem fizikailag és ez a tudat teljesen elnyomott.
Egy ideig nyomkodtam a mobilomat de még arra is ráuntam.

Ezután nem gondolkodtam csak bele bújtam a cipőmbe és kimentem az ajtón. Minden lépés után úgy éreztem hogy kezd elmúlni az a furcsa érzés és egyre inkább kezd megkönnyebbülni a lelkem is.

Kissé zavartan néztem körbe a ház előtt, mikor Yunával találtam szembe magam. Csak álltam egyhelyben és vártam amíg ide nem ér. A lábaim szinte a földbe gyökereztek ekkor.

- Mennyünk be - nézett rám.

Szinte szóhoz sem jutottam.
Ezer kérdés gyűlt össze a fejemben, de csak csöndben elfordítottam a kulcsomat a zárban és be mentünk.

Míg a lány kibújt a kabátjából az ujjaimmal babrálva a konyhapultnak dőlve szugeráltam őt.

- Szóval csak bámulni fogsz? - kérdezte mire megszeppenve elfordítottam a tekintetemet.

- Nem tudom mit kéne tennem most Yuna - bámultam a cipőm orrát.
- Miért jöttél? - kérdeztem meg kissé nehézkesen.

- Akarsz valamit? - nézett rám.

- Ezt én is kérdezhetném tőled! - húztam össze a szemöldököm amit nézve Yuna elmsolyodott.

- Akarsz még valamit? - támaszkodott az asztalra.

- Te vágysz még valamire? - tettem karba a kezeimet.

- Nem tudom? És te? - játszadozott mivel tudta jól hogy ezzel az őrületbe tudna kergetni.

- Szóval nem szeretnél semmit? - néztem a szemeibe. A tekintetéről leolvasható volt hogy egy röpke pillanatra elgondolkodott.

- Ha nem szeretnék semmit, nem lennék itt - eresztette le a kezeit maga mellé és megindult felém.

- És mi az amiért ide jöttél? - kérdeztem öt a szemkontaktust fenntartva miközben egyre közelebb és közelebb került hozzám.

- Szeretnék tévét nézni - terelte másfele a szemeit miután elég közel álltunk egymáshoz.

- Ez most komoly? - néztem a lány után aki ledobta magát a kanapéra és nyomkodni kezdte a távirányítót.
- Yuna! - álltam elé mire szemeit rám vetette.
- Most már tényleg nem értelek - ültem le mellé és kikapcsoltam a tévét.
- Mi a szándékod? - néztem rá mire választ nélkülözve csak meg forgatta a szemeit.
- Yuna én most komolyan beszélek! Elmondtam anyának mindent! - néztem rá mire látszólagosan kiült az arcára a lepődöttsége.

- És mit mondott? - köszörülte meg a torkát.

- Csak azt, hogy jobban ki lenne bukva rám ha azt mondtam volna el hogy terhes vagyok - nevettem fel finoman.

- És ugye nem vagy az? - túrt a hajába.

- Yuna hogy a viharba lennék már terhes!? - akadtam ki. Yuna csak jóízűen felnevetett majd a kezemért nyúlt.

- Hana - ült fel.
- Bocsánatot szeretnék kérni amiért bántó dolgokat vágtam a fejedhez mert nagyon megbántam - húzódott közelebb.
- Az, hogy elmondtam anyának hogy miként is érzek irántad az csak is az én döntésem volt, és egyáltalán nem bántam meg! És hogy emiatt el kellett költöznöm nem érdekel egyáltalán, rendben? - nézett rám mire egy nagy kő leesett a szívemről.
- Én tényleg akarlak téged Hana, de az más kérdés hogy te is akarsz-e engem igazán - nézett rám ajkait harapdálva.

- Yuna én mindvégig csak is rád vártam - sóhajtottam fel ami következtében megcsókolt és maga alá fektetett finoman.

- Szóval az enyém vagy? - csókolt a nyakamba mire felkuncogtam.

- A kutyának sem kellenék.. - bújtam ki a pólómból.

- Ne mondj ilyet - hintett apró csókokat a mellkasomra.
- Remélem hogy kiszolgálva érzed magad - csúsztatta az egyik kezét a fehérneműmbe.

- De még mennyire - temettem a tekintetemet a lány nyakába ám ekkor hallottuk ahogyan a bejárati ajtó kinyílik.

Yuna szinte abban a másodpercben ugrott le rólam és rám tuszkolta a pólómat míg én még az eszemhez sem kaptam akkor szinte.

- Menj már föl az emeletre - súgta a fülembe kétségbeesetten.

- Ki van itthon? És miért volt nyitva az ajtó? - hallottuk meg anya hangját.

- Nem lehet hogy csak nyitva felejtetted? - figyeltünk fel Phung itt
létére is.

- Fogalmam sincs - kapcsolta fel a villanyt anya a nappaliban ahol én és Yuna a megfelelő távolságot tartva a kanapé két végében ültünk és néztük a tévét.
- Miért nem vagytok az iskolában? - nézett ránk anya dühösen.

- Itt van Yuna is? - sietett hozzánk Phung néni is.

- Hana elájult az iskola előtt nemrégiben ezért haza hoztam - hazudott Yuna mire csak anyára néztem aki pedig engem szugerált.

- Ez esetben inkább menj fel pihenni, mindjárt készítek valamit és felküldöm Yunával - nézett rám anya majd Phung néni után ment aki amint meglátta Yunával egyből sarkon fordult.

- Te jó ég - töröltem meg a homlokomat ami után Yuna csak mosolyogva a fejemre nyomott egy puszit.

- Menj fel, mindjárt megyek én is - csapott a fenekemre vigyorogva.