𝙄 𝙣𝙚𝙚𝙙 𝙮𝙤𝙪 | GxG 18+

II.kötet - 33

Yuna itt van.. Eljött értem..

Csak sétáltunk a sötét utcán. Olyan csendben, hogy csak egymás lélegzet vételét hallhattuk.
Kissé már be voltam rúgva, a cipőben pedig fájtak a lábaim, össze voltam zavarodva, rosszul is éreztem magam Iseul miatt. És most hogy megjelent Yuna, még inkább csak zavarosabb lett a fejem.

- Yuna - szóltam a lánynak.
- Miért jöttél..? - néztem rá miközben a macskaköves kis úton próbáltam nem orra esni a magassarkúban.
Ezt észre véve a kezét a derekamra tette.
De válasz nem jött.
- Válasszolj már.. - dünnyögtem.

- Egyedül akarsz maradni? - fordult felém.
- Mert akkor elmegyek - harapott az ajkára.

- Most azért haragszol mert.. - bicegtem a legközelebbi padhoz ahová leültem.
- Mert egy kicsit részeg vagyok? - próbáltam lehúzni a lábamról a magassarkút ami miatt már a bokám duzzadni kezdett. De szédelgős fejjel, erőtlenül, a félhomályban üldögélve, nem lepődtem meg hogy nem sikerült az, amit terveztem.

- Nem haragszom rád - guggolt le elém és kicsatolta a lábbelimet.

- Akkor..? - néztem a lányra aki a bokámat vizsgálva finoman lehúzta a lábamról a cipőt.

- Magamra - kezdte el masszírozni a lábam.
- Miattam mész ezen most keresztül - nézett rám.
- És rossz ilyen szomorúnak látni téged miattam - csuklott el enyhén a hangja.

- Tudom hogy ez az esküvő izé, a kötelességed.. - túrtam a hajamba.
- Csak most éppen így minden olyan kilátástalan.. - húztam össze a vállam.

- Tudom.. - ült le mellém.
- Csak.. - kezdett bele, de én félbe szakítottam.

- Én tényleg megértem, és nem fogok hisztizni - gyűltek össze a könnyeim a szemem sarkában.
- Nagy vagyok már, és megértem - tört el bennem a mécses ott, mikor Yuna a kezemet összekulcsolta az övével. Csak elfordítottam a tekintetem, és hagytam hogy a forró könnycseppek végig guruljanak az arcomon.
- Nem tudom miért kell itt lennem egyáltalán - szipogtam. Yuna nem szólt csak a kézfejemet simogatta szótlanul.
- Ha neked mással kell lenned, akkor miért állítottad le Iseult? - néztem a lányra aki lassan rám vezette sötét szemeit.

- Mert te nem akarsz vele lenni - tette a kezét a combomra.
- Hallottam mindvégig a beszélgetéseteket - fordította maga felé az arcom.

- És te azzal a férfival akarsz lenni? - remegett meg a hangom.

- Nekem nincs már más választásom -  cirógatta a vállamat Yuna.
- De neked még lehet - sóhajtott fel.

- Nem akarok mást.. - bámultam magam elé.

- Én sem - simított párat a vállamon majd felsóhajtott.

- Haza akarok menni - álltam fel.

- Menjünk - szemezett a földdel.

- De én nem a kastélyra gondoltam - álltam fel nehézkesen ugyanis a lábam továbbra is lüktetett.

- Gondoltam - karolta magához a derekam és úgy mentünk tovább.

- Yuna? Miért nem maradsz inkább velem? - bámultam a lány gyönyörű arcát.
- Én is tudok rád vigyázni, és főzni is tudok! És mosni és takarítani.. - fűztem hozzá halkan.  Ekkor elmosolyodott.

- Nem lehet.. - bámult maga elé.

- Nem akarsz egy kicsit is küzdeni? - babráltam a kezeimmel.

- Értsd meg hogy nem tehetek semmit! - emelte fel enyhén a hangját amit hallva csedbe maradtam.

- Yuna..! - öleltem át a lány.
- Holnap elmegyek - fúrtam a tekintetem a nyakába.
- Már bele fáradtam, és tudd hogy senki sem fogja átvenni a helyed, várni fogok.
- Jobb ha többet nem látlak, hiszen minden alkalommal egyre inkább csak lyukat üt a szívemben a tudat hogy soha nem lehetünk együtt - Yuna a fájdalmas szavakat végig hallgatta majd eltolt magától.

Aztán hosszadalmasan a szemembe nézett. Nem értettem miért teszi.
Államat megemelve finom ajkait az enyémnek tapasztotta. Egyszer, aztán kétszer, és még egyszer.