A painter's game - Tom kaulitz

Nem a te hibád

Annyira kiborultam mindentől. Tudtam, hogy megszökhetek, de hova menjek? Nem ismertem és nem is akartam senkit ezek közül az emberek közül, mindenki németül beszélt, én pedig nem értettem semmit. Minden homályos volt körülöttem. Szédültem, és mintha megállt volna az idő. Mintha a szívem leállt volna, és a tüdőm nem működött volna. Körbefutottam, de nem láttam semmit. Megfogtam egy villanyoszlopot, és rátapadtam, hogy kitaláljam, hol vagyok.

"Segítség!" Kiáltottam. Nem láttam senkit sem közeledni felém. Úgy éreztem, senki sem tudja, hogy ott vagyok, mintha egy szellem lennék.

Aztán megfogtam valakinek a karját. Egy srác volt, és zavartan nézett rám.

"Elraboltak" volt az egyetlen dolog, amit kimondtam.

Az arca elfehéredett, ahogy megfogta a karomat és kirángatta a zsúfolt helyről, megkönnyebbültem.

– Jól vagy kisasszony? Megkérdezte tőlem.

„Tom Kaulitz, bántalmazott és elrabolt” – mondtam neki.

Aggódva nézett körül.

– Oké... Megpróbálok segíteni. mondta.

Elmosolyodtam a megkönnyebbüléstől, vajon szabad leszek-e?

Egy régi autóhoz vonszolt, és azt mondta, hogy el fog vinni a rendőrségre. Ahogy elhaladtunk a parkoló mellett, még mindig láttam a piros autóját.

"Ez az ő kocsija! Kérem, emlékezzen rá." - mondtam miközben lehunytam a szemem.Amikor újra kinyitottam a szemem, rájöttem, hogy a rendőrségen vagyunk, annyira boldog voltam. Leparkolta a kocsit, én pedig a lehető leghamarabb kiszáltan. Féltem, hogy Tom bármelyik pillanatban felbukkanhat. Kinyitotta az ajtót, és egy férfi volt az érzékelésben. Észrevett engem.

– Elraboltak – kiabáltam.

A mosolya eltűnt, és eltűnt az érzékelésből.

– Várj itt, mihamarabb segítséget kap.  Mondta

Megrendülten ültem le. Azt hittem, Tom bármelyik pillanatban felbukkan. És ettől borzongás futott végig az egész testemen.Egy 40 év körüli nőt láttam közelebb jönni.

– Helló kisasszony, kövessen! mondta.

Követtem egy kis szobába, és néhány papírral a kezében becsukta az ajtót.

– Azt mondod, elraboltak? mondta.

"Igen, Tom Kaulitz bántalmazot..." - válaszoltam.

Az arca elfehéredett. Körülnézett, mintha az emberek látnák.

– Oké kisasszony.. mire emlékszik? Kérdezte.

Mindent elmondtam neki, nagyon figyelt, információkat gyűjtött. Elmondtam neki, hogy manipulatív, bántalmazó és minden.

– Nézze, gyakran, amikor elraboltak embereket, gyakran nem emlékeznek arra, hogy mi történt a traumából, de te emlékszel.

"Így?" – kérdeztem ingerülten.

– És úgy tűnik, nincs zúzódás vagy heg a testén? mondta.

"Nem én..." Meg akartam mutatni neki, de ő – szakított félbe.

– Nézze, itt mindketten nők vagyunk, de nem szabad komoly dolgokról hazudni, ezt hazudni, miközben egy másik nőt megerőszakoltak és megöltek emberrablók.

– Ezt próbálom megakadályozni! Sikítottam.

Nem értette meg.

"Elraboltak!! Sikítottam.

Annyira csalódott voltam, hogy nem hallgatott rá. Úgy értem, hülye zsaru volt! Miért kell megerőszakolni, hogy segítséget kapjak?

– Az az ember, aki idevezetett, tudja, hogy nézett ki az autója – mondtam.

– Sajnálom, a férfi nem mondott nekünk semmit.

Felállt, és kinyitotta az ajtót.

– Menj, édesem. mondta nekem.

aztán rájöttem. Félt tőlük, Tomtól. olyan dühös voltam.

„Segítened kell, meg fog ölni” – könyörögtem érte.

"Sajnálom." Kiengedett.

A szavai. Letörtek. Nem volt szabadságom, nem volt menekvésem. Eltévedtem. A szemem üres volt. Nem tudtam, merre tovább. Nem volt semmim és senkim. Még egyszer ránéztem, majd kimentem a szobából. Kimentem a rendőrségről. Csak állok kint és nézem az eget. Olyan üres és elveszett voltam.

Hallottam egy gyors autószáguldást a parkolón keresztül. Azonnal tudtam, ki az. A vörösen fénylő autó majdnem elgázolt, miközben a karjaimmal eltakartam magam, mintha az segítene.

Közvetlenül előttem állt meg, és szinte nem tudtam belegondolni, mi történik. Rájöttem, hogy Tom felém fut a fekete pulóverével. Félve néztem fel a szemébe. Szinte nem tudott egyenesen járni, részeg volt. Hirtelen éreztem, hogy egy kemény ütés éri az arcomat, és a nedves cementföldre estem. Az utcán zuhogott az eső, és Tom fölém állt. Nem harcoltam. Csak ültem, és lenéztem a földre.

– Szerinted ez az, ami kurvára segíteni fog? Felsikoltott.

nem válaszoltam.

"Szánalmas vagy." - mondta, miközben megragadta a karomat és a kocsi felé vonszolt. Odalökött a vörösen csillogó ajtóhoz, hogy fájjon a nyakam. Agresszíven megfogta az államat, hogy a szemébe nézzek. nem akartam. Megtört engem. Könnyek folytak végig az arcomon és a vér is.

– MONDJ VALAMIT ESELIN!

Tom az arcomba sikoltott.

A lehelete alkoholszagú volt, és féltem, hogy ha hangot adok ki, szó szerint megöl, bár soha nem láttam, hogy megöl valakit. Kinyitotta az ajtót és belökött, a testem a másik oldalon ülő Billen landolt. Az arcom az ölében landolt. olyan gyenge voltam. Az egész testem fáj. Pokolian fájt a derekam, a nyakam és az arcom. Így lassan felkeltem az öléből. Lenéztem, és azt vettem észre, hogy vér folyik a gyomromból a kötésen keresztül. Minden elsötétült, és csak Bill édes hangjára emlékeztem.

– Eselin, nem a te hibád.