A painter's game - Tom kaulitz

Ismerős helyek

Lassan kinyitottam az ajtót. Sötét volt, szokatlan volt látni, hogy a hely olyan csendes, sötét és üres. Amikor balra néztem, még mindig láttam azt a folyosót. Láttam az ajtót, ha beszaladtam volna.

Az eszem egy másik helyen járt, így amikor meghallottam a zajt, megremegtem.

Hallottam egy férfi sikoltozását és többszöri ütését. Bassza meg.

Lassan közelebb sétáltam. Imádkozni, hogy ne adjon ki hangot.

Hangos zihálást hallottam, majd csendet.

A szoba közelében tudtam sétálni. Lopakodtam, és most már láthattam, mi az.

Ő volt az, Tom.

Néhány véres test fölött állt.

Testét rendetlen sok vér borította. A karja, a törzse és az arca... zúzódások voltak a testén. A szeme üres, elveszett.

Dühösnek tűnt. Megijesztett.

A szemem nagy volt, a szám pedig kicsi. Megdermedtem, mert nem tudtam, mit tegyek.

Hirtelen megfordult és meglátott.

Arca dühösből aggódóvá változott. Tekintete ellágyult, ahogy meglátott.

Odaszaladt hozzám, miközben bámultam őt.

Ő is ugyanolyan megdöbbent, mint én, és elveszett a szavaktól.

A kezei remegtek, ahogy finoman az arcomhoz emelte. Féltem, de mégsem.

Hagytam, hogy megérintse az arcomat, bár megremegtem.

Egy kis vér kenődött az arcomra az érintésétől. Megfogta az arcomat, miközben kikerekedett a szeme.

Becsukta őket, és egy könnycsepp lehullott. Még sosem láttam sírni.

Hirtelen fél térdre esett.

– Kérlek, bocsáss meg nekem Eselin... – könyörgött.

Megdöbbentem. Miért volt olyan... alázatos?..

Megfogta a kezeimet.

"Annyi embert megöltem... és nem voltam ott, hogy időben megmentselek..." - mondta azzal a német akcentussal.

Annyira más volt hallani, ahogy könyörög. Nem voltam hozzászokva, mint valaha.

A karjai annyira remegtek, ahogy az enyémet tartotta.

Nem tudta abbahagyni a sírást.

Nem akartam megbocsátani neki. Nem tehettem azért, amit tett. De még mindig meghatódva éreztem magam.

Továbbra is némán sírt, miközben belém tartott.

A férfiakra néztem. Úgy néztek ki, mint a többi férfi, aki megerőszakolt. Azt hiszem, amúgy is meg akarták ölni Tomot. Aztán visszanéztem a folyosóra. Összerándultam az ajtó láttán.

Megfogtam Tom kezét és felhúztam. Felállt és könnyes szemmel nézett rám. A kiskutya szeme elgyengített. Óvatosan az arcára tettem a kezem. Halvány mosolyt adtam rá.

Közelebb hajoltam és egy lágy puszit adtam az arcára. Hátrafordultam, mire lágyan mosolygott rám.

már nem tudtam mit csináljak.. biztonságban érezte magát.. de rossz volt nekem,

Veszélyes és bántó volt.

Nem volt kedvem megcsókolni vagy megérinteni. Fájdalmat okozott. Utáltam a hideg kezek érzését rajtam.

- Meg kell bocsátanod... - nyöszörgött.

– Ó, Tom.. nem tudok megbocsátani. zokogtam.

Tényleg nem tudtam. Szerettem.. Tényleg, csak nem tudtam megbocsátani neki.

Bólintott, ahogy megértette.

"Nem tudtam uralkodni magamon.. Azt hittem, meghaltál." – mondta Tom.

– Már meghaltam, Tom – mondtam, és tényleg halottnak éreztem magam.

Nem éreztem, hogy élek.

Megfogtam a kezét, miközben kihúztam ebből a szar lyukból.

Kimentünk az ajtón és a kocsi felé.

– Honnan tudtad, hogy itt vagyok..? – kérdezte, miközben követte.

– Ismerlek, Tom. Mondtam.

Kinyitottam a kocsi ajtaját. Nagyon fáradt voltam.

Leültem, miközben Tom mellém ült. Beindítottam az autót és elindítottam.

~~~~~~~~

Tom p.o.v

A kezem még mindig remegett. Néhány másodperccel ezelőtt a pokolba vertem a férfiakat. Felvágják a bőrüket, és mindegyiküket megölik. Arra gondoltam, hogy ez betöltheti a bűntudat fájdalmát, amit hordoztam.

Éppen le akartam lőni magam, de ott láttam őt a folyosón, a fényemet. Olyan békésen állt ott. Gyenge teste árpa, hogy tud járni. Még az árpája is él. Éreztem, ahogy minden érzelmem egyszerre elszáll. Nem tudtam abbahagyni a sírást. Túl sokat éreztem és törődtem vele. Túl sokat éreztem, túl erősek voltak az érzelmeim.

Most megváltozott. Nem tudtam mit.

Tudtam, hogy erős, mint amikor a fájdalmat céllá változtatta minden alkalommal, amikor összetört. Ez erősebbé tette.

Jó volt a szíve, tényleg az volt. Éppen eltört, nagyon. És nem tudtam, hogyan javítsam meg.

Látva, hogy tönkreteszik a tépett darabot

Látni, ahogy széttépték, darabokra roncsolják, és még mindig mosolyogni tud. Olyan meleg mosolyt és érintést adott nekem. Tudván, hogy helyette ezt kellett volna tennem vele. Feltartotta magát, basszus, erős volt.

Tudtam, hogy jobbat érdemel. Tudtam, hogy soha nem lehet megbocsátani. Én rángattam bele ebbe. Az én hibám volt, minden. Nem tudtam elengedni, szerettem.

Azon tűnődtem, vajon ő is így érez-e mindent, amit tettem.

ránéztem. Arckifejezése üres volt, miközben az úton vezetett. Az esze valahol máshol járt. Zsibbadt volt.

________

Eselins p.o.v

Nem tudtam mit tegyek.. nem tudtam, hogy szeretem-e vagy sem..

Engem csoportosan erőszakoltak meg, és ez az, amiből az emberek nem tudnak kiheverni. De úgy voltam vele, hogy "menjünk Tomért".

Bekapcsoltam a zuhanyt, miközben levetkőztem.

Láttam a zúzódásokat és hegeket a testemen. Nagyot lélegeztem, miközben némán sírtam. Mi a fenét tettem, hogy ezt érdemeltem.. És ki voltam én, hogy beleszeressek valakibe, mint Tom.. Szeretem és nem is akarom.

Leültem, miközben az eső zuhogott az arcomon.

A lábaimat a karommal tartottam, miközben lehajtottam a fejem.

Sírtam, miközben a hideg víz a bőrömre csöpögött.

És hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam, mintha a világ kiszívott volna mindenemből, amim volt.

_________

Toms p.o.v

Kint álltam a fürdőszoba ajtaján. Hallgatva néma kiáltását, segélykiáltását.

Nem akartam elsírni magam. Valami a hangjában lévő fájdalom miatt fájt a szívem.

A mosoly, amit még akkor is rám adott, amikor úgy érezte, hogy meg akar halni, olyan bűntudatot keltett bennem.

Nem tudtam elkerülni, ahogy szeretem őt.