A painter's game - Tom kaulitz

Sajnálom

A fürdőszobában voltam. Belenéztem a törött tükörbe.

Megláttam sebhelyes arcomat. Nem akartam magamba nézni. Utáltam látni azt az arcot, amit Tom alkotott.

Lenéztem, és vért láttam a meztelen testemen. Ragadós volt és a testemhez tapadt. Meztelen voltam és nem tudtam betakarni magam. Bepánikoltam. Hogy leszedjem rólam ezt a vért. Vagy le kell verni Katie vérét, de ez lehetetlen volt. Minél jobban elmaszatoltam, annál jobban nőtt a vér. Leestem a földre, ahogy könnybe lábadt a szemem.

- Szállj le rólam, kérlek - kiáltottam.

Hideg vére rám ragadt. Egy része most a testemre tetovált. Meg akartam szökni, meg akartam halni.

Az a szoros hidegvér a bőrömön.

Úgy éreztem, nem kapok levegőt, mintha nem maradt volna levegő.

Sírtam, miközben a zuhanyhoz rohantam, elindítottam a zuhanyfejet, remélve, hogy lemosom ezt a vért.

Megkezdődött a zuhany, és a lyukakból több vér jött ki.

Sötét hidegvér. Leejtettem a zuhanyfejet és megbotlottam. Most ott. Mindenhol vér volt.

A falakon, padlón. Mindenhol. Minden, amit láttam, vörös volt. Sírtam és sírtam, miközben én is megfulladtam tőle.

A vér nőtt, mint a víz, és most megfulladtam.

Elállt a lélegzetem és minden elsötétült.

________

Hirtelen fulladásra ébredtem.

Éreztem, ahogy hányok, és a víz végigfolyt a hátamon.

Éreztem, hogy valaki ujjai a torkomon vannak.

A hátam mögé néztem, és láttam Bill aggódó arcát, dagadt szemét. A sminkje elkenődött a könnyektől.

Vizes a haja és a ruhája is a víztől
elkezdtem sírni. Nem tudtam abbahagyni a sírást.

Éreztem a karját a derekam körül, mert nem hagytam abba a sírást.

Basszus, miért ébredtem fel? Azt akartam, hogy azok a tabletták megöljenek, és eltüntessenek minden fájdalmat.

Hogy elvegye Tom érintését.

Hogy elvegye Katie vérét.

Annyit sírtam, hogy összeszedni tudtam magam. Annyira sírtam, sikítani akartam, de nem tettem. Csak el akartam tűnni.

- Nem akarok felébredni - suttogtam, miközben fojtogattam a könnyeimet.

– Nem, nem, nem... – hallottam Billt a fülembe mondani.

A feje a fejemnek dőlt, miközben a víz folyamatosan ömlött.

Csak feküdtünk ott egy darabig.

Így akartam maradni. De soha nem akartam felébredni.

Miért nem sikerült. Miért mentett meg Bill?

Éreztem, ahogy Bill feláll, miközben engem is felvitt.

Leültem a hideg padlóra. Abban a reményben, hogy bármelyik pillanatban eltűnhet.

Láttam, hogy Bill kilép az ajtón, és becsukta. Azonnal sikoltozást hallottam.

Bill és Tom németül sikoltozni kezdtek egymással. lehunytam a szemem. Megpróbálja elhárítani a zajt. Nagyon fáradt voltam.

Nem tudtam teljesen visszaemlékezni a történtekre. De tudtam, hogy tablettákat szedtem. És Tom hangja visszhangzott a fejemben. Annyi különböző dolgot mondott, hogy furja az agyamat, csak mert tudta, hogy azokat a tablettákat szedem.

A könnyeim még mindig végigfolytak az arcomon. Fájt a torkom és dagadt a szemem. Lefeküdtem a földre, miközben a víz végigfolyt a hajamon.

Hallottam, hogy valaki bejön az ajtón, és kinyitottam az egyik szememet, hogy lássam Bill alakját. Lerakott rám egy törölközőt. Megdörzsölte a karomat, hogy melegebb legyen.

- Nem bírom ki.. - suttogtam ki a számból. Nagyon fáradt voltam. Szinte mozdulni sem tudtam.

Láttam a szemén, hogy sírni akar.

Nem válaszolt.

Csak lehunytam a szemem. Megpróbál átjutni rajta.

Éreztem a karjait magam körül, ahogy vitt. Csöpög a hajam. Lefektetett a kanapéra. Most becsuktam a szemem, remélve, hogy újra elalszok. Meghalni.

Hallottam, hogy Tom odalépett hozzánk, és elkezdett németül beszélni Billel. Nem akartam megérteni, amit mondtak. Valahányszor Tom rekedt hangját hallottam, megremegtem.

Hallottam, ahogy Tom közelebb ért, de aztán Bill megállította. Tovább vitatkoztak. Lökést hallottam, majd valaki közelebb jött

Tom volt, éreztem.

"ÉN." Hallotta, hogy Tom nem fejezte be.

Semmit nem tudott kiszedni a száján. Aggódott? Mérges. Vagy nem törődött vele, mint általában.

Éreztem, ahogy leül mellém.

_______

Tom POV

Becsaptam, és elvesztette az önuralmát, amikor bevette ezeket a tablettákat. Tudtam, hogy össze fog esni. De nem gondoltam volna, hogy olyan messzire mentem, hogy majdnem megölöm, ha nem Bill, akkor már meghalt, és ez az én hibám lenne. Kurvára szerettem szenvedni vele. Látni, ahogy a szeme szétesik és gyenge. De soha nem akartam a halálát, nem tudtam, miért. Soha nem érdekelt, ha valaki meghal, tényleg. Hozzászoktam a zsibbadáshoz. De amikor láttam Eselint a padlón, reménytelenül és megtörten, megfájdult. Még soha senkivel nem éreztem ilyet. Szarnak érezte magát. És utáltam. Valahányszor szerencsétlenné tettem valakit, azt szerettem. De ez nem így működött rajta. Édes lelke valami új volt. Talán azért, mert 3 éve ismertem, de akkor még nem éreztem semmit, nem is szerettem igazán. De lehet, hogy tudtam, csak nem tudtam. Amikor láttam a halálát, rájöttem, hogy igen. Szeretem őt. A mosoly, amit még akkor is rám adott, amikor úgy érezte, hogy meghal. Ettől jól éreztem magam. A környezete jó érzéssel töltött el, és azt akartam, hogy elmondja nekem, hogy jó ember vagyok. Még akkor is, ha legbelül tudtam, hogy nem vagyok jó ember. Szörnyű voltam neki. Nem ezt érdemelte. Nem az ő hibája volt.

Kiabálás nélkül leültem mellé, furcsa érzés volt. Tudtam, hogy segítségre van szükségem. Nem voltam normális. Egy pillanatig gyűlöltem, és nyomorultnak éreztem magam, most pedig a karjaimban akartam tartani. Hogy megadjam neki azt az édességet, amit nekem szokott adni. Megmentett.

Elkezdtem lefeküdni mellé. Éreztem a melegségét magamban. Az egyik ujjam a vállára tettem. Nem a káros módon. Azt akartam, hogy biztonságban érezze magát. Tudtam, hogy nem vagyok erre felkészült. De megpróbáltam. Le akartam állítani, de nem tudtam. A körülöttem lévő minden volt, amit akartam.

– Sajnálom. ki tudtam engedni. Igazán sajnáltam.

Bár bántani akartam, nem akartam, hogy meghaljon.