A painter's game - Tom kaulitz

Tantofóbia

Áthajtottunk az erdőn, és most be a nagyvárosba. Hideg volt, ezért féltem, hogy megfagy.

Folyton átölelt engem. Láttam, hogy álmos, de azt akartam, hogy szórakozzon, mert nem érezte jól magát.

Elhaladtunk egy kis forgalom mellett, majd leparkoltam a motorral.

Leszálltam, hogy lezárjam.

Elkezdte letenni a sisakját, így most már láthattam az arcát. Leszállt a motorról, én pedig a keze után nyúltam.

Megfogtam sápadt kezét, miközben leszállt. A földön állt, miközben összeszorította a karjait. Kicsit zavartan és ijedten nézett körül.

"Hová megyünk?" Kérdezte.

– Nos, még nem tudom. - mondtam, miközben édes zöld szemeibe néztem.

Próbáltam gyengéden mosolyogni, de nem mosolygott vissza.

A város járdáján kezdtünk ébredezni. Volt néhány ember a környéken, így reméltem, hogy ez nem stresszeli őt. Úgy sétált mögöttem, mint egy paranoiás macska. Nem tudtam, miért lett ilyen hirtelen?

Nem tudtam, mi segíthetne, de elhaladtunk egy bár mellett, így bementünk. Leültünk, és megkértem a csapost, hogy adjon nekünk két italt.

"Jobban érzed magad?" – kérdeztem tőle, miközben a csapos az italunkat adta.

Kortyoltam egyet az enyémből, de ő csak tartott, és az övét nézte.

Ő sem válaszolt.

– Meg fogsz drogozni ezzel? Teljesen komolyan mondta.

"Mit?" Megkérdeztem. Tényleg azt hitte, hogy be fogom drogozni?

Aztán rám nézett, és hirtelen felnevetett.

- Hagyd abba az agyalást, Es - nevettem fel.

Aztán egy szívveréssel megitta. Lecsapta az üveget.

– Adj még – kérte a lány.

A csapos rám nézett, én pedig bólintottam. Adott neki még egyet, és azonnal megitta.

– Nyugodj meg. - mondtam miközben elvettem a poharát.

"Mi a baj veled?" - mondtam aggódva.

Csak úgy nézett rám. Azt a pillantást, amit mindig rám nézett. Soha nem értettem.

Kivettem a zsebemből egy kis pénzt, és átadtam a csaposnak.

Megfogtam a karját és kimentem.

Végigsétáltunk a városon, miközben kissé csalódottan fogtam a karját. Annyira kimerült voltam, hogy nem is gondoltam arra, mit csinálok.

Hirtelen megláttam Bill sziluettjét, amint néhány lépcsőn lefelé ébred a sarkon.

Nem láttam az arcát, csak a haját és a hátát ébredt le gyorsan a lépcsőn.

Követtem a srácot, és Eselinnel a hátam mögött lesétáltam a lépcsőn.

Most lent voltunk, és rájöttem, hogy ez egy nagy buli volt népes emberekkel és hangos zenével.

Körülnéztem, és próbáltam megtalálni Billt. Aztán mögé néztem, hogy megnézzem őt. – csattantam fel, amikor megláttam az arcát.

Rémültnek tűnt könnyes szemekkel.

Úgy nézett körül a szobában, mint aki szellemet látott. Bassza meg.

- Nem, nem, nem... - mondtam közelebb lépett hozzám.