A painter's game - Tom kaulitz

Anyám vére

Ott álltam remegve. Nem tudván, mit tegyek.

Úgy éreztem, bármelyik pillanatban meg fognak ölni.

Hülyének éreztem magam, amiért becsaptam az ajtót, olyan hülye voltam.

Vér csorgott a karomból, ahogy remegve álltam.

Az ajtó lassan kinyílt, ahogy a fény behatolt a sötét szobába. Ott állt egy férfi, nagy fegyvert tartott a válla fölött.

Félve néztem fel rá, tudtam, hogy veszélyesebb, mint az anyám. Rosszabb, mint maga az ördög.

Hátra mentem, de nem tudtam sokáig menni, mielőtt nekiütköztem a falnak.

Lehunytam a szemem, amikor meghallottam, hogy a férfi felém fut, megfogta a karomat, a véres.

Felsikoltottam a gyötrelemtől és a fájdalomtól, ami az egész testemen áthaladt.

Éreztem, hogy felkap és kirángat a pincéből. Kik voltak ezek az emberek?

Annyira féltem, hogy még csak nézni sem akartam, Bill és anya meghalt. Kinyitottam a szemem, és az első, amit megláttam, a teste volt.

Világosbarna haja a hideg padlón hevert, miközben a vér elöntötte a padlót.

– Anya! Sikítottam. Tudtam, hogy egy szörnyeteg, mégis kiabáltam érte, hogy mentsen meg, tartson meg.

Kikerekedett a szemem, és a hangom magas és remegő lett.

Zsibbadt, véres teste ott feküdt, és nem tudtam abbahagyni a tekintetem. Éreztem, ahogy a könnyeim lefolynak az arcomon, miközben sírtam.

Megölték az anyámat.

Egy sikolyt hallottam, és balra néztem, ott láttam egy másik férfit, aki egyik kezével a szája körül Billt tartott.

A látvány, hogy így bánnak vele, meg akart ölni, és széttépni őket.

- sikoltottam, miközben megütöttem a férfit, aki rám tartotta.

A kínomban üvöltöttem és sírtam a fájdalomtól, nemcsak a karomon, hanem a halott anyám és a megkínzott bátyám látványától is.

"Nem! Engedd el!" – könyörögtem fuldokolva a könnyeimen.

Istenem, kérlek, ne öld meg.

Könyörögtem, könyörögtem és sikoltoztam nekik, hogy engedjék el.

A férfiak meg sem mozdultak. Láttam azt az embert, aki

Billt tartotta, kisétált az ajtón, majd a másik férfi követte őt.

Nem nem! Azt gondoltam.

Még utoljára megnéztem halott anyám holttestét, mielőtt kirángattak volna minket.

Minden erőm és erőm elfogyott.

Még utoljára sikítottam Billért, mielőtt kiütöttek, nem emlékszem, mi történt ezután, túl fáradt voltam. Lehunytam a szemem és hideg és fekete lett.

***

Éreztem, ahogy nehéz testem valami hidegen és keményen hever. Eltoltam a véres kezemet a földtől, amitől felültem. A karomra néztem, be volt száradva a vér. De már nem fájt annyira. Hát fájt a fejem.

Körülnéztem, próbáltam összpontosítani. Észrevettem, hogy valaki ott fekszik mellettem a sötétben. Fókuszáltam a szemeimet, és rájöttem, hogy Bill volt az.

A szívem kihagyott egy ütemet, ahogy felkeltem, hogy felébresszem.

Megráztam a testét, hogy felébresszem.

Felmordult és megpördült, és szembefordult velem.

Lassan kinyitotta a szemét, és rájött, hogy én vagyok az.

Gyorsan felállt és megölelt.

Karjaink egymás köré fonódtak. Annyira megkönnyebbültem. Együtt voltunk.

Ő volt az egyetlen ember velem. Örökké öleltem, és azt akartam, hogy az is maradjon.

Meleg volt, és ettől én is meleg lettem.

- El kell tűnnünk innen... - suttogtam.

Bólintott, mire összeszedtük magunkat.

A szoba sötét és hideg volt, akár az alagsorban.

Megláttam egy sötét fémajtót, lassan elindultam felé, bankjegyekkel a kezemben. De megálltam, amikor hallottam valamit kintről.

Erősebben fogtam a Billt, miközben mozdulatlanul álltunk, nem álltunk készen arra, ami jön.

Az ajtó hirtelen kinyílt, és egy izmos férfi állt odakint. Tudtam, hogy el akar kapni minket.

Egy másik férfi állt mögötte, miközben felénk sétáltak. Lehunytam a szemem, de még mindig Bill a kezemben volt.

Megfogták a kezem és kirángattak.

Felsikoltottam, amikor a másik férfi átvette Billt, és a kezünk már nem fogta egymást.

Kinyújtottam a kezem, hogy újra megfogjam, de nem sikerült.

Végigvonszoltak minket egy folyosón, sok ajtó és szoba volt a folyosón.

Bevonszoltak minket egy régi liftbe.

Megnyomtak egy gombot, amitől az ajtó nyikorogni kezdett. Kik voltak ezek az emberek? Mit akartak tőlem.

A lift végre a végéhez ért, és az ajtó újra kinyílt.

A férfi ismét megragadta a karomat, hogy ne tudjak elfutni.

Előttem egy nagy ajtó volt, ami irodának tűnt.

Az ajtók kinyíltak, ő belökött és gyorsan bezárta az ajtót.

A körszoba közepén álltam.

A másik férfi is belépett. Lelökte Billt a földre, én pedig felé rohantam.

Felvettem Billt, miközben megöleltem.

Miközben Billt öleltem, felnéztem, és egy férfit láttam egy széken.

A haja világosszőke volt, de nagy és izmos. 40 körül nézett ki.

Továbbra is szorosan tartottam Billt.

– Miért ölted meg anyámat! Kiáltottam.

A férfi felállt a székről. Láttam, milyen magas. Mögé néztem, és a másik két férfi az ajtó mellett állt, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem futunk el.

Úgy tűnt, mint a főnök felettük.

– Megérdemelte a halált, igaz? Tom.  mondta.

szünetet tartottam. Döbbenten néztem rá.

Hogy sikerült..? Azt gondoltam.

"Nem.. nem! Hagyd abba!" sikoltottam rá.

– És te is megérdemled, azok után, amit anyád tett. – válaszolta, miközben felénk sétált.

Félve néztem fel rá, és Bill is.

– Megérdemled, hogy meghalj, mint ő. – mondta, miközben elénk állt.

– Mi a fenét csináltunk veled! Sikítottam.

Az arca dühös lett, ahogy felemelte a kezét.

Gyorsan az arcomba ütött, elhallgattatva.

Némán sírtam, ahogy lenéztem.

– Ne viselkedj olyan keményen, Tom.  mondta.

És mielőtt észrevettem volna, a mögöttünk álló férfiak ismét megragadtak minket, és kirángattak.

- könyörögtem, miközben a könnyeim végigfolytak az arcomon.