A painter's game - Tom kaulitz

2001

(Kitalált történet, nem a való életük.)

Németország 2001. év

A garázsban voltam, miközben Bill műanyag repülőgépet próbáltam összeragasztani. A szárnya eltört, ezért összekötöttem valami szalaggal, amit találtam. Hideg volt odakint, de nem bírtam látni Billt, amikor eltört a gyerekkori játéka, ezért meg kellett javítanom. 5 éves kora óta megvolt, karácsonyra kapta és nála volt bárhová ment, olyan volt, mint a gyereke. De ma leesett a polcról, amikor anyánk a falhoz dobta a sörösüveget. Csak azt akartam, hogy a bátyám boldog legyen.

Most november közepe volt, és a levegő lehűlt. Rajtam volt a bőrdzsekim és a kesztyűm is. A kezeim sápadtak és vörösek voltak, amikor végre megjavítottam. Feltettem a kezemmel, hátha kész. Nem tűnt teljesen kijavítottnak, de reméltem, hogy Bill némi örömöt szerezhet tőle.

Leraktam, elégedetten végzett munkámmal, amikor halk lépteket hallottam. Megfordultam, hogy lássam Billt futni, majd megálltam, amikor meglátott.

Láttam fekete rövid, tüskés haját és kék kabátját.

- Anya azt mondta, hogy most jönnöd kell, ha enni akarsz - elhallgatott.

Elhallgatott, amikor meglátta, mi van a kezemben. Arca felragyogott az örömtől, ahogy felém futott. Mosolyogni kezdtem, amikor láttam az örömét.

Mellettem állt, miközben nevetett és mosolygott, miközben feltartotta a repülőgépet.

– Megjavítottad! Felsikoltott.

– Sajnálom, hogy nem tudtam teljesen megjavítani – motyogtam.

"Mit viccelsz velem? Imádom" - fejezte ki, miközben gyönyörködött benne.

Felpattant és letette, majd megfogta a karomat.

– Be kell mennünk, anya azt akarja, hogy most gyere, emlékszel? – mondta, miközben kicipelt a garázsból.

Kimentünk a garázsból az ajtóhoz. Kinyitottuk, bent melegebb volt, de nem volt elég ahhoz, hogy levehessük a kabátunkat, így magunkon tartottuk.

Kicsi volt a házunk és öreg, árva minden elfért.

Elindultunk a konyha felé, vettem egy mély levegőt, mert éreztem valami megégett szagát.

Két szendvicset láttam a serpenyőn. Éreztem, hogy valami megégett, de nem tűnt megégettnek. Kinyújtottam a kezem, hogy megszerezzem az egyik szendvicset, de mielőtt elérhettem volna, Bill elrángatta a kezeimet.

"Vigyázz! A tűzhely még ég." Figyelmeztetett.

– Ó. Válaszoltam.

Megnyomott egy gombot, majd elment, hogy megragadjon egy villát.

Ezután megfordította a szendvicseket, és akkor láttam, hogy a szendvics egyik oldala megégett. Anya elfelejtette lekapcsolni a tűzhelyet. Vagy lehet, hogy megint elromlott.

Felsóhajtottam, amikor most sikerült megragadnom egyet. Késsel lekapartam az égett oldalát. Aztán a számba tettem a szendvicset és haraptam egyet. Megkönnyebbülés volt 4 óra után végre enni valamit. Csak ebédet ettünk, de ha szerencsénk volt, néha esti uzsonnát vagy reggelit. De ez nem volt gyakran.

Miközben a kenyeret ettem, a kanapéra pillantottam, amely a másik szobában volt.

Anya ott ült, miközben cigaretta volt a szájában. Mindig volt egy cigaretta az ajkai között, miközben újságot olvasott.

Befejeztem a szendvicsemet, miközben magára hagytam. Mindig szomorú vagy depressziós volt, és ez őt is dühössé tette.

Tudtam, hogy anya jobban szereti Billt, de nem bántam.

Mivel én és Bill elválaszthatatlanok voltunk, mindig együtt voltunk, mindig. Úgy értem, ikrek voltunk. Nem telne el nap anélkül, hogy ne látnák egymást. Bármit megtennék, hogy a bátyám boldog legyen, egyidősek voltunk, de mindig tudtam, hogy az én szerepem a régebbi, pedig csak 10 perccel voltam idősebb.

Azt hiszem, anyámnak jobban tetszett Bill, mert azt hiszi, az én hibám, hogy majdnem meghalt. Bill meg fog halni, de az orvosok meg tudták menteni, amikor megszülettünk. És ettől úgy éreztem, hogy felelősséggel tartozom felette, megvédem és ott vagyok mellette. De Bill velem is ilyen volt, mi is így voltunk egymással.

Anyánk nagyon sokat foglalkozott, ami miatt szegények lettünk.

Felsétáltam a lépcsőn a szobába. Néhány képregény hevert egy polcon, amiért nyúltam. Fogtam egyet, és éppen olvasni akartam, amikor meghallottam, hogy valaki kiabál. Anya volt. A nevemen szólított.

"Tom! Gyere le ide" - mondta, de nem édes hangon.

Az ajtóban álltam, és lenéztem a lépcsőre. Megverésre vagy kiabálásra készen, amikor leértem. A testem megborzongott, miközben felkészítettem magam arra, hogy bármire is késztet.

Lesétáltam a lépcsőn és magam előtt találkoztam vele.

Az arca dühös lett, ahogy a cigi a szájában volt. Megragadta a csuklómat és a konyha felé vonszolt.

Olyan erősen markolta a csuklómat, hogy kiabálni és sikoltozni akartam, de nem tettem. Tudtam, hogy ha sírok, attól még jobban megőrül.

Lehunytam a szemem, miközben hagytam, hogy magával ragadjon. Érzem, ahogy hideg kezei szorosabbak a csuklómon.

Lenyomott a földre, én pedig hagytam.

– Mosogass kibaszottul. Sikított miközben a testem fölött állt.

Felkeltem a földről, miközben gyengének éreztem nehéz testemet.

Összeszedtem magam és rohantam mosogatni. Csendben voltam, amikor elindítottam a vizet. A víz végigfolyt a karomon, miközben a koszos edényeket súroltam. Próbáltam leplezni néma kiáltásaimat. A hátam mögé néztem, hogy lássam őt magam mögött, figyelve minden mozdulatomat, mögé néztem, és ott volt Bill. Az arca aggódónak és ijedtnek tűnt. Tudtam, hogy segíteni akar értem és harcolni akar értem, de csak félt. És megértettem.

Tovább súroltam a koszos tányérokat, miközben éreztem a csuklómon lévő zúzódások fájdalmát.

                _________________________

Kedves olvasóim arra jutottam, hogy lesznek részek de lehet, hogy pár napon nem lesz mert ti is kíváncsiak vagytok a végére mint, ahogy én is szóval nem fogok ki hagyni 1-2 hétet nyugi💋