A painter's game - Tom kaulitz

Védje

Tom felsétált a lépcsőn, miközben mosolyogva nézett vissza rám. Puhának és melegnek éreztem magam, valahányszor rám mosolygott.

Mary letette a poharát, és elindult a kanapéhoz. Leült, fogta a távirányítót és megnyomta a gombot. Megszólalt a tévé és ez volt a hír.

"Beszámoló hír! A rendőrség tegnap este 7 halottat talált egy klubban, úgy tűnik, többször megverték és lelőtték őket."

– mondta egy nő a klubon kívül.

A tévét bámultam, és éreztem, hogy összeesik a szívem.

Odasétáltam hozzá, kikaptam a távirányítót a kezéből, majd megnyomtam egy gombot egy másik csatornához. Nem akartam többet látni.

Ledobtam a távirányítót. Próbál összpontosítani.

Mary aggódó arccal nézett rám.

A rendőrség keresni akart minket? Bassza meg.

Kimentem a nappaliból.

Elindultam felfelé a lépcsőn, hogy megtaláljam Tomot.

Átsétáltam a folyosón a szobájába, de nem volt ott. Aztán elsétáltam a másik lépcső a szobámba.

Felsétáltam a néhány lépcsőn, hogy újra átéljem, amikor megláttam, hogy felvesz egy inget a gardróbból.

ideges sóhajt adtam.

Megfordult, ahogy rám nézett.

Az arca aggódóvá vált, ahogy meglátott.

"Mi a baj?" - mondta miközben felém sétált.

"A rendőrség megtalálta a férfiakat..értünk vannak?" fellélegeztem.

Az arckifejezése megváltozott, de nem ijedt meg.

A keze a vállamon, miközben felsóhajtott.

"Nem, ők nem." Válaszolt.

"Mit, hogyan..?" – kérdeztem zavartan, miközben felnéztem rá.

Óvatosan lefelé tette a kezét az enyémhez. Az enyémbe tette, miközben az ágy felé vonszolt.

Leült a szélére, míg én előtte álltam.

Mély levegőt vett, miközben nézett körül.

Tudtam, hogy mondani fog valamit, de nem voltam felkészülve.

"2009-ben, csak egy éve. Sok embert lelőttem, egy évvel azután, hogy elhagytalak..." - mondta, miközben elfordította a tekintetét rólam. – Tömeggyilkosságot követtem el. Nem vagyok jó ember, Eselin. – folytatta, miközben eltakarta az arcát.

"Én és Bill rengeteg pénzt fizettünk nekik mindenért, amit tettünk. Megállapodtunk, így nem fognak zavarni minket, még akkor sem, ha szeretnének." – fejezte ki.

"Megérdemlem, hogy bezárjanak, meggyilkoljanak, megkínozzanak. Nem tudom, mi van velem, de azt tudom, hogy be vagyok szúrva." – mondta, miközben keze eltakarta az arcát.

Nem tudtam, mit mondjak. Miért ölte meg azokat az embereket. Miért?

Mindkét kezemet a csuklójára tettem, elhúztam az arcától. A feje lefelé volt fordítva, így nem láttam az arcát.

Rosszul érezte magát? Vagy csak be akarta ismerni.

De egy kis könnycseppet láttam rajta.

Ó,

Nem tudtam, meg tudok-e bocsátani neki valaha. Kínzott, bántalmazott, nagyon kibaszott. De a francba, szerettem őt.

Leültem mellé. Érezni, hogy meleg van.

A testemet az övéhez helyeztem. Nem válaszoltam semmire, nem tudtam mit mondjak.

Az arcára tettem a kezem, hogy rám nézzen. Végül megtette. És most láttam először ilyen szomorúan. Szemei ​​könnyesek, ajkai puffadtak.

Az arcára tettem a kezem.

"De soha többé nem próbálnálak meg bántani. Te vagy az egyetlen fény, akit valaha ismertem" zokogott.

Letöröltem a könnyeit, ő pedig rám mosolygott.

Egymásra mosolyogtunk.

És ebben a pillanatban úgy éreztem, semmi más nem számít, csak mi.

Odahajoltam hozzá, és egy lágy csókot adtam neki. Hátradőltem, amikor még egyszer egymásra néztünk.

Tudom, hogy nem így született. Annyira elbaszta az agyát, hogy rémálommá változott.

Jövök az összes szörnyért, aki valaha is megérintette, jövök mindazokért, akik árnyékba csavarták csillagait, rémálommá változtatták, szóval az övék leszek. Azok a férfiak, akik megerőszakoltak, biztosan ők voltak. Hogy megpróbálja megölni Tomot.

– Miért vagy ilyen.. Tom? Suttogtam.

Beletelt egy másodpercig, hogy válaszoljon. Hogy elmenjenek a könnyek.

"Soha nem volt lehetőségem lágynak lenni. Mindig véres bütykök és üvegszilánkok vannak. Azt akarom, hogy az emberek féljenek attól, hogy megbántanak... de te puhává teszel."

Mindig is lágy volt velem. Kínos és félénk volt körülöttem. De soha más emberek közelében.

– Nem kell olyannak lenned, mint ez a Tom.. meg tudsz változni? - mondtam, miközben a kezem még mindig az arcán volt.

"Nem tehetem. Ölnének, hogy lássanak elesni. Nem hagyhatom, hogy nyerjenek." – mondta, miközben megszárította a könnyeit.

Felálltam, miközben mosolyogtam. Megfogta a kezem, miközben felnézett rám.

A derekamra helyezte őket.

– Ráadásul meg kell védjelek. - mondta miközben megölelt.

Nagyon szeretettnek és védettnek éreztem magam a karjai között.

Tudtam, hogy nem tud megvédeni engem, miközben saját magát.

Tudtam, hogy segítenem kell neki kijutni ebből a káoszból.

Nem hagyhattam, hogy azok a rohadékok tönkretegyék.

Nem volt jó ember, de nem ezt érdemelte.

Tudom, hogy örökké azt mondaná, hogy „megvan”, de könnyes szemmel. Hidegen viselkedett. De tudtam, hogy meleg.

– Nem lehet mindenkit megvédeni, és ez így van jól. Mondtam.

"Meg kell, bántom őket, megölöm őket. De téged nem. Ha rajtam múlna, soha többé nem látnál egy cseppet sem a saját véredből."