A painter's game - Tom kaulitz

A tiéd

Eltelt néhány nap, és nem volt ugyanaz.

Már nem éreztem magam magamnak, úgy éreztem, mintha nem is élnék.

Tom és Bill is megpróbált beszélni velem, de nem volt kedvem hozzá, kedvesebbek voltak a szokásosnál, és ez kedves volt, és amire szükségem volt. De nem volt kedvem beszélgetni, úgy éreztem, hogy Tom újra le akar feküdni velem, én pedig nem akartam.

Fel akartam adni, nem éreztem többé célt ebben az életben.

Tudtam, hogy nem hagyhatom figyelmen kívül őket örökké, nem voltam dühös vagy mérges, egyszerűen nem tudtam kezelni. Időre volt szükségem.

Tom megpróbált beszélni vagy közelebb jönni hozzám, de ellöktem magamtól.

A szobámban ültem, pihenve próbáltam olvasni az asztalon heverő folyóiratokat.

Hallottam, hogy valaki feljön a lépcsőn, odanéztem, és megláttam a hátán heverő fekete fonatát.

Feljött a lépcsőn, és aggódó arccal nézett rám. Ránéztem, és vártam, hogy mondjon valamit.

Most az ajtóban állt és engem nézett, aki az ágyon feküdt és őt nézte.

A szemünk összeakadt, mint régen, de most más volt.

Más volt a tér közöttünk, más volt a levegő, a zaj, minden.

Most felültem, készen álltam arra, hogy halljam a hangját és a szavait.

Nagy levegőt vett, és azon gondolkodott, mit mondjon.

– Te más vagy – mormolta.

És tudtam, hogy ez igaz. Már nem éltem, mindent kiszívtak belőlem. Valami megtört bennem azon a napon, a fény elveszett.

"Sajnálom." Ez volt az egyetlen dolog, amit ki tudtam engedni.

Nem volt kedvem beszélni, tudtam, hogy nem akar bántani, de nem hagyhattam, hogy tovább törjön.

„Nem te vagy a hibás” – tette hozzá.

Ezek a szavak megéreztek valamit. Kicsit szomorúvá tett. De akkor is úgy éreztem az én hibám volt.

- De ez van, úgy bíztam benned, hogy nem tudom megbocsátani magamnak - ismertem be.

Közelebb ment, ahogy leült mellém, melegnek és megnyugtatónak éreztem.

"Ne légy olyan kemény magaddal Eselin, jobbat érdemelsz és ezt most már tudom..." - magyarázta.

Ezekre a megnyugtató szavakra volt szükségem. Tudtam, hogy manipulatív, bántalmazó, bipoláris és mentálisan instabil, mégis bízni akartam benne.

Sírni akartam, de semmi nem futott le a szememen.

– Itt vagyok, beszélhetsz velem, vagy nem, de itt vagyok. – fejezte ki.

Ránéztem, ahogy leült mellém, és halványan elmosolyodtam. Tudta, hogy nem akarok beszélni, de azt akartam, hogy ott legyen.

Ismét felállt. Zavartan néztem rá, ahogy közelebb lépett hozzám. Éreztem a melegét és a szívverését.

Felnéztem barna tekintetű szemeire, amelyek lágyak voltak. Melegek és barátságosak voltak. Úgy éreztem, egész életemben ezt a fajta vigaszt kerestem volna. Úgy éreztem, örökké ezeket a szemeket kerestem volna.

Kezét lassan az államhoz emelte. És elfogadtam.

Érintése nem volt hideg, most már csak meleg volt.

Aggódtam, hogy hideg lesz az érintése, de nem így volt. Ezt akartam.

Olyan gyengéd volt.

Lehunytam a szemem, ahogy éreztem, hogy közelebb jön.

Éreztem puha ajkait az enyémen. Éreztem, ahogy hideg piercingje megérinti a bőrömet.

mindent éreztem.

Éreztem, milyen gyengéd volt, amikor ilyen lágyan megcsókolt.

Ez a csók tűznek tűnt a csontjaimban. Mintha a lelkem visszatért volna vízért. Mint minden részem, ami egy halott csillagból származott, újra él.

A világ megállt. Ez a pillanat olyan tökéletes.

Most már tudtam, hogy soha senki nem éreztethet velem ilyen elektromos szikrát. Az ajka elengedett. Abban a pillanatban, amikor visszahúzódtam az ajkai közül, és belenéztem abba a tökéletes szemébe. Most már tudtam, függő leszek.

Kezei még mindig az államon voltak. Nem tudta abbahagyni a mosolygást, és ez megmosolyogtatott, ezúttal tényleg mosolyogtam. Nem csak az arcommal, hanem a szívemmel is.

Tudtam, hogy oly módon bántott, hogy a fájdalom elvesztette értelmét, de ez már elmúlt.

- Ne pusztíts el.. Csak azt akarom, hogy szeress – suttogtam.

"Drágám, soha nem leszel szeretetlen. Túlságosan belegabalyodtál a lelkembe" - lihegte.

A szemébe néztem, ahogy most éreztem, hogy szeretem.

És most először éreztem azt a szikrát. A szeretet meleg érzése. Fájt, de azt is tudtam, hogy többet akarok.

Egyáltalán nem akartam beleszeretni, de ezen a ponton, amikor elmosolyodott, és a francba. lefújtam.

Basszus, szerelmes vagyok belé. És az egész lénye. A kezei, és ahogyan az enyémet tartják. A szeme, és ahogy rám mosolyogtak. Az ajkai és ahogy illeszkednek az enyéimhez. Minden vele kapcsolatos, és minden az enyém,

"Szeretlek, szeretlek." – suttogtam, miközben többet akartam.

-Én is szeretlek..-mondta a fülembe.

Éreztem, ahogy puha kezei megérintették az arcomat, és magához húzott, ahogy ajkaink ismét összeértek, de most még szenvedélyesebben.

A feje köré tettem a kezem, és most már tudtam, hogy beleestem, minden darabjáért beleestem.

A teste az én testem tetején volt, amikor az ágyon feküdtem. Éreztem a melegét az ajkamon és a nyakamon. Mély levegőt vettem, ahogy olyan szenvedélyesen megcsókolt.

Néhány másodpercig rám nézett, a szemembe.

– Az enyém – suttogta.

– A tiéd – leheltem.