A painter's game - Tom kaulitz

Árulás

Az agyam ki-be forgott a valóságból. Nehéz volt belegondolni, hogy mi is történik valójában.

Az ajkai az enyémen, míg a keze a derekamon.

Éreztem, hogy forog a fejem, és tudtam, hogy részeg vagyok.

Végül adtam neki egy enyhe csókot, nem tudtam miért tettem.

Testét közelebb nyomta az enyémhez. Kissé a nevemet suttogva.

Most a falnak dőltem. Nem csókoltam vissza.

Nagy levegőt vettem, miközben körülnéztem a szobában, hogy gondolkodjak.

Én sem tudtam, mi történik.

Mosolyogva csókolgatni kezdte a nyakam.

Kezei az egész testemen voltak, és ott csókolt, ahol csak akart.

Mindez emlékeztetett a hideg érintésre.

Ismeretlen kezek érintése a testemen.

Hogy ne tudjak sikoltozni, mint én viz alatt.

Mintha képtelen lennék lélegezni.

Most felpattantam, és lelöktem magamról.

Zavartan nézett rám, ahogy meglöktem.

– Hajrá Eselin – suttogta.

Zavartan néztem az arcára, hogy miért tette ezt.

– Mary ne, te részeg vagy. - mondtam miközben a mosogató felé sétáltam.

Rúzsnyomot hagyott az ajkamon.

Nekidőlt az ajtónak, miközben próbáltam összeszedni magam.

- Nyugi, ez csak egy csók volt – nevetett.

Megint a mosogatónak dőltem, és a tükörbe néztem.

"Kérdezhetek valamit?" Kérdezte.

Ránéztem, vártam, hogy megkérdezze.

"Szereted őt?" Kérdezte.

Csendben néztem rá. Nem tudtam mit mondani.

– Igen – vallottam be.

– Visszaszeret? – folytatta.

".. néha." – válaszoltam most keresztbe tett kézzel.

– Csak annyit mondok, hogy ne pazarold rá az idődet. – mondta, miközben a piros ajtónak dőlt.

Most egy kicsit ideges voltam.

"Mary, mit akarsz tőlem? Nem azt mondtad, hogy nem hittél a szerelemben?" Mondtam.

– Nem, mi értelme van? Kérdezte.

– A lényeg az, hogy ne csókolj meg. Válaszoltam.

Csak nézett rám.

– Tudod, hogy valójában nem szeret téged? Mosolygott.

Kezdett idegesíteni.

Miért mondta ezt nekem?

– Mary, nekem most nincs szükségem a véleményedre. – válaszoltam csalódottan.

– Nem éri meg, Es.  mondta.

– Ne hívj Es-nek. - mondtam most rá bámulva dühvel a szememben.

Es volt a becenév, amit Tom használt rám.

A vállán löktem el az ajtótól.

A teste betörte a falat, én pedig kinyitottam a piros ajtót.

Amilyen gyorsan csak tudtam, kinyitottam az ajtót, miközben kinyomtam a testemet.

De a szemem előtt ott állt a csapos. Sokkal magasabb volt nálam és izmos.

A keze felemelkedett, és majdnem ütést kaptam. Gyorsan az ujjára néztem, mi a fasz?

Az ujján egy tetoválás volt, egy kör, benne egy pont és egy vonal.

Pontosan olyan, mint Maryé.

Kikerültem az öklét, és próbáltam elfutni, amilyen gyorsan csak tudtam.

De a férfi lerántott a földre, amitől felkiáltottam.

- Mi a fasz folyik itt - kiáltottam.

Láttam Maryt lassan kilépni a fürdőszobából.

Mosoly volt az arcán.

most rájöttem.

A férfi felrángatott a földről. Megfordított, így nem tudtam mozdulni.

A számra tette a kezét, hogy ne tudjak sikoltozni.

Lassan közelebb lépett, én pedig újra ránéztem a tetoválására. És igazam volt, ugyanaz volt.

Megpróbáltam lehunyni a szemem, hogy emlékezzek arra a napra.

Aznap megerőszakoltak, ugyanazok a férfiak? Volt valamiféle kapcsolat?

És miért ölné meg őket, ha együtt dolgoznának? Vagy azt akarta, hogy megerőszakoljanak.

Most már láttam a férfit magamon, és eszembe jutott a tetoválás az ujján. Pontosan ugyanaz.

Éreztem, hogy eltelte a dühöm.

Lehajolt, és most már láttam őt az arcát.

"Vigyázz, kiben bízol, a só és a cukor ugyanúgy néz ki."

Megpróbáltam elengedni, de a férfi nem mozdult.

Most már rendesen felállt.

Az ujjaival csettintett, és a férfi elrángatott onnan.

Meg akartam rúgni, üvölteni és megölni.

Átvert minket, de miért. Mi a fenéért csinálta ezt?

Tudtam, hogy ki akarja venni Tomot, a francba.

A férfi elrángatott, majd lesétált néhány lépcsőn. Úgy nézett ki, mint egy pince. Néhány kulccsal kinyitotta az ajtót, majd belökött a hűtőkamrába.

"Engedj ki!" – sikoltottam remegve a hangomban.

– Bassza meg! Kiabáltam.

Az ajtó már be volt zárva és be volt zárva.

Most éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe Egész testemben éreztem a pánikot.

Át kellett gondolnom, mit tehetnék.

Nem láttam és nem hallottam semmit ebben a szobában.

Remegett a kezem, amikor végre rájöttem, hogy még mindig nálam van a telefonom.

Felkaptam a telefonom és láttam a nevét.

Rákattintottam Tom nevére, és rányomtam a „hívás” gombra.

Csend volt.

Még egy csipogás sem.

Furcsa sípoló hangot hallatott, és a telefonra néztem.

'Nincs kapcsolat.'

– Bassza meg! - kiáltottam, miközben minden gombot lenyomtam, amit csak tudtam.

Próbáltam újra és újra felhívni, de semmi sem működött.

A könnyek végigcsordultak az arcomon és a telefonomon. Nagyon megbántam, hogy megszöktem.

A legnehezebb abban, hogy eltávolodtam tőle, az volt, hogy tudtam, hogy nem fog futni utánam.

Hangosan sírtam, mert most már tudtam, hogy ez az én hibám. Vele kellett volna maradnom. megígértem neki. Megígértem neki, hogy mindig ott leszek, hogy megküzdhessek bármivel is.

Mondtam neki, hogy mindegyiküket meg fogom ölni.

olyan hülye voltam.

És nem tudtam titkolni, hogy szeretem őt.

Sokat gondolt rám a szerelemre, még ha nem is tudta megadni nekem

Miért létezik az idő? Miért nem tudtuk megállítani az időt, és továbbra is szeretni, mint régen? Miért változott.

Tudtam, hogy ez a vég kezdete.